Serie A: elfogyott a türelem, kirúghatja Tudort a Juventus – sajtóhír

V. H. L.V. H. L.
2025.10.27. 11:01
Nem lenne csoda, ha Igor Tudor még a héten lapátra kerülne a Juventusnál (Fotó: Getty Images)
Könnyen lehet, hogy az Udinese elleni szerdai bajnoki lesz Igor Tudor utolsó mérkőzése a Juventus élén – állítja egybehangzóan a Corriere dello Sport és a La Gazzetta dello Sport.

A Laziótól elszenvedett 1–0-s vereség után felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint nem Igor Tudor a megfelelő ember a Juventus irányítására – írja a Corriere dello Sport. A római sportlap értesülése szerint a nyolc mérkőzés óta nyeretlen, az utolsó három tétmeccsüket egyaránt elveszítő „zebrák” vezetőségénél elfogyott a türelem, és akár a hétközi Udinese elleni hazai mérkőzés eredményétől függetlenül is útilaput köthetnek a 47 éves horvát edző talpára. 

A La Gazzetta dello Sport internetes verziója szerint is az Udinese elleni összecsapás lehet Tudor hattyúdala. A rózsaszín lapnál is tudni vélik, kik azok, akik az utódlásnál szóba jöhetnek: Luciano Spallettit, Roberto Mancinit, illetve Raffaele Palladinót tartják a legesélyesebbnek. A két sztáredzővel szemben utóbbi azért tűnhet jó megoldásnak, mert nyilván kevesebbet kérne tapasztaltabb kollégáinál, és a klub még mindig fizeti a márciusban menesztett Thiago Motta bérét.

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lazio–Juventus 1–0 (Basic 9.)
Fiorentina–Bologna 2–2 (A. Gudmundsson 73. – 11-esből, Kean 90+4. – 11-esből, ill. S. Castro 25., E. Holm 52.)
Sassuolo–Roma 0–1 (Dybala 16.)
Hellas Verona–Cagliari 2–2 (Gagliardini 23., G. Orban 59., ill. Idrissi 77., Felici 90+2.)
Torino–Genoa 2–1 (Sabelli 63. – öngól, Maripán 90., ill. Thorsby 7.)

A FORDULÓ TÖBBI EREDMÉNYE
Szombaton játszották
Parma–Como 0–0
Udinese–Lecce 3–2 (Karlström 16., K. Davis 37., Buksa 89., ill. M. Berisha 59., N'Dri 90+6.)
Napoli–Internazionale 3–1 (De Bruyne 33. – 11-esből, McTominay 54., Anguissa 66., ill. Calhanoglu 59. – 11-esből)
Cremonese–Atalanta 1–1 (Vardy 78., ill. Brescianini 84.)
Pénteken játszották
Milan–Pisa 2–2 (R. Leao 7., Athekame 90+3., ill. Cuadrado 60. – 11-esből, Nzola 86.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA       
  1. Napoli

8

6

2

15–8

+7

18

  2. Roma

8

6

2

8–3

+5

18

  3. Milan

8

5

2

1

13–6

+7

17

  4. Internazionale

8

5

3

19–11

+8

15

  5. Bologna

8

4

2

2

13–7

+6

14

  6. Como

8

3

4

1

9–5

+4

13

  7. Atalanta

8

2

6

12–6

+6

12

  8. Juventus

8

3

3

2

9–8

+1

12

  9. Udinese

8

3

3

2

10–12

–2

12

10. Lazio

8

3

2

3

11–7

+4

11

11. Cremonese

8

2

5

1

9–10

–1

11

12. Torino

8

3

2

3

8–14

–6

11

13. Sassuolo

8

3

1

4

8–9

–1

10

14. Cagliari

8

2

3

3

8–10

–2

9

15. Parma

8

1

4

3

3–7

–4

7

16. Lecce

8

1

3

4

7–13

–6

6

17. Verona

8

5

3

4–11

–7

5

18. Fiorentina

8

4

4

7–12

–5

4

19. Pisa

8

4

4

5–12

–7

4

20. Genoa

8

3

5

4–11

–7

3

 

 

Legfrissebb hírek

„Nála a játék lelki szükséglet” – 130 éve született az olasz futball elfeledett magyar hőse

Népsport
Tegnap, 9:06

Nélkülük – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.06.04. 00:26

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Korszakos csapat-e már Luis Enrique PSG-je?

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 10:09

Marco Rossi az NS-nek: Budapest jelesre vizsgázott!

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:37

Budapesti BL-döntő: rekordot döntött a magyar légiközlekedés

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:26

Tippmixrekordot hozott a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 22:36

Fotó: a BL-győztes Paris Saint-Germain üzenetet hagyott maga után a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 21:18
Ezek is érdekelhetik