A Real Madrid elhozta a három pontot Sevillából

RUSZNÁK GYÖRGYRUSZNÁK GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 16:01
null
Vinícius Júnior örül a gól után (Fotó: AFP)
A spanyol La Liga 12. fordulójában az utóbbi időben gyengélkedő, 4. helyen álló Realra nehéz erőpróba várt Sevillában, ahol a hazaiak abban reménykedtek, hogy egy győzelemmel megelőzhetik a madridiakat. Ehhez azonban sokkal jobban kellett volna játszaniuk, így a Real Madrid egy öngóllal elvitte a három pontot (0–1) a Sánchez Pizjuánból.

 

SPANYOL LA LIGA

12. FORDULÓ
Sevilla–Real Madrid 0–1 (0–0)
Sevilla,Sánchez Pizjuán Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Sánchez Martínez
SEVILLA:Bono – Jesús Navas, Koundé, Diego Carlos, A. Vidal – Fernando, Jordán (Gudelj, 64.), Rakitic (En-Nesziri, 64.) – Ocampos, L. de Jong (Suso, 64.), Munir (Ó. Torres, a szünetben).Vezetőedző:Julen Lopetegui
REAL MADRID:Courtois – Lucas Vázquez, Varane, Nacho, Mendy – Casemiro, Modric, Kroos – Rodrygo (Asensio, 66.), Benzema, Vinícius Júnior.Vezetőedző:Zinédine Zidane
Gólszerző:Bono (55. – öngól)

ÖSSZEFOGLALÓ

A Real Madrid az utóbbi időben elszenvedett néhány fájó kudarcot, ezért a sevillaiak úgy vélték, hogy itt lehet az ideje annak, hogy eltángálják a fővárosiakat a spanyol bajnokság 11. fordulójában. Ehhez azonban jobban, sokkal jobban kellett volna játszaniuk...

Az első félidőben a hazaiak lényegében egyetlen lövést sem tudtak megereszteni Courtois kapujára, ezzel szemben a Real beszorította a Sevillát, és a levegőben lógott a gól. A hazai szurkolókra, akik csak képernyőn figyelhették kedvenceiket, bizonyára többször is a frászt hozta Bono kapus, aki elég bizonytalanul mozgott, de a szerencséje megkímélte a góltól.

Ennek ellenére végül gól nélküli állással jöttek ki a csapatok a második félidőre, amelynek az elején szemlátomást egy aktívabb Sevilla ugrott neki a Real Madridnak. De Jong még egy ollózós lövést is megeresztett, a mozdulata szép volt, a hatékonysága nem annyira.

Mielőtt azonban felbátorodtak volna a hazaiak, egy gyors Real-kontra meghozta a vendégek vezető gólját. Az 55. percben Vinícius Júnior ért bele éppen hogy egy bal oldali beadásba, Bono rosszul reagált, így a sevillai kapusról a hálóba perdült a labda – öngól. 0–1

Innentől kezdve a Real Madrid visszahúzódott a térfelére, és rombolt, majd várta, hogy egy esetleges kontrával növelhesse az előnyét. Az amúgy nem rossz sevillai csatársor teljesítményéről mindent elmond, hogy a tagjai nem találták meg a rést a védőfalon, és ennek nem is lehetett más a vége, mint vereség.

A Real Madrid nagyon fontos három pontot gyűjtött be, ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán.

AZ ÁLLÁS
1. Real Sociedad1173122–5+1724
2. Atlético Madrid97219–2+1723
3. Real Madrid1162317–12+520
4. Villarreal1155115–11+420
5. Sevilla1051412–9+316
6. Cádiz114349–12–315
7. Barcelona942319–9+1014
8. Granada1042411–17–614
9. Athletic Bilbao1141612–120 13
10. Elche93429–10–113
11. Deportivo Alavés1134411–13–213
12. Getafe113449–13–413
13. Celta Vigo1234513–20–713
14. Valencia1133517–170 12
15. Betis104612–21–912
16. Levante1125413–15–211
17. Osasuna103258–13–511
18. Eibar102446–9–310
19. Valladolid1124511–16–510
20. Huesca11748–17–97

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. perc: Vége a meccsnek, győzött a Real Madrid. 0–1
90. perc:
Három perc a hosszabbítás.
89. perc: Vinícius Júnior kapott sárgát, mert felrúgta Navast.
88. perc: Fernando esett el a Real tizenhatosán belül, de a bíró jelezte, hogy ez nem volt semmi. És tényleg.
86. perc: Ocampos lőtt ollózó mozdulattal, Courtois hárítani tudott.
83. perc: Suso újabb lövése szögletre pattant.
80. perc: Suso lövése ment nem sokkal mellé.
76. perc: Megint Gudelj volt a főszereplő, sárgát kapott, mert felrúgta Kroost.
75. perc: Nagy lehetőség maradt ki! Szabadrúgáshoz jutott a Sevilla 18 méterre a madridi kaputól, kissé balról. Gudelj végezte el, és nem sokkal tekert a jobb alsó mellé.
72. perc: Valamelyest előrébb jött a Sevilla, de eddig keveset nyújt az andalúziai csapat.
66. perc: Cserélt a Real is, Rodrygo helyett Asensio a pályán.
64. perc: Három csere a Sevillában, Jordán, De Jong és Rakitic lement, bejött helyettük Gudelj, Suso és En-Nesziri.
63. perc: Kroos
ívelhetett be szabadrúgást a Sevilla tizenhatosára, Nacho el is érte, de eléggé mellé fejelt.
60. perc: Modric visszahúzta Fernandót, ez sárgát ért.
55. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A REAL MADRID! Kroos tette ki balra, jött is a beadás Mendytől, Vinícius Júnior egy picit beleért 8 méterre a kaputól, Bonót megzavarta ez a mozdulat, és olyan ügyetlenül érte a labdához a sevillai kapus, hogy a labda a saját kapujába perdült. Öngól. 0–1
52. perc: Navas
jobb oldali beadását De Jong ollózva húzta kapra, Courtois könnyen fogta a középre tartó labdát.
46. perc: A félidőben cserélt a Sevilla, a megsérült Munir helyére Óliver Torres állt be.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek, jobb volt a Real, de gól még nem született. 0–0
44. perc: Kroos kapott sárga lapot, mert odacsapott Fernandónak.
38. perc: Nagy védés! Lucas Vázquez
adott nagy labdát Benzemának, aki 14 méterről, célba vette a bal alsót, a lövést Bono bravúrral tolta szögletre.
35. perc: Kiegyenlítődött a találkozó, megszűnt a nagy Real-nyomás.
33. perc: Rakitic tette ki jobbra Navashoz, aki középre adott, Koudé a tizenhatoson belül megcsúsztatta, De Jong viszont lesen volt.
27. perc: A jobb oldalról jutott szöglethez a Real Madrid, Kroos beadását könnyen fejelték ki a védők.
21. perc: Kroos kapta tisztán a labdát Viníciustól, majd 18 méterről nem sokkal csavart a bal fölső fölé.
19. perc: Tony Kroos arcát vágásnyomok éktelenítik. A német játékosnak rosszul sikerült a borotválkozása...
17. perc: Eddig sokkal jobb a Real, a Sevilla nem sokszor jut át a fővárosiak térfelére.
15. perc: Bono nézett el egy beadást, csak kínjában belepaskolt, Casemiro akár be is rúghatta volna, de késlekedett 5 méterre a kaputól, így felszabadítottak előle.
10. perc: Gyors Real-akció végül úgy halt el, hogy a passz nem jutott el Rodrygóhoz, akit becsúszva szerelt Vidal.
5. perc: EGEK! Kunde
hazaadott, Bono éppen a közbelépő Viníciust találta el, a labda felperdült, majd a biztosító Diego Carlos fejéről akár a saját kapujába is mehetett volna a labda, de végül Bono üggyel-bajjal összeszedte.
4. perc: A nap híre, hogy állítólag érdeklődik a Real Madrid Szoboszlai Domonik iránt,Zidane fel is hívta telefonon a magyar játékost.
1. perc: Akár már vezethetne is a Real. Modric adta Rodrygónak, aki jobbra adta Vinícius Júniornak, ő pedig 6 méterről nem sokkal lőtt mellé.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, a Sevilla tiszta fehérben, a Real Madrid tiszta szürkében játszik.

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a meccs, tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik