Serie A: szenvedve, de nyert a Juve a Lecce ellen

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.10.29. 20:22
null
Fagioli volt a nyerő ember a Juventusban (Getty Images)
A Juventus idegenben nyert 1–0-ra az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójában a Lecce ellen. Nicolo Fagioli az első gólját szerezte a torinói együttesben.

 

A Juventus a Benficától elszenvedett 4–3-as BL-vereséget próbálta feledtetni, míg a Lecce a négymeccses nyeretlenségi sorozatát akarta megszakítani.

A vendégeknél 11 játékos hiányzott sérülés miatt. A hétközi mérkőzéshez képest Locatelliés a torinóiak legeredményesebb játékosa, Vlahovicssem állt Allegri rendelkezésére. A Juventus ennek ellenére mezőnyfölényben játszott, az első félidő legnagyobb helyzete Rabiot előtt adódott, azonban a szöglet utáni fejesét Falcone hárítani tudta.

A második játékrészben intenzívebben kezdett a Juventus. Az 53. percben egy szép összjátékot követően Milik sarokkal próbált gólt szerezni, de Falcone ismét helyén volt. Tíz perccel később ismét Milik próbálkozott egy átlövéssel, a hazaiak kapusa újabb bravúrral őrizte a gól nélküli döntetlent.

A 73. percben a félidőben beálló Nicolo Fagiolitekert a hosszú felsőbe a tizenhatos sarkáról, ezzel a 21 éves olasz első találatát szerezte a Juventus felnőttcsapatában(0–1).(VIDEÓ ITT!)

A 89. percben óriási lehetősége volt a Leccének az egyenlítésre, ám Hjulmand lövése után a labda a kapufán csattant, így a Juventus a sérülések ellenére győzni tudott és megelőzte a holnap játszó Udineséta tabellán.

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Lecce–Juventus 0–1
(Fagioli 73.)
Korábban:
Napoli–Sassuolo 4–0(Osimhen 4., 19., 77., Kvarachelia 36.)
Kiállítva:Laurienté (Sassuolo, 84.)

Később:

Internazionale–Sampdoria 3–0
(de Vrij 21., Barella 44., Correa 73.)

VASÁRNAP
12.30:Empoli–Atalanta (Tv:Sport2)
15.00:Cremonese–Udinese (Tv:Sport2)
15.00:Spezia–Fiorentina
18.00:Lazio–Salernitana (Tv:Sport2)
20.45:Torino–Milan (Tv:Sport2)

HÉTFŐ
18.30:Hellas Verona–Roma(Tv:Sport1)
20.45:Monza–Bologna (Tv:Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 12 10 2 30–9 +21 32
2. Milan 11 8 2 1 24–11 +13 26
3. Lazio 11 7 3 1 23–5 +18 24
4. Internazionale 12 8 4 25–17 +8 24
5. Atalanta 11 7 3 1 16–8 +8 24
6. Juventus 12 6 4 2 18–7 +11 22
7. Roma 11 7 1 3 13–10 +3 22
8. Udinese 11 6 3 2 20–12 +8 21
9. Sassuolo 12 4 3 5 14–17 –3 15
10. Torino 11 4 2 5 10–13 –3 14
11. Salernitana 11 3 4 4 13–16 –3 13
12. Empoli 11 2 5 4 9–15 –6 11
13. Bologna 11 2 4 5 12–17 –5 10
14. Fiorentina 11 2 4 5 11–16 –5 10
15. Monza 11 3 1 7 10–19 –9 10
16. Spezia 11 2 3 6 9–20 –11 9
17. Lecce 12 1 5 6 9–15 –6 8
18. Sampdoria 12 1 3 8 6–21 –15 6
19. Verona 11 1 2 8 10–21 –11 5
20. Cremonese 11 4 7 9–22 –13 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik