ETO: „A debreceni vereségünk ellenére jobb formában vagyunk a Vidinél”

2011.10.23. 12:39
Címkék
A múlt heti, Debrecen elleni bajnokit követően újabb rangadó vár a Győri ETO-ra. A zöld-fehérek a címvédő Videotont fogadják az ETO-parkban, és szerb kapusuk, Szasa Sztevanovics szerint jobb formában vannak a fehérváriaknál, ám ez még nem elég a sikerhez. 

„A múlt heti debreceni vereségünk ellenére jobb formában vagyunk ellenfelünknél, ám ez még nem elég a sikerhez – mondta Sztevanovics a Nemzeti Sportnak. – A szezon előtt is azzal számoltunk, hogy a Videoton rendre az első négy hely valamelyikén áll majd, de vezetőik a mostaninál azért valószínűleg jobb teljesítményre számítottak. Na persze, nem a mi dolgunk foglalkozni a fehérváriak problémáival, sokkal inkább arra koncentrálunk, hogy hazai pályán ismét nyerjünk."

Legfrissebb hírek

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
10 perce

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
11 perce

A Ferrari remek formában kezdett, kitart a lendülete? – Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
43 perce

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
50 perce

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
1 órája

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
1 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
2 órája

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
2 órája