Serie A: otthon kapott ki a Salernitanától a Lazio

Vágólapra másolva!
2022.10.30. 20:23
null
Nyert a Salernitana Rómában (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 12. fordulójában a Lazio ugyan megszerezte a vezetést hazai pályán a Selernitana ellen, a vendégek azonban nemcsak egyenlíteni, hanem fordítani is tudtak a második félidőben – 3–1-re nyertek.

 

A Lazio több helyzetet is kialakított az első félidőben, az első gólra azonban 41 percet kellett várni, amikor Mattia Zaccagni talált a kapuba Alberto passza után. A második játékrész elején aztán Mazzocchi beadását követően Antonio Candreva lőtt a kapuba, kiegyenlítve az állást.

Hiába birtokolta többet a labdát a Lazio és volt több kaput eltaláló lövése, a vendégek fordítani tudtak, a 68. percben Federico Fazio szerezte a Salernitana második gólját, míg nyolc perccel később a harmadik vendégtalálat is meglett, ezúttal Boulaye Dia volt eredményes (1–3).

Veresége ellenére a Lazio maradt a 4. helyen, a Salernitana pedig a megszerzett három ponttal a 9. helyre lépett előre.

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Lazio–Salernitana 1–3
(Zaccagni 41., ill. Candreva 51., Fazio 68., Dia 76.)
KÉSŐBB

20.45: Torino–Milan (Tv: Sport2)

HÉTFŐN
18.30: Hellas Verona–Roma (Tv: Sport1)
20.45: Monza–Bologna (Tv: Sport1)

KORÁBBAN
Empoli–Atalanta 0–2 (Hateboer 32., Lookman 59.)
Cremonese–Udinese 0–0
Spezia–Fiorentina 1–2
(Nzola 35., ill. Milenkovics 14., Cabral 90.)
Kiállítva: Nikolau (82.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Sampdoria 3–0 (De Vrij 21., Barella 44., J. Correa 73.)
Napoli–Sassuolo 4–0 (Osimhen 4.,19., 77., Kvarachelia 36.)
Lecce–Juventus 0–1 (Fagioli 73.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 12 10 2 30–9 +21 32
2. Atalanta 12 8 3 1 18–8 +10 27
3. Milan 11 8 2 1 24–11 +13 26
4. Lazio 12 7 3 2 24–8 +16 24
5. Internazionale 12 8 4 25–17 +8 24
6. Juventus 12 6 4 2 18–7 +11 22
7. Udinese 12 6 4 2 20–12 +8 22
8. Roma 11 7 1 3 13–10 +3 22
9. Salernitana 12 4 4 4 16–17 –1 16
10. Sassuolo 12 4 3 5 14–17 –3 15
11. Torino 11 4 2 5 10–13 –3 14
12. Fiorentina 12 3 4 5 13–17 –4 13
13. Empoli 12 2 5 5 9–17 –8 11
14. Bologna 11 2 4 5 12–17 –5 10
15. Monza 11 3 1 7 10–19 –9 10
16. Spezia 12 2 3 7 10–22 –12 9
17. Lecce 12 1 5 6 9–15 –6 8
18. Sampdoria 12 1 3 8 6–21 –15 6
19. Verona 11 1 2 8 10–21 –11 5
20. Cremonese 12 5 7 9–22 –13 5
Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik