Real Madrid: Nem játszottunk jól, megérdemeltük a vereséget – Ancelotti

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 08:45
null
Carlo Ancelotti szerint szervezetlen volt a csapata (Fotó: AFP)
A BL-ben elszenvedett vereséget követően a spanyol labdarúgó-bajnokságban is kikapott a Real Madrid. Carlo Ancelotti, a királyi gárda vezetőedzője szerint az Espanyol megérdemelt győzelmet aratott.

 

Az újonc Espanyol 2–0-ra is vezetett a Real Madrid ellen. A vendégek Karim Benzema góljával szépítettek, de egyenlíteni már nem tudtak.

„Nem játszottunk jól, megérdemeltük a vereséget. Túl későn reagáltunk. Aggódunk, mert egymás után két vereség nem megszokott a csapattól. Ezt úgy tudjuk orvosolni, hogy megpróbáljuk javítani az Espanyol ellen elkövetett hibákat is” – idézi Carlo Ancelotti vezetőedző mérkőzés utáni értékelését a Real Madrid honlapja.

Az olasz szakember hozzátette, a kapott gól után nem tudott nyugodt maradni együttese: „Zűrzavar volt a pályán.” Elmondása szerint most játszott a leggyengébben a Real ebben az évadban.

„A csapat szervezetlennek tűnt. Nem volt megfelelő az egyensúly, ezt helyre kell hoznunk. Már beszéltem a játékosokkal, ők is egyetértettek ebben. Próbáltuk a saját játékunkat játszani, de nem voltunk elég agresszívek, sok párharcot elvesztettünk” – folytatta Ancelotti, aki David Alabát is megvédte.

„Alaba sokat segített a támadásoknál. Voltak pillanatok, amikor nem volt meg az igazi egyensúly az oldalán, de ez nem az ő hibája. A középpályásoknak kell lefedniük ezeket a területeket, nem volt jó a helyezkedésük.”

Az Espanyol vezetőedzője, Vicente Moreno természetesen elégedett volt a bravúros győzelemmel.

„Megérdemelt volt a győzelmünk, ami a Real Madrid ellen mindig nehéz feladat. Szinte tökéletes meccset játszottunk, néhány dologban javulhattunk volna, hogy a hajrá nyugodtabb legyen. Ezzel a három ponttal a szurkolóink elismerését is kivívtuk.”

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Espanyol–Real Madrid 2–1 (1–0)
Barcelona,RCDE Stadium.Vezette:Cuadra Fernández
Espanyol:
Diego López – Óscar Gil (Vida, 81.), Sergi Gómez, Cabrera, Adriá Pedrosa – Keidi Bare, Darder (David López, 82.) – Aleix Vidal (Vu Lej, 65.), Melendo (Morlanes, 58.), Embarba (Melamed, 65.) – De Tomás.Vezetőedző:Vicente Moreno
Real Madrid:
Courtois – Lucas Vázquez, Militao, Nacho, Alaba – F. Valverde, Kroos (Casemiro, 62.), Modric (Jovics, 62.), Camavinga (Rodrygo, a szünetben) – Benzema, Vinícius Júnior (E. Hazard, 72.).Vezetőedző:Carlo Ancelotti
Gólszerző:
De Tomás (17.), Aleix Vidal (60.), ill. Benzema (71.)


SPANYOL LA LIGA

8. FORDULÓ
Getafe–Real Sociedad 1–1
(Sandro 40., ill. Oyarzabal 68.)
Villarreal–Betis 2–0 (Danjuma 45+1., 69.)
Granada–Sevilla 1–0 (Rochina 25.)

Elche–Celta Vigo 1–0
(Benedetto 49.)
Espanyol–Real Madrid 2–1 (De Tomás 17., Aleix Vidal 60., ill. Benzema 71.)
Osasuna–Rayo Vallecano 1–0 (Manu Sánchez 90+1.)
Mallorca–Levante 1–0
(I. Baba 74.)
Cádiz–Valencia 0–0

Atlético Madrid–FC Barcelona 2–0 (Lemar 23., L. Suárez 44.)
Athletic Bilbao–Deportivo Alavés 1–0
(R. García 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 8 5 2 1 22–10 +12 17
2. Atlético Madrid 8 5 2 1 11– 6 +5 17
3. Real Sociedad 8 5 2 1 11– 7 +4 17
4. Sevilla 7 4 2 1 10– 3 +7 14
5. Osasuna 8 4 2 2 11–11 0 14
6. Rayo Vallecano 8 4 1 3 13– 8 +5 13
7. Athletic Bilbao 8 3 4 1 7– 4 +3 13
8. Valencia 8 3 3 2 12– 8 +4 12
9. FC Barcelona 7 3 3 1 11– 7 +4 12
10. Betis 8 3 3 2 11– 9 +2 12
11. Villarreal 7 2 5 8– 3 +5 11
12. Mallorca 8 3 2 3 7–12 –5 11
13. Espanyol 8 2 3 3 6– 8 –2 9
14. Elche 8 2 3 3 5– 8 –3 9
15. Celta Vigo 8 2 1 5 7–11 –4 7
15. Cádiz 8 1 4 3 7–11 –4 7
17. Granada 8 1 3 4 6–12 –6 6
18. Levante 8 4 4 6–13 –7 4
19. Alavés 7 1 6 2–12 –10 3
20. Getafe 8 1 7 3–13 –10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik