Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

2025.12.03. 18:03
null
Fotó: UEFA
Németország rendezheti meg a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokságot – jelentette be az UEFA.

 

Három pályázat maradt versenyben a végső döntés előtt, a németek mellett a dánok és a svédek közösen, a lengyelek pedig egyedül jelentkeztek.

Két további érdeklődő, Portugália és Olaszország korábban visszalépett, mert inkább 2030-as férfi világbajnokság, illetve a 2032-es férfi Európa-bajnokság szervezésére fordítja figyelmét.

„Mindegyik prezentáció és mindegyik pályázat nagyszerű volt, de csak egy győztes van” – mondta Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) elnöke.

Németország 2001-ben volt már házigazda, illetve Nyugat-Németország 1989-ben. Mindkétszer a házigazdák válogatottja győzött.

A 2029-es eseményre a német pályázatban nyolc helyszínt jelöltek meg: Wolfsburgban, Lipcsében, Kölnben, Hannoverben, Düsseldorfban, Frankfurtban, Dortmundban és Münchenben rendezhetnek majd mérkőzéseket.

 

Legfrissebb hírek

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
Tegnap, 9:16

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Elhárult minden akadály Jürgen Klopp szövetségi kapitánysága elől – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.19. 16:15

Kedden lép pályára az ETO FC; a Sport1 adja a Ferencváros csütörtöki meccsét

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 10:49

Jürgen Klopp-pal a főbb kérdésekben megegyezett a német szövetség

Német labdarúgás
2026.07.11. 19:38

Spanyolország megvédte címét a női U19-es Eb-n

Minden más foci
2026.07.10. 20:31

Jürgen Klopp New Yorkban tárgyal a német szövetség vezetőivel

Foci vb 2026
2026.07.10. 13:26

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53