Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

T. Z.T. Z.
2025.12.27. 22:49
null
A Juventus a Pisa vendégeként is begyűjtötte a három pontot (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Juventus idegenben 2–0-ra legyőzte a Pisát.

A Juventus egyre jobb formában, sorozatban két bajnoki győzelemmel a háta mögött érkezett a Pisa otthonába, a hazaiak viszont éppen ellenkezőleg rossz passzban voltak, a legutóbbi öt bajnokijukon nyeretlenek maradtak, így az utolsó előtti helyről várták az összecsapást.

Az első félidőben nagy mezőnyfölényben játszott ugyan a Juventus, de a gólhoz a Pisa járt közelebb: a 45. percben Stefano Moreo fejese a felső lécen csattant.

A fordulás után a meglepetésre kimondottan veszélyesen futballozó Pisa ismét eltalálta a kapufát, majd a Juventus is, mígnem a 74. percben némi szerencsével megszerezte a vezetést a torinói együttes: Weston McKennie jobbról veszélyesen lőtte be a labdát az ötöshöz, Arturo Calabresi menteni szeretett volna Pierre Kalulu elől, de pechére a lábáról a saját kapujába pattant a labda.

A folytatásban a Juventus már magabiztosan őrizte előnyét, a hosszabbítás perceiben pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát: egy végletekig kijátszott akció után Kenan Yildiz passzolt az üres kapuba, kialakítva a végeredményt. 0–2

OLASZ SERIE A
17. FORDULÓ
Pisa–Juventus 0–2 (Calabresi 74. –öngól, Yildiz 90+2. )
KORÁBBAN
Lecce–Como 0–3 (N. Paz 20., J. Ramón 66., Duvikasz 75.)
Torino–Cagliari 1–2 (Vlasic 27., ill. Prati 45., Kilicsoy 66.)
Udinese–Lazio 1–1 (K. Davis 90+5., ill. Vecino 80.)

Vasárnap játsszák
12.30: Milan–Hellas Verona (Tv: Match4)
15.00: Cremonese–Napoli (Tv: Match4)
18.00: Bologna–Sassuolo (Tv: Match4)
20.45: Atalanta–Internazionale (Tv: Match4)

Hétfőn játsszák
20.45: Roma–Genoa (Tv: Arena4)

1. Internazionale1511–434–14+20 33 
2. Milan1595124–13+11 32 
3. Juventus1795323–15+8 32 
4. Napoli15101422–13+9 31 
5. Roma1610–617–10+7 30 
6. Como1676322–12+10 27 
7. Bologna1574423–13+10 25 
8. Lazio1766518–12+6 24 
9. Atalanta1657420–18+2 22 
10. Udinese1764718–28–10 22 
11. Sassuolo1663721–20+1 21 
12. Cremonese1656518–180 21 
13. Torino1755717–28–11 20 
14. Cagliari1746719–24–5 18 
15. Parma1645711–18–7 17 
16. Lecce1644811–22–11 16 
17. Genoa1635816–24–8 14 
18. Verona1526713–22–9 12 
19. Pisa1718812–24–12 11 
20. Fiorentina17161017–28–11 9 
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53