Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.01.15. 23:17
null
Ferrán Torres szerezte a Barca első gólját (Fotó: Getty Images)
A Barcelona és a Valencia is 2–0-s idegenbeli győzelemmel jutott tovább a spanyol labdarúgó Király-kupa nyolcaddöntőjéből csütörtökön.

Akárcsak az előző fordulóban, ismét csúszva kezdődött a Barcelona mérkőzése. Ezúttal negyedórával később indult útjára a labda, mivel a második ligás Racing Santander stadionjában nem nyitották ki az összes kaput, ezért biztonsági okokból várni kellett, hogy minden szurkoló bejuthasson. Valószínűleg nem ennek okán, de elég enerváltan futballozott a Barca, vajmi kevés veszélyt jelentett a hazai kapura az első félidőben.

A magas labdabirtoklási arány maradt a fordulás után, de már egyre kevésbé volt meddő a katalánok mezőnyfölénye. Marcus Rashford és Lamine Yamal is betalálhatott volna, ám Ferran Torres törte meg a jeget, aki Fermín López kiugratásával lépett ki ziccerben, majd eltolta Jokin Ezkieta mellett a labdát, és az üres kapuba gurított. Lelkes maradt a santanderi csapat, amely két lesgólt is szerzett – mindkét esetben Manex Lozano talált be, és mindkét leshelyzet egyértelmű volt.

A 94. percben Lozano harmadszor is helyzetbe került, és úgy tűnt, ezúttal nem volt lesen, ám ahelyett, hogy passzolt volna, belelőtte a labdát Joan Garcíába. Egy perc múlva pedig eldőlt a meccs, egy kontra végén Raphinha hozta ziccerbe Yamalt, aki az üres kapuba passzolt.

Nem a legszebb arcát mutatta a Barcelona ezen az estén, de nem járt úgy, mint szerdán a Real Madrid, továbbjutott a negyeddöntőbe. 0–2


Bő kilenc perc után előnybe került a Valencia, Rubén Iranzo csúsztatott a bal alsóba André Almeida szögletéből. A második félidő elején újra betaláltak a vendégek, Umar Sadiq fordult le őrzőjéről, majd jobb külsővel lőtt a kapuba. A másodosztályú Burgos egyszer eltalálta a kapufát, ám a helyzeteivel jól sáfárkodó „denevérek” hozták a papírformát. 0–2

A negyeddöntő sorsolását hétfőn tartják, a mérkőzésekre pedig február 3. és 5. között kerül sor a legjobb nyolc között.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Racing Santander (II.)–FC Barcelona 0–2 (F. Torres 66., Yamal 90+5.)
Burgos (II.)–Valencia 0–2 (Iranzo 10., Sadiq 50.)

Szerdán játszották
Albacete (II.)–Real Madrid 3–2 (Javi Villar 42., Jefté 82., 90+4., ill. Mastantuono 45+3., Gonzalo García 90+2.)
Alavés–Rayo Vallecano 2–0 (Toni Martínez 49., C. Vicente 89.)
Kiállítva: Palazón (69., Rayo)
Real Betis–Elche 2–1 (Ávila 68., 80., ill. Pétrot 58.)
Kedden játszották
Cultural Leonesa (II.)–Athletic Bilbao 3–4 (Calero 16., 27., Sobrino 41. – 11-esből, ill. Guruzeta 26., 38., Sancet 45+3. – 11-esből, U. Gómez 104. – 11-esből) – hosszabbítás után
Kiállítva: Paredes (56., Bilbao)
Deportivo La Coruna (II.)–Atlético Madrid 0–1 (Griezmann 61.)
Real Sociedad–Osasuna 2–2 (Turrientes 75., Zubeldia 90+2., ill. Moncayola 4., Oyarzabal 17. – öngól) – 11-esekkel 4–3

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
9 órája

Meglepetés a Montiliviben: a Girona hátrányból felállva győzte le a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
22 órája

Raphinha visszatérhet a botladozó Barcába

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:28

„Még van egy visszavágó!” – Hansi Flick az Atlético elleni 4–0-s vereség után

Spanyol labdarúgás
2026.02.13. 08:08

Mi volt itt?! Egy félidő alatt ízekre szedte a Barcát az Atlético, s fél lábbal a döntőben érezheti magát

Spanyol labdarúgás
2026.02.12. 23:16

„Kérdezzétek meg a Real Madridot!” – Hansi Flick beszólt a riválisnak

Spanyol labdarúgás
2026.02.12. 18:16

Hans-Dieter Flick: Szeretünk az Atlético Madrid ellen futballozni

Spanyol labdarúgás
2026.02.12. 11:06

A Real Sociedad idegenben szerzett előnyt az Athletic Bilbao ellen a Király-kupa elődöntőjében

Spanyol labdarúgás
2026.02.11. 22:55
Ezek is érdekelhetik