Varga Barnabás volt a főszereplő az AEK-ban: gól és gólpassz – videó

2026.03.01. 18:34
null
Fotó: X/AEK F. C.
Varga Barnabás újabb gólt szerzett az AEK Athénban a görög labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján. A magyar válogatott támadó ezúttal a Volosz ellen volt eredményes, az idényben már negyedszer. Sőt, Varga a végén gólpasszt is adott a 98. percben – ezzel mentettek pontot az athéniek.

 

TERMÉSZETESEN A KEZDŐCSAPATBAN kapott helyet Varga Barnabás AEK-ben a Volosz elleni bajnokin, hiszen téli érkezése után hamar alapember lett. Az Olympiakosz Panszerraikosz elleni győzelme miatt a tabella második helyéről kezdték a mérkőzést a fővárosi sárga-feketék, így volt némi nyomás rajtuk.

Varga Barnabás aktívan kezdett, mégis a Volosz szerezte meg a vezetést, Lazarosz Rota hatalmas hibáját Maximiliano Comba használta ki. A korábbi ferencvárosi csatár egyenlíthetett volna, de egyrészt az öt és felesen belül szabálytalankodott, másrészt ballal nem találta el a labdát – az eset után a bal könyökét fájlalta. Nem játszott jól az AEK, de Razvan Marin jobb oldali beadása után Varga Barnabás két védőt túlugorva a jobb alsó sarokba fejelt még a szünet előtt. Átvette az irányítást a vendégegyüttes, a magyar légiós közel volt hozzá, hogy újabb gólt fejeljen, de védett a kapus. A szünet előtt nem sokkal a játékvezető kezezés miatt tizenegyest ítélt az athéniaknak, de – vitatható módon – a videózás után visszavonta, így döntetlennel ért véget az első félidő. 

Varga gólja:

A fordulás után támadásban maradt az AEK, de a tizenhatoshoz érve rendre hiba csúszott a játékba, míg hátul igencsak bizonytalanok voltak a játékosai. Ártalmatlannak tetsző szituációban Sztavrosz Piliosz kézzel ért a labdába a saját kapuja előtt, amiért tizenegyest ítélt a játékvezető, Jan Hurtado pedig értékesítette. Az első kapott gólnál Rota, a másodiknál Piliosz hibázott nagyot – ismét vezetett a Volosz. Csakhogy Varga Barnabás megint villant, szabadrúgás után ezúttal lábbal vette be a hazai kaput, ám a VAR les miatt érvénytelenítette a gólt. 

A 90+8. percben Varga Barnabás önfeláldozó módon fejjel adott gólpasszt Filipe Relvasnak, így egy pontot szerzett az AEK. Varga Barnabás gólpassza mellett megszerezte negyedik bajnoki gólját Görögországban, s bár ezzel a döntetlennel az AEK beérte pontszámban az Olympiakoszt a tabellán, nem tudta megtartani első helyét, visszacsúszott a másodikra.

Varga gólpassza:

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Volosz–AEK Athén 2–2
AEK: Varga Barnabás végigjátszotta a mérkőzést, gólt szerzett, gólpasszt adott

 

Legfrissebb hírek

Kovács Bendegúz új szerződést kap az Alkmaartól – sajtóhír

Légiósok
4 órája

Heti légiósprogram: rajtolnak a ligák térségünkben

Légiósok
Tegnap, 18:06

Sallai Roland: Az ellenfél kapujához közel van az én világom

Légiósok
Tegnap, 11:19

A román másodosztályban folytatja Bobál Gergely – hivatalos

Légiósok
2026.07.19. 16:32

Major Sámuel hatalmas ugrása – a román másodosztály után a bolgár élvonalban

Légiósok
2026.07.17. 18:40

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05

Csongvai Áron számára nyomós érv volt, hogy feljutás esetén a legerősebb ligák egyikében szerepelhet

Légiósok
2026.07.16. 20:26