A PSG legyőzte a Magdeburgot, a hatodik helyen zárt a Szeged – így néz ki a folytatás a férfi kézi BL-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.03.11. 22:44
null
Fotó: Getty Images
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, 14. fordulójában a PSG és a Barca is nyert hazai pályán, így kialakult a B-csoport végeredménye. A Szeged a 6. helyen zárt a nyolcasban, így majd a negyeddöntőbe jutásért az A-csoport 3. helyezettjével csap össze.

A PSG az első félidő közepén már 11–4-re vezetett a Magdeburg ellen, és a németek a folytatásban csak három gólra tudtak feljönni. Simán nyert a párizsi csapat, így visszaelőzte a Szegedet, sőt, a GOG elé is került a jobb egymás elleni eredmény miatt. A Barca 20 gólos különbséggel győzte le a Pelisztert, így biztossá tette csoportelsőségét.

A Szeged a 6. helyen fejezte be a csoportkör küzdelmeit, az viszont csak csütörtökön derül ki, melyik csapattal találkozik az egyenes kieséses szakaszban – az ellenfele lehet az Industria Kielce (lengyel), a Nantes (francia) és a One Veszprém HC is.

A negyeddöntőben jutásról döntő párharcokat április 1–2-án és 8–9-én rendezik meg, míg a legjobb nyolc között április 29–30-án és május 6–7-én lesznek a mérkőzések.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. (UTOLSÓ) FORDULÓ
B-CSOPORT
Barca (spanyol)–Eurofarm Peliszter (északmacedón) 47–27 (24–15)
PSG (francia)–Magdeburg (német) 34–26 (15–11)
GOG (dán)–RK Zagreb (horvát) 33–28 (16–13)
Orlen Wisla Plock–OTP Bank-Pick Szeged 30–30 (14–15)

    
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
1. Barca14131492–382+11026
2. Magdeburg141112457–408+4923
3. Wisla Plock14824424–410+1418
4. Paris SG14617446–436+1013
5. GOG14617443–468–2513
6. SZEGED14518428–424+411
7. Peliszter142210369–447–786
8. Zagreb14113375–459–842
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak. Az első két helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jutott, a 3–6. helyezettek keresztbe játszanak oda-visszavágós párharcot a legjobb nyolc közé kerülésért.

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
OTP Bank-Pick Szeged–A3 (Kielce/Nantes/Veszprém)
A6 (Sporting/Veszprém)Orlen Wisla Plock (lengyel)
GOG (dán)–A4 (Kielce/Nantes/Veszprém)
A5 (Kielce/Nantes/Veszprém/Sporting)–PSG (francia)
Az elöl álló csapatok a pályaválasztók az első mérkőzésen.

A NEGYEDDÖNTŐBEN
A5/PSG (francia)–Füchse Berlin (német)
GOG (dán)/A4–Barca (spanyol)
A6/Orlen Wisla Plock (lengyel)–Aalborg HB (dán)
OTP Bank-Pick Szeged/A3–Magdeburg (német)
Az elöl álló csapatok a pályaválasztók az első mérkőzésen.

Az egyenes kieséses szakasz ágrajza (Forrás: EHF)

 

Legfrissebb hírek

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
4 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
17 órája

A Tatabánya utolsó másodperces, üres kapus góllal verte meg az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben – videó

Kézilabda
20 órája

Férfi kézi BL: megvan, mikor játsszák a Veszprém negyeddöntőit

Kézilabda
22 órája

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.09. 22:19

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
2026.04.09. 10:13

„Brutálisan nehéz meccs volt” – Bodó Richárd a Szeged továbbjutásáról

Kézilabda
2026.04.08. 23:06

A Nantes kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda BL negyeddöntőjébe

Kézilabda
2026.04.08. 22:41
Ezek is érdekelhetik