Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Vágólapra másolva!
2025.11.11. 14:34
null
Egy ideig még élvezhetjük minden idők egyik legjobbjának játékát (Fotó: Getty Images)
Még egy-két évig nem vonul vissza az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo, a portugálok futballsztárja.

A 40 éves Cristiano Ronaldo egy hete úgy fogalmazott, hogy hamarosan befejezi pályafutását, és végre több ideje lesz magára, a családjára, hogy nevelje a gyermekeit.

Minden más foci
2025.11.05. 12:55

Cristiano Ronaldo „hamarosan” visszavonul, hogy többet lehessen a családjával

„Semmi sem fogható ahhoz az adrenalinszinthez, amit a gólszerzés során érzel, de mindennek van egy eleje és egy vége.”

Egy keddi sajtóeseményen ugyanakkor bejelentette, hogy csak egy-két év múlva akasztja szögre a futballcipőt, és biztosan kitölti 2027-ig szóló, mesés szerződését a szaúdi Al-Naszrnál.

„Erőnlétileg remekül érzem magam, és már az észak-amerikai világbajnokság lebeg a szemem előtt” – utalt arra, hogy a magyarokkal azonos selejtezőcsoportban szereplő portugálok csütörtökön egy írországi győzelemmel már kijutnának a jövő évi viadalra.

„Ez lesz az utolsó vb-m, mivel 2026-ban már 41 éves leszek” – erősítette meg Ronaldo, aki a válogatottban 225 mérkőzésen 143-szor volt eredményes, mindkettővel világcsúcstartó.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália

6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

 

 

 

 

 

1. Portugália

4

3

1

11–4

+7

10

2. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

8–7

+1

5

3. Írország

4

1

1

2

4–5

–1

4

4. Örményország

4

1

3

2–9

–7

3

 

Legfrissebb hírek

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
11 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
2025.12.26. 19:19

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
2025.12.25. 11:39

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Cristiano Ronaldo megúszta, nem marad le vb-meccsről az írek ellen kapott piros lapja miatt

Foci vb 2026
2025.11.25. 17:58

Hatalmas gólt ollózott Cristiano Ronaldo – videó

Minden más foci
2025.11.23. 20:52

Cristiano Ronaldo a Fehér Házban járt, Trump a fiának is bemutatta

Minden más foci
2025.11.20. 08:18
Ezek is érdekelhetik