Serie A: gyönyörű találatokkal nyert az Inter

Vágólapra másolva!
2022.10.29. 22:57
null
Szép gólokkal nyert az Inter (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság (Serie A) 12. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén az Internazionale hazai pályán szépségdíjas gólokkal, 3–0-s győzelmet aratott a Sampdoria ellen.

 


A két csapat legutóbbi 11 mérkőzéséből tízen legalább három gól született és itt sem kellett sokáig várni az első találatra. A 21. percben Stefan de Vrij 10 méterről fejelt a kapuba Calhanoglu szögletét követően (1–0). (VIDEÓ ITT!)

A vezető gól után is a hazaiak próbálkoztak többet. A 25. percben Barella beívelését Audero bokszolta ki, majd Mhitarjan lövése kerülte el a kaput. Öt perccel később Dimarco a kapufát és az oldalhálót találta el. A félidő vége előtt növelni tudta előnyét a milánói csapat, Bastoni szabadrúgása Nicolo Barellát ugratta ki, aki átvette a labdát, majd hatalmas erővel lőtt a kapuba (2–0). (VIDEÓ ITT!)

Érdekesség, hogy Barella előtt csak három középpályás szerzett az Interben zsinórban három mérkőzésen gólt a Serie A-ban az 1994–1995-ös idény óta.


A fordulást követően is lendületben maradt az Inter. Egy percben belül két helyzet is kimaradt, előbb Dimarco passzát Lautaro Martínez lőtte mellé, majd Dzeko lövése volt pontatlan. A 60. percben egy szabadrúgást követően Skriniar fejjel veszélyeztetett, egy perccel később Lautaro Martinez lövését védte nagy bravúrral Audero. A mérkőzés utolsó gólja a 73. percben született, amikor Joaquín Correa 60 métert futott a labdával, majd kilőtte a kapu bal felső sarkát (3–0). (VIDEÓ ITT!)

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Internazionale–Sampdoria 3–0
(De Vrij 21., Barella 44., J. Correa 73.)
Korábban:
Napoli–Sassuolo 4–0(Osimhen 4.,19., 77., Kvarachelia 36.)
Kiállítva:Laurienté (Sassuolo, 84.)

Lecce–Juventus 0–1
(Fagioli 73.)

VASÁRNAP
12.30:Empoli–Atalanta (Tv:Sport2)
15.00:Cremonese–Udinese (Tv:Sport2)
15.00:Spezia–Fiorentina
18.00:Lazio–Salernitana (Tv:Sport2)
20.45:Torino–Milan (Tv:Sport2)

HÉTFŐ
18.30:Hellas Verona–Roma(Tv:Sport1)
20.45:Monza–Bologna (Tv:Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 12 10 2 30– 9 +21 32
2. Milan 11 8 2 1 24–11 +13 26
3. Lazio 11 7 3 1 23– 5 +18 24
4. Internazionale 12 8 4 25–17 +8 24
5. Atalanta 11 7 3 1 16– 8 +8 24
6. Juventus 12 6 4 2 18– 7 +11 22
7. Roma 11 7 1 3 13–10 +3 22
8. Udinese 11 6 3 2 20–12 +8 21
9. Sassuolo 12 4 3 5 14–17 –3 15
10. Torino 11 4 2 5 10–13 –3 14
11. Salernitana 11 3 4 4 13–16 –3 13
12. Empoli 11 2 5 4 9–15 –6 11
13. Bologna 11 2 4 5 12–17 –5 10
14. Fiorentina 11 2 4 5 11–16 –5 10
15. Monza 11 3 1 7 10–19 –9 10
16. Spezia 11 2 3 6 9–20 –11 9
17. Lecce 12 1 5 6 9–15 –6 8
18. Sampdoria 12 1 3 8 6–21 –15 6
19. Hellas Verona 11 1 2 8 10–21 –11 5
20. Cremonese 11 4 7 9–22 –13 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik