V. Á., CS. B. 2021.10.02 20:35 Frissítve: 2021.10.02 20:56

La Liga: a Valencia sem tudta legyőzni a Cádizt

Az Osasuna és az újonc Mallorca is egygólos sikert aratott, a Valencia pedig gól nélküli döntetlent ért el a Cádiz otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójában.

Kihagyott tizenegyes is kellett a Mallorca sikerhez (Fotó: AFP)
Kihagyott tizenegyes is kellett a Mallorca-sikerhez (Fotó: AFP)

 

Sokáig úgy tűnt, hogy sorozatban hatodik mérkőzésén is veretlen marad a Rayo. A 91. percben azonban Manu Sánchez betalált, így győzött az Osasuna. 1–0

A pamplonai csapatnak ez volt az első sikere hazai pályán a 2021–2022-es idényben – ezt megelőzően két döntetlen mellett két vereség volt a mérlege.

Az újonc Mallorca szintén 1–0-ra múlta felül a Levantét, amely José Morales révén egyenlíthetett volna, de a spanyol csatár tizenegyest rontott a 85. percben.

A Barcelona után a Valencia sem bírt a Cádizzal, amely – habár rendkívül alárendelt szerepet játszott a meccsen (a Valencia 68 százalékban birtokolta a labdát, 16-szor lőtt kapura, míg a Cádiz mindössze 2-szer) – otthon tartott egy pontot.

A házigazdák így három, a vendégek négy forduló óta nem tudták begyűjteni a három pontot a La Ligában.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ

Osasuna–Rayo Vallecano 1–0 (Manu Sánchez 90+1.)
Mallorca–Levante 1–0
(I. Baba 74.)
Cádiz–Valencia 0–0
21.00: Atlético Madrid–Barcelona (Tv: Spíler2) élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
14.00: Elche–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
16.15: Espanyol–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
18.30: Getafe–Real Sociedad
18.30: Villarreal–Betis (Tv: Spíler2)
21.00: Granada–Sevilla (Tv: Spíler2)

PÉNTEKEN
Athletic Bilbao–Deportivo Alavés 1–0 (R. García 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 7 5 2 21–8 +13  17
2. Real Sociedad 7 5 1 1 10–6 +4  16
3. Sevilla 6 4 2 10–2 +8  14
4. Atlético Madrid 7 4 2 1 9–6 +3  14
5. Osasuna 8 4 2 2 11–11 0 14
6. Rayo Vallecano 8 4 1 3 13–8 +5  13
7. Athletic Bilbao 8 3 4 1 7–4 +3  13
8. Barcelona 6 3 3 11–5 +6  12
9. Betis 7 3 3 1 11–7 +4  12
10. Valencia 7 3 2 2 12–8 +4  11
11. Villarreal 6 1 5 6–3 +3  8
12. Mallorca 7 2 2 3 6–12 –6  8
13. Celta Vigo 7 2 1 4 7–10 –3  7
14. Espanyol 7 1 3 3 4–7 –3  6
15. Cádiz 7 1 3 3 7–11 –4  6
16. Elche 7 1 3 3 4–8 –4  6
17. Levante 7 4 3 6–12 –6  4
18. Granada 7 3 4 5–12 –7  3
19. Alavés 7 1 6 2–12 –10  3
20. Getafe 7 7 2–12 –10  0
2022.09.18 17:16:45

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Benzema távollétében Rodrygo és Valverde is betalált, Hermoso vállalta a szépítő gólt, majd kiállíttatta magát.

2022.09.03 16:00:06

Spanyol labdarúgás D. Á.

Vinícius Júnior és Rodrygo gólja elég volt a három pont megszerzéséhez Carlo Ancelotti együttesének.

2022.08.28 22:13:29

Spanyol labdarúgás CSELŐTEI MÁRK

A friss UEFA Év játékosa sokáig csak lesgólig jutott, a hajrában azonban kétszer is betalált.

2022.08.28 19:04:56

Spanyol labdarúgás D. Á.

A katalánok remekül futballoztak az egész mérkőzésen, s megszerezték első hazai győzelmüket az idényben.

2022.08.21 21:27:10

Spanyol labdarúgás D. S. B.

A lengyel két gólja mellett a csereként beálló Ansu Fati két asszisztig és egy gólig jutott.