Real: újabb hiányzó, Valverde sem játszhat a Getafe ellen

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 14:11
null
Federico Valverde biztosan kihagyja a Getafe elleni találkozót (Fotó: AFP)
A Real Madrid közleménye alapján a klub uruguayi középpályása, Federico Valverde nem léphet pályára a Getafe elleni vasárnapi mérkőzésen.

A kommüniké szerint Valverde közeli kapcsolatban volt egy igazolt koronavírus-fertőzöttel, így szombat óta karanténban van. Habár az uruguayi játékos összes eddigi tesztje negatív lett, a mai mérkőzésen biztosan nem léphet pályára.

Valverde kényszerpihenője azért is érintheti érzékenyen a La Liga első helyéért küzdő madridiakat, mert az utóbbi időben többek között Sergio Ramos, Raphaël Varane és Lucas Vázquez is kiesett a védelemből, és a 22 éves középpályás a Liverpool elleni hétközi Bajnokok Ligája-meccsen a védelem jobb oldalán remekelt – könnyen lehet, hogy ma is ott szerepelt volna.

Ezzel mindössze Marcelo, Álvaro Odriozola és Éder Militao maradt a meccskeretben az A-csapat védői közül. Zinédine Zidane vezetőedző összesen négy embert visz magával a Real Madrid második csapatából – köztük két 19 éves védőt, Miguel Gutiérrezt és Pablo Ramónt, valamint a Castilla 21 éves csapatkapitányát, Victor Chustot, aki szintén védő, és kétszer már szerepelhetett a felnőttek között.

SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ

21.00:
Getafe–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!


 


 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik