Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

2026.05.06. 18:56
null
Fotó: Getty Images
A svájci lakosság 61 százaléka támogatja, hogy az ország 2038-ban téli olimpiának adjon otthont, miközben az olimpiai bizottsága már tárgyalásokat folytat a NOB-bal.


A múlt héten tartott közvélemény-kutatás adatai alapján – amelyet az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldal ismertetett – a válaszadók 33 százaléka határozottan, további 28 százaléka pedig némileg támogatja a kandidálást, míg 21 százalékuk teljesen ellenezte, további 13 százalékuk pedig némileg elutasító volt, és mindössze 4 százalékuk nem tudott dönteni.

„Erős jelzés, hogy a svájci nép egyértelmű többsége támogatja a jelöltséget. Felelős és hiteles terv kidolgozásával szeretnénk megfelelni ennek a bizalomnak” – mondta Ruth Wipfli Steinegger, a 2038-as előkészítő bizottság társelnöke.

A válaszadók közel 80 százaléka bízik abban, hogy az ország rendelkezik a nagyszabású nemzetközi rendezvény megszervezéséhez szükséges infrastruktúrával és közlekedési hálózattal, 74 százalékuk a már megépített helyszíneket és a rendezési tapasztalatokat tekinti erősségnek.

Svájc a szervezési költségek 82 százalékát magánfinanszírozásból fedezné. A szövetségi tanács legfeljebb 200 millió svájci frank hozzájárulást javasol, beleértve a tömegközlekedés támogatását is, de nem vállalna felelősséget az esetleges veszteségekért, financiális hiányokért.

„Mivel a 200 millió svájci frankos hiánygaranciát nem az állami szektor biztosítja, magánfinanszírozást keresünk. Az üzleti közösség erős támogatását érezzük, és örülünk, hogy már a következő hónapokban elérhetjük a célt” – hangsúlyozta Lenka Kölliker, az előkészítő bizottság másik társelnöke.

A 2038-as olimpiai projektet még nem ítélte oda véglegesen a NOB, amellyel már 2023 novembere óta párbeszédet folytatnak a svájciak. Ez a mostani előkészítő szakasz lehetővé teszi az ország számára, hogy 2027 végéig közvetlen versengés, rivális nélkül elkészítse a pályázatát.

 

 

Legfrissebb hírek

Kinevezték a 2030-as téli olimpia szervezőbizottságának új vezetőjét

Téli sportok
2026.10.29. 15:37

Xhaka és Embolo is visszatérhet a svájci válogatottba

Minden más foci
2026.10.27. 19:48

Labdarúgás: kikapott Svájctól a leány U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 13:29

Hamis Covid-igazolás miatt kapott felfüggesztett büntetést Granit Xhaka

Minden más foci
2026.10.08. 15:52

Svájc minimum osztályozhat az A-ligáért, Matko hozta a szlovén győzelmet

Minden más foci
2026.10.06. 22:41

Hiába a korai Matko-gólpassz, Svájc továbbra is hibátlanul áll az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:45

Aljosa Matko biztosította be Szlovénia győzelmét Észak-Macedónia ellen

Minden más foci
2026.09.29. 23:02

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2026.09.26. 22:53