Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.02.04. 22:57
null
Omar Marmus (felül) duplázott, így már négygólos az idényben (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének szerdai visszavágóján a Manchester City hazai pályán 3–1-re legyőzte a Newcastle-t, így 5–1-es összesítéssel bejutott a döntőbe.

A címvédő Newcastle 2018-ban talált be legutóbb az Etihad Stadionban, a vereséget pedig ennél is régebben, 2014-ben kerülte el, épp a Ligakupában, amikor 2–0-ra nyert a Manchester City otthonában. Most legalább ilyen különbségű győzelemre lett volna szüksége ahhoz, hogy ne essen ki, miután a párharc első meccsén a manchesteri csapat két góllal győzött. A fordítástól elég hamar messze kerültek a „szarkák”, ugyanis a 7. percben Omar Marmus betalált, aki ezen az estén nem állt hadilábon a szerencsével, mivel úgy szerzett gólt, hogy a becsúszó Dan Burn rúgta rá a lábára a labdát.

Egyenlíthettek volna a vendégek, ám Joe Willock nem tudta eltolni a labdát James Trafford mellett, később pedig Anthony Gordon találta el rosszul a labdát, így ziccerben a kapusba lőtt. Aztán a hazaiak eldöntötték a párharcot. Antoine Semenyo beadása után Kieran Trippier nem tudott felszabadítani a kapuja előtt, és úgy perdült fel a lábáról a labda, hogy Marmus egy méterről a kapuba fejelhetett – az egyiptomi csatár megduplázta idénybeli góljai számát. Három perccel később érkezett az újabb találat, Tijjani Reijnders lőtt 11 méterről a bal alsóba.

Többször is betalálhatott volna még Pep Guardiola csapata, majd a szünet után Yoane Wissa hagyott ki nagy helyzetet a másik oldalon. Aztán a félidő közepén szépített a Newcastle, Anthony Elanga tört be jobbról két védő között, majd 12 méterről a jobb alsóba lőtt, a labda a kapufáról pattant be. Ezt követően Harvey Barnes szerzett lesgólt, és Elanga lőtt mellé ziccerben, akinek később is volt helyzete, míg a másik oldalon a csereként pályára lépő Erling Haaland lövésénél tolta a labdát Aaron Ramsdale a kapufára. A hajrá már olyan sok izgalmat nem hozott, maradt a 3–1-es végeredmény.

A nyolcszoros győztes Manchester City öt év után játszhat újra döntőt a Ligakupában – története során tizedszer –, az Arsenal elleni finálét március 22-én, vasárnap rendezik meg a londoni Wembley-ben.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City–Newcastle United 3–1 (Marmus 7., 29., Reijnders 32., ill. Elanga 62.)
Továbbjutott: a Manchester City, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Arsenal–Chelsea 1–0 (Havertz 90+7.)
Továbbjutott: az Arsenal, kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

Visszavágott a Brighton, saját stadionjában kapta el a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2026.10.31. 18:05

„Ez nem Disneyland, ez a Premier League” – Arteta elmondta, miért akadt ki kiállított játékosára

Angol labdarúgás
2026.10.30. 19:32

Utolsóként a Newcastle-t legyőző Everton jutott be az angol Ligakupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.10.29. 22:46

Iraola a Ligakupa-sorsolásról: Ez az egyetlen csapat, amellyel nem akartam összekerülni...

Angol labdarúgás
2026.10.29. 09:50

„Magyaros” csata lesz az angol Ligakupában, összekerült a Liverpool és a Bournemouth

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:50

A Liverpool tizenegyespárbaj után jutott az angol Ligakupa legjobb nyolc csapata közé

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:12

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50