A nap, melyen három magyar „dugót” látott a Casanova

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 19:08
null
A legfontosabb események a Népsport 35 évvel ezelőtti címlapján (Forrás: Nemzeti Sport)
Spanyolországot egészen 1981-ig nem sikerült két vállra fektetnie a magyar labdarúgó-válogatottnak, de akkor bizony alaposan elverte (3–0) idegenben. Eme három és fél évtizeddel ezelőtti szép győzelem emlékét elevenítjük fel a Nemzeti Sport Online év elején indult retroszériájának legújabb epizódjában.

A Népsportnak legalább három oka volt rá 1981. április közepén, hogy fél(t)ve „engedje el” Valenciába a válogatottat:
– a következő bő másfél hónapban egy felkészülési meccs és négy világbajnoki selejtező várt a mieinkre;
– Spanyolország néhány héttel korábban (március 25.) 2–1-es győzelmet aratott a Wembleyben;
– noha már hatszor találkozott velük, nemzeti csapatunknak még sohasem sikerült megvernie a spanyolokat.

ÍGY NYERTEK A SPANYOLOK A WEMBLEYBEN


MÁR AZ IKSZ IS NAGY DOLOG LENNE

Mészöly Kálmán legénysége április első napjaiban két nemzetközi mérkőzéssel melegített a valenciai ütközetre: az Austria Wien ellen 2–1-re nyert a Népstadionban, az FC Bruges-t 1–0-ra múlta fölül Belgiumban.

A LUÍS CASANOVA STADION

Valencia jelenlegi legnagyobb stadionját 1923-ban adták át, az első években csak 17 ezer főt tudott befogadni. Az 1936-tól 1939-ig tartó spanyol polgárháborúban koncentrációs táborként és szeméttelepként használták. 1969-ben a nevét – a Valencia CF klubelnöke előtt tisztelegve – Mestalláról Luís Casanova Stadionra változtatták, egészen 1994-ig így hívták. Azóta ismét Mestalla a neve – de 2007 óta már épül az új létesítmény, a 75 000 nézőre tervezett Nou Mestalla.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Spanyolország–Magyarország 0–3 (0–1)
1981. április 15., Valencia, Luís Casanova Stadion, 25 000 néző
MAGYARORSZÁG: Katzirz Béla – Martos Győző, Bálint László, Garaba Imre, Tóth József – Müller Sándor, Nyilasi Tibor, Mucha József (Varga József, 70.) – Fazekas László (Bodonyi Béla, 77.), Kiss László, Izsó Ignác. Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán
Gólszerző:
Kiss L. (31.), Bodonyi (84.), Nyilasi (90.)

Lapunk ezt írta a budapesti találkozó másnapján: „Ez az előkészületi nemzetközi mérkőzés is azt bizonyította, hogy nem lehetnek vérmes reményeink (a vb-selejtezőkre), nincs ütőképes csapatunk.”

„Valencia biztos hazai győzelmet vár” – hirdette a találkozó napján a Népsport, melynek kiküldött munkatársai úgy fejezték be tudósításukat, hogy már a döntetlen is „nagy dolog lenneMészöly csapatától.

KISS LACI GÓLJÁVAL VEZETÜNK

Luis Arconada, a spanyolok korszakos kapusa, egyben csapatkapitánya háromgólos hazai győzelemre tippelt – a 3–0 stimmelt is, csak nem „oda”, hanem „ide”!

Az első félidőben hiába futballoztak nyomasztó mezőnyfölényben a spanyolok (a történeti hűség kedvéért ez a csapat: Arconada – Camacho, Maceda, Tendillo, Gordillo – Joaquín, Solsona, Víctor – Juanito, Satrústegui, Marcos; a szünet után pályára lépett Santillana, López Ufarte és Saura is), „fölényükhöz képest kevés helyzetük volt”. Nekünk sem volt sok, ámde remekül sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, és az elsőből mindjárt gólt szereztünk. Fazekas László passzát az NB I góllövőlistáját 25 találattal vezető Kiss László értékesítette.

„Ez a tény fokozta játékosaink küzdőkedvét, harcosságát, sikerült visszaverni a hazaiak meg-megújuló rohamait.”

(Apropó Fazekas: a jobbszélsőn kívül Bálint László és Müller Sándor érkezett Belgiumból a mérkőzésre – ők voltak a magyar futball újkorának első idegenlégiósai.)

ÍGY NYERTÜNK MI VALENCIÁBAN


BODONYI ÉS NYILASI IS BETALÁL

„Szünet után sem változott a játék képe. A spanyolok uralták a mezőnyt”, csak hát a helyzetkihasználás... És ahogy fogyott az idő, a piros mezesek egyre idegesebbek lettek, a magyarok meg egyre lelkesebbek, „példás igyekezettel űzték, hajszolták az ellenfelet”.

„A hajrában aztán váratlan esemény történt. A cserékkel felfrissített magyar csapat magabiztosan, meglepően higgadtan játszott”, a második gólunkat a Gordillo mögül kirobbanó Bodonyi Béla szerezte, a harmadikat pedig (az NB I-ben akkor 24 gólos) Nyilasi Tibor, aki – Martos Győző jobb oldali centerezéséből – közelről talált a kapuba. Mind a három vendégdugó kontra végén esett. Lapunk összegzése szerint „néhányan felülmúlták önmagukat”, különösen Martos, Tóth József, Müller és Bodonyi teljesítménye érdemel dicséretet.

Mészöly Kálmán örömszavai már Magyarországon:

„Nagyon boldog vagyok. Kilenc hónapi szenvedés, bosszúság, nem egy fájó balsiker után végre egy jó eredmény. (...) Egy dolgot sajnálok, azt, hogy ezt a jó teljesítményt és ezt az eredményt nem itthon értük el, nem itthon adtuk szurkolóinknak. (...) Azért, mert legyőztük a spanyolokat, nem fogunk a fellegekben járni. (...) A keret két játékossal, Törőcsikkel és Esterházyval bővül, akik eddig sérültek voltak. Ez a mostani gárda (...): természetes, ők élvezik a bizalmat.”

SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT RÉSZEI
1. Válogatott meccs január elsején? Igen! Ráadásul győzelem!
2. Hatalmas ünneplésben részesültek labdarúgóink Olaszországban
3. Négyökrös szekér sem tudta megállítani – csak Sebes Gusztáv
4. „Hej, Garaba, mekkora gól!” Megfélemlítettük a spanyolokat?!
5. Egy tragédia miatt utaztak legjobb futballistáink Hamburgba
6. Copacabana helyett a Balaton – 90 éve született Grosics Gyula
7. A magyar őserő el nem vész: futballválogatottunk kaput nyit
8. 6:1-gyel búcsúzott válogatottunktól, majd a Barcelona legendája lett
9. Lapunk nem kímélte Budapest egykori rendőrfőkapitányát
10. A magyarok istene vicces góllal büntette az időhúzó kapuscserét
11. A BLASZ I-ben kezdett fényleni Montpellier magyar csillaga
12. Király, a Hertha bohóca nem tréfált, a futballisten ráfizetett
13. Nyíl+Törő kétszer, Fazék+Nyíl négyszer, Fazék+Törő egyszer
14. Egy magyar nyíl is eltalálta Luis Suárezt, vérzik Hispánia
15. Ennyi – Torghelle a góljáról, amely lezárt egy Dárdai-korszakot
16. Így babonázott meg 50 000 fanatikust a magyar válogatott
17. Frici, meg a futballválogatott első győzelme; édes búcsú a „magas őrtoronytól”
18. Akkora csapást mértünk az olasz válogatottra, mint soha senki
19. A mieink 5:2-re nyertek, de amit a meccs a sajtótól kapott...
20. Miért feküdt Czibor percekig mozdulatlanul a padon?
21. Labdarúgóink megkapták: a babérlevelekből vetett ágyon nem lehet henyélni
22. Koponyarepedés után – Nyilasi megörvendeztette a kapitányt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik