
Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám
KEZDÉS: 18.30. A nyíregyháziak 19 éves kapusa beszélt a nem mindennapi bemutatkozásról, az álomkergetésről, a mai napig tartó szerelemről, az áldozathozatalról, és persze a Vasas elleni pénteki bajnoki is szóba került.
Labdarúgó NB I
7 órája
Még több NB I
Már kétszer annyi győzelme van Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi
Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje
Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos
Népszerű cikkek
Gólerős bosnyák válogatott támadót igazolt az ETO FC – hivatalos
Gyász: elhunyt Martos Győző
Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
18 924
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 20:48
Videó: Kondás Elemért nem foglalkoztatja a Győr sikere, csak előre néz
Ahogyan arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I éllovasa, a Debrecen 0–0-s döntetlent játszott Pécsett. Ennek eredményeképpen egyetlen pontra közelítette meg a Lokit a Videoton elleni sikert követően a Győri ETO. A mérkőzés után Kondás Elemér azt nyilatkozta, hogy nem foglalkoznak más csapatokkal, csak a saját teljesítményük számít, és csak a következő teendő, a Honvéd elleni meccsre fókuszálnak mostantól.

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 20:17
NB I: Mészáros és Kondás sem elégedetlen a döntetlennel
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Debrecen a Pécs otthonában lépett pályára. A találkozón az éllovas vendégcsapat tovább őrizte szezonbeli, a Pécs pedig hazai veretlenségét. Gólt nem láthattunk, futballt is csak elvétve.

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 20:08
Pécs: Nagy Olivér szerint a precíz védekezés volt ma a kulcs
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Debrecen a Pécs otthonában lépett pályára. A találkozón az éllovas vendégcsapat tovább őrizte szezonbeli, a Pécs pedig hazai veretlenségét. Gólt nem láthattunk, futballt is csak elvétve.

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 20:02
Videó: sem a Pécs, sem a Loki nem tudta bevenni a másik kapuját
Ahogyan arról már beszámoltunk, gól nélküli döntetlen született Pécsett, a listavezető Debrecen vendégjátékán. Helyzetek mindkét oldalon akadtak, ám komolyabb veszélyben egyik kapu sem forgott, a hálóőrök pedig a kevés adódó feladatot kifogástalanul végezték el. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 19:55
NB I: döntetlenre végződött a Pécs-Debrecen mérkőzés
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Debrecen a Pécs otthonában lépett pályára. A találkozón az éllovas vendégcsapat tovább őrizte szezonbeli, a Pécs pedig hazai veretlenségét. Gólt nem láthattunk, futballt is csak elvétve.

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 19:03
Videó: Csertői szerint megmutatták, hogyan kell védekezni a Vidi ellen
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 13. fordulójában 1–0-ra nyert a Győri ETO a Videoton ellen Dudás Ádám bombagóljával. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Csertői Aurél, a hazaiak vezetőedzője gratulált csapatának, hiszen véleménye szerint elszántan futballoztak, és egy szenzációs gólt lőttek az ország legjobb csapata ellen. Úgy véli, megmutatták, hogyan kell a Videoton ellen védekezni.

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 18:10
Videó: Dudás bombája után helyzetek mindkét oldalon, de maradt az 1-0
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Győri ETO legyőzte a Videoton csapatát a labdarúgó NB I 13. fordulójában. Dudás Ádám még az első félidő 12. percében szerezte, ezt követően pedig a felek már csak helyzetekig jutottak el, igaz, abból akadt bőven mindkét kapu előtt. Tekintse meg a találkozó összefoglalóját!

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 17:55
NB I: Pécs-Debrecen bajnoki mérkőzés élőben az NSO-n
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Debrecen a Pécs otthonában lép pályára. Vajon tovább őrzi veretlenségét az éllovas vagy újabb meglepetést okoz az újonc Pécs? Megtudhatja, ha követi a találkozót élő szöveges közvetítésünk segítségével!

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 16:23
Videó: Dudás Ádám bombagóllal szerzett vezetést a Videoton ellen
A labdarúgó NB I tabellájának második helyezettje, a Győri ETO a címvédő Videotont fogadta az ETO-parkban. Nem bizonyult jó vendéglátónak, hiszen már a 12. percben megszerezte a vezetést: Ji-Paraná adott be erősen a bal szélről, Dudás Ádám pedig kapásból a léc alá vágta a labdát. Tekintse meg a győriek találatát!

Labdarúgó NB I
2011.10.23. 12:39
ETO: „A debreceni vereségünk ellenére jobb formában vagyunk a Vidinél”
A múlt heti, Debrecen elleni bajnokit követően újabb rangadó vár a Győri ETO-ra. A zöld-fehérek a címvédő Videotont fogadják az ETO-parkban, és szerb kapusuk, Szasa Sztevanovics szerint jobb formában vannak a fehérváriaknál, ám ez még nem elég a sikerhez.
3449
/
5338



























