Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.12.27. 19:04
null
Túl az alapszakasz felén sorra vettük, hogy szerintünk eddig kik teljesítettek a legjobban a 2006-os születésű vagy annál fiatalabb játékosok – tehát az utánpótláskorúak – közül a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokságban.

1. RÁTKAI ESZTER (2006-OS SZÜLETÉSŰ, NKA UNIVERSITAS PÉCS)

Az U20-as játékosok összevetésében továbbra is Rátkai Eszter az első, ugyanis a fiatalok közül toronymagasan ő nyújtotta ezen az őszön a legjobb teljesítményt. A 19. születésnapját nemrégiben ünneplő irányítóreménység meccsenkénti 9,8 pontjával, 5,5 gólpasszával, 2,4 lepattanójával és 1,3 szerzett labdájával a veretlenül listavezető Pécs egyik legfontosabb kulcsemberévé vált – amit egyébként az is jól jelez, hogy 16,5-ös teljesítményindexével csapata második leghatékonyabb játékosa. Tizenkét meccséből eddig hatszor elérte legalább a tízpontos határt, míg a VAL-mutató terén négyszer is 20 felett zárt.

Ifjú kora ellenére az asszisztlistán az előkelő harmadik helyen áll a felnőttélvonalban, ahol ebben az idényben már kétszer is bekerült a forduló válogatottjába.

Sőt, a remek formájának köszönhetően kiérdemelte, hogy novemberben a felnőttválogatottban is bemutatkozhasson.

2. DRAHOS LEILA (2007, ELTE BEAC-ÚJBUDA)

A bokasérülése miatt kicsit lassan, döcögősen indult a bajnokság a 2024-25-ös évad legjobb U18-as játékosának választott Drahos Leilának, aki november elejétől fogva viszont alaposan rákapcsolt. Az elmúlt hetekben bombaformában játszik:

a legutóbbi hét bajnokiján 14 pontot átlagol (az A-csoport legeredményesebb utánpótláskorú játékosaként),

méghozzá 3 gólpassz, 3,3 lepattanó és 1,4 szerzett labda mellett. A 18 esztendős irányító-hátvéd produkciójával a hatodik helyen álló BEAC egyik, hanem legfontosabb vezéregyénisége. Már három alkalommal is beválasztották a forduló álomcsapatába.

3. JOSEPOVITS KINGA (2008, NKA UNIVERSITAS PÉCS)

Toplistánk legfiatalabb szereplője, a 17 esztendős Josepovits Kinga is remek őszi idényen van túl, és a játék minden elemében jelentősen előrelépett. A szeptemberi-októberi, kiváló bajnoki rajtja után ugyan akadt egy-két gyengébb meccse, de összességében stabilan hozza a jó teljesítményt. Nyolc alkalommal is legalább kilenc pontot dobott és mellé legalább öt lepattanót is szerzett (8,7 pontot, 4,8 lepattanót és 12,8-as VAL-t átlagol mérkőzésenként). Továbbá klubtársa, Rátkai mellett a 197 centis centerígéretet is behívta ősszel Völgyi Péter szövetségi kapitány a nagyválogatottba, és

Josepovits rögtön 13 ponttal debütált címeres mezben a csehek ellen.

4. FÁRBÁS ELIZA (2006, ELTE BEAC-ÚJBUDA)

Bár a képzeletbeli dobogónkról lecsúszott, mindenképpen megilleti a dicséret a BEAC másik U20-as válogatott kitűnőségét, Fárbás Elizát is, aki a nyári klubváltása után (a DVTK-tól került kölcsönbe az újbudaiakhoz) gyorsan megtalálta a helyét a fővárosban.

Mindjárt az első fordulóban dupla-duplát jegyzett (10 pontot és 12 lepattanót),

s ezzel be is került a játéknap legjobbjai közé. Egyébként a védekezésével és rendkívül hasznos mezőnybeli játékával csapata motorja, és 13 meccsen eddig 5,7 ponttal, 6,2 lepattanóval és 12,5-ös teljesítményindex-szel áll.

5. VLADÁR RÓZA (2006, TFSE)

A rangsorunk ötödik, egyben utolsó helyére a TFSE-ben hétről hétre megbízható formát hozó Vladár Róza fért fel. A 19 éves hátvéd-bedobó a nyáron hosszú kihagyás után, keresztszalag-szakadásból tért vissza, viszonylag hamar formába is lendült, és az ötödik helyen álló fővárosi együttes elsőszámú U20-as fiataljává nőtte ki magát. Elsőrangú, roppant fizikális védőjátékos hírében áll, s emellett 5,6 pontot és 5 lepattanót is beletesz a közösbe, amivel jelentősen hozzátesz klubja jó szerepléséhez.

(Kiemelt képen balról: Rátkai Eszter, Drahos Leila és Josepovits Kinga Forrás: NKA Universitas Pécs és ELTE BEAC-Újbuda)

Legfrissebb hírek

Öttusa: Tamás Eb-címet védett és vb-bronzot nyert a juniorok között

Utánpótlássport
7 órája

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét, visszatér Flevarakisz

Kosárlabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
Tegnap, 20:48

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
Tegnap, 19:24

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
Tegnap, 16:09

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
Tegnap, 13:49

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
2025.12.25. 18:13

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2025.12.25. 13:18
Ezek is érdekelhetik