La Liga: gól- és emberhátrány után Getafe-vereség a Levante ellen

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 16:02
null
Simán kikapott a Getafe Valenciában (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) a Levante hazai pályán, a mérkőzés végén már kettős emberelőnyben játszva 3–0-ra legyőzte a Getafét.

 

Szűk öt perc kellett ahhoz, hogy Roger Martí szép szólóját követően a Levante megszerezze a vezetést a Getafe ellen. Nem sokkal később tovább nőttek a vendégek gondjai: Chema durván mellkason talpalta Dani Gómezt, ami miatt kiállította a játékvezető.

A félidő felénél sem jártunk, amikor a sértett góllal bosszulta meg az ellene elkövetett csúnya szabálytalanságot, a második játékrészben pedig rúgtak még egyet a hazaiak.

Több gól ezután már nem esett, de a hajrában Djené Dakonam fellökte Rubén Rochinát, kiérdemelve a második sárga lapját, így a Getafe kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést. A Levante idénybeli második győzelmét szerezte meg, sorozatban három vereséget, majd öt döntetlent követően.

SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ
Levante–Getafe 3–0
(R. Martí 5., D. Gómez 17., De Frutos 57.)
Későbbi mérkőzések
Atlético Madrid–Valladolid 2–0 (Lemar 56., M. Llorente 72.)
Sevilla–Real Madrid 0–1
(Bono 55. – öngól)
Athletic Bilbao–Celta Vigo 0–2
(H. Mallo 61., Aspas 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 10 8 2 21–2 +19 26
2. Real Sociedad 11 7 3 1 22–5 +17 24
3. Real Madrid 11 6 2 3 17–12 +5 20
4. Villarreal 11 5 5 1 15–11 +4 20
5. Cádiz 12 5 3 4 11–13 –2 18
6. Sevilla 10 5 1 4 12–9 +3 16
7. Barcelona 10 4 2 4 20–11 +9 14
8. Granada 10 4 2 4 11–17 –6 14
9. Athletic Bilbao 11 4 1 6 12–12 0 13
10. Elche 9 3 4 2 9–10 –1 13
11. Deportivo Alavés 11 3 4 4 11–13 –2 13
12. Getafe 11 3 4 4 9–13 –4 13
13. Celta Vigo 12 3 4 5 13–20 –7 13
14. Valencia 11 3 3 5 17–17 0 12
15. Betis 10 4 6 12–21 –9 12
16. Levante 11 2 5 4 13–15 –2 11
17. Osasuna 10 3 2 5 8–13 –5 11
18. Eibar 10 2 4 4 6–9 –3 10
19. Valladolid 12 2 4 6 11–18 –7 10
20. Huesca 11 7 4 8–17 –9 7
AZ ÁLLÁS
1. Real Sociedad 11 7 3 1 22–5 +17 24
2. Atlético Madrid 9 7 2 19–2 +17 23
3. Real Madrid 11 6 2 3 17–12 +5 20
4. Villarreal 11 5 5 1 15–11 +4 20
5. Sevilla 10 5 1 4 12–9 +3 16
6. Cádiz 11 4 3 4 9–12 –3 15
7. Barcelona 9 4 2 3 19–9 +10 14
8. Granada 10 4 2 4 11–17 –6 14
9. Athletic Bilbao 11 4 1 6 12–12 0 13
10. Elche 9 3 4 2 9–10 –1 13
11. Deportivo Alavés 11 3 4 4 11–13 –2 13
12. Getafe 11 3 4 4 9–13 –4 13
13. Celta Vigo 12 3 4 5 13–20 –7 13
14. Valencia 11 3 3 5 17–17 0 12
15. Betis 10 4 6 12–21 –9 12
16. Levante 11 2 5 4 13–15 –2 11
17. Osasuna 10 3 2 5 8–13 –5 11
18. Eibar 10 2 4 4 6–9 –3 10
19. Valladolid 11 2 4 5 11–16 –5 10
20. Huesca 11 7 4 8–17 –9 7

 

Legfrissebb hírek

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09
Ezek is érdekelhetik