Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai

Vágólapra másolva!
2025.11.06. 19:55
null
Ivan Rakitic, Csányi Gabriella és Luís Figo (Fotó: UEFA)
Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai. A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor lánya évek óta dolgozik hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekekért.

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos közleménye alapján Luís Figo, Ivan Rakitic és Csányi Gabriella (az MLSZ elnökének, Csányi Sándornak a lánya) csatlakozott az UEFA Foundation for Children (Alapítvány a Gyermekekért) kuratóriumához. A szervezet globális kezdeményezéseket választ ki a 2025-ös projektfelhívását követően, megerősítve a gyermekek jogai és jóléte iránti világszintű elkötelezettséget – írja az európai szövetség honlapja.

Az UEFA alapítványának kuratóriuma 104 projektből álló, új portfóliót hagyott jóvá, melynek célja a kiszolgáltatott gyermekek alapvető jogainak megvédése. Az érintett kezdeményezéseket az UEFA-elnök, Aleksander Ceferin által vezetett ülésen választották ki november 3-án, hétfőn. A kuratórium felkéri az alapítvány értékeivel osztozó szervezeteket, javasoljanak gyakorlati intézkedéseket a rászoruló gyermekek támogatására. Az UEFA gyermekalapítványa immár 10 éves, és alapításának évfordulóján három új tagját is üdvözli, Csányi Gabriellát, Luís Figót és Ivan Rakiticot, akik friss perspektívákat és megújult energiát hoznak az alapítvány küldetésébe. Rajtuk kívül számos, régóta hivatalban lévő igazgatósági tag folytatja részvételét az alapítványnál, új minőségben. Az ötszörös BL-győztes Clarence Seedorf például a szociális ügyekért felelős elnök tanácsadójaként tevékenykedik majd – olvasható az UEFA-közleményben.

„Büszkén üdvözlöm az UEFA Alapítvány a Gyermekekért új igazgatósági tagjait. A játék mélyreható ismerete és a gyermekekkel kapcsolatos tapasztalataik értékes perspektívát és szenvedélyt adnak küldetésünkhöz. Szeretném kifejezni hálámat a korábbi tagoknak, akik új szerepkörben bizonyíthatnak” – mondta az UEFA-elnöke, Aleksander Ceferin.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhatom az UEFA Alapítvány a Gyermekekért kuratóriumához. Miután pályafutásomat hátrányos helyzetű, mégis tehetséges gyerekekkel töltöttem, ez jelentőségteljes elismerésnek tűnik az utam során. Őszintén hiszek az esélyegyenlőségben, és ha a gyerekeket a megfelelő erőforrásokkal látjuk el, bármit elérhetnek” – olvasható Csányi Gabriella nyilatkozata az UEFA közleményében.

(Fotó: UEFA)

„Alig várom, hogy támogassam és népszerűsítsem az alapítvány összes projektjét, világszerte. Minden gyermek bajnok, és büszke vagyok arra, hogy egy olyan csapat tagja lehetek, amely hisz a bennük rejlő lehetőségekben” – ezt már az aranylabdás Luís Figo mondta, de természetesen a vb-ezüstérmes Ivan Rakitic is megszólalt: „Megtiszteltetés, hogy csatlakozhatom az igazgatótanácshoz, miután sok éven át nagykövetként tevékenykedtem. A gyermekek állnak minden tevékenységünk középpontjában: ők a jövőnk, ők az inspirációnk.”

Az UEFA kuratóriuma összesen 6.8 millió eurót különített el a 104 jóváhagyott projektre.

Csányi Gabriella édesapja, Csányi Sándor 2010 óta tölt be különböző tisztségeket a labdarúgás európai és világszövetségénél, 2015 és 2017 között maga is volt az UEFA gyermekalapítványának kuratóriumi tagja. 2015 óta tagja a szervezetet irányító végrehajtó bizottságnak; jelenleg a FIFA alelnöke, továbbá alelnöki rangú kincstárnoka az UEFA-nak.

 

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57

Csányi Sándor a 125 éves MLSZ emléktábla-avatásánál: Négy év múlva ott leszünk a világbajnokságon

Magyar válogatott
2026.01.19. 15:07

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38
Ezek is érdekelhetik