„Hej, Garaba, mekkora gól!” Megfélemlítettük a spanyolokat?!

H. T., K. ZS.H. T., K. ZS.
Vágólapra másolva!
2016.01.18. 20:28
Bármennyire is szokatlan meccsidőszak labdarúgó-válogatottunk történetében a január, szép győzelmeinket összegző, Eb-felvezető retrosorozatunk első hónapjában találkoztunk már „franciaveréssel”, „olaszoktatással” – és mit pörget ki a naptár mára: hát nem egy újabb, ma már szintén igen értékesnek minősülő skalpot?! A dátum 1984. január 18., a helyszín Cádiz, az ellenfél Spanyolország.


A győzelemre készülő magyar válogatott. Álló sor (balról): Csuhay, Kardos, Nagy A., Garaba, Varga J., Kovács A.
Guggolnak (balról): Csongrádi, Hannich, Hajszán, Törőcsik, Bodonyi (Fotó: Internet)
A győzelemre készülő magyar válogatott. Álló sor (balról): Csuhay, Kardos, Nagy A., Garaba, Varga J., Kovács A. Guggolnak (balról): Csongrádi, Hannich, Hajszán, Törőcsik, Bodonyi (Fotó: Internet)

Szóval Spanyolország, amely az az évi Európa-bajnokságra készült (ahol majd ezüstérmet szerez), és amely némi bizonyítási kényszerrel várta a magyarok elleni meccset.

NYÍL: 61

Hatvanegy esztendővel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot Várpalotán Nyilasi Tibor – sorozatunkban Deák Ferenc után másodikként őt köszöntjük születésnapja alkalmából feledhetetlen labdarúgóink közül.

Az egykori ferencvárosi kedvenc ötödik válogatott mérkőzésén öt gólt vágott Luxemburgnak (8–1) Eb-selejtezőn, ezzel nemcsak az Európa-bajnoki selejtezőkön állított fel magyar gólcsúcsot, a mai napig ő az egész második világháború utáni korszak „egymeccses hazai gólkirálya is!

Nyíl ezt követően is szépen termelte a gólokat a kontinentális tornák jegyében: összesen 11-szer köszönt be, amivel beállította Bene Ferenc vonatkozó rekordját. Csúcsukat Gera Zoltán döntötte meg 2014. november 14-én Finnország (1–0) ellen, megszerezve a 12. Eb-selejtezős találatát.

Nyilasi utóbb már a válogatott szakmai stábjának tagjaként örült a csúcsdöntésnek.

EGY FURCSA EREDMÉNY

Európa futballrajongóinak kétkedőbb része igencsak ferde szemmel nézett akkoriban a spanyolokra, amiért 1983 decemberében ritka nagy, 12–1-es győzelmet arattak Málta felett.

Éppen akkorát, amekkora Hollandia selejtezőcsoportbeli megelőzéséhez, az Eb-kvalifikációhoz kellett...

Noha semmiféle bizonyíték nem került elő (azóta sem) a nemzetközi sajtót bejáró bundagyanú alátámasztására, a spanyol válogatott meg akarta ragadni a „sevillai csoda” után adódó első alkalmat, hogy megmutassa: valóban gólerősebb, mint valaha. Az első szembejövő ellenfél pedig a magyar válogatott volt.

ESEMÉNYDÚS VOLT AZ ÚT CÁDIZIG

„Nyilvánvaló, hogy a spanyolok a mérkőzés esélyesei” – nyomatékosította Mezey György szövetségi kapitány egy nappal a cádizi meccs előtt.

Nem is nagyon mondhatott mást, hiszen az egymás elleni mérleg a túlsó serpenyő felé billent, nem beszélve arról, hogy miközben a spanyolokra Eb várt, mi már kénytelenek voltunk az őszi vb-selejtezőkre összpontosítani.

Mezeynek ez csupán az ötödik hivatalos mérkőzése volt kapitányként, de Mészöly Kálmán korábbi segítőjeként jól ismerte a játékosállományt, amelyet mellesleg alaposan megdolgoztatott a cádizi meccs előtti hetekben.

A téli túra addigi szakasza tartalmazott egy németországi teremtornát (diadal a Mercedes Benz-kupán), egy franciaországi meccset (1–0-s siker a Strasbourg ellen), valamint két találkozót spanyol klubok ellen – megnyertük azokat is (Hércules 3–1, Elche 2–1).

„HEJ, GARABA, MEKKORA GÓL!”

Így kiáltott fel Gulyás László, a magyar kommentátor a 69. percben, amikor Garaba Imre eldöntötte a kevés helyzetet hozó mérkőzést: a 32. válogatott meccsén szereplő „Honvéd-erőgép” jól eltalált távoli lövése alaposan meglepte Francisco Buyo kapust, aki rosszul mozdult, meg is csúszott – és nem tudta hárítani a kapu közepébe tartó labdát. A 82 válogatott meccsig jutó Garabának ez volt a harmadik, egyben utolsó gólja a nemzeti csapatban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)

1984. január 18., Cádiz, Ramón de Carranza Stadion, 25 000 néző
MAGYARORSZÁG: Kovács Attila – Csuhay József, Kardos József, Nagy Antal, Varga József – Hannich Péter (Dajka László, 66.), Garaba Imre, Csongrádi Ferenc (Péter Zoltán, 46.) – Bodonyi Béla, Törőcsik András, Hajszán Gyula. Szövetségi kapitány: Mezey György
Gólszerző: Garaba (69.)

BIKÁK AZ ARÉNÁBAN

Amint a jegyzőkönyvből kiolvasható és a mellékelt videón felidézhető, meglepetésre a mieink 1–0-ra megnyerték a mérkőzést!

„Fegyelmezett csapatjáték, értékes győzelem – hirdette címében a másnapi Népsport, értékelésében rögzítve: – A mérkőzést taktikailag a magyar csapat uralta. Szervezett, fegyelmezett védekezéssel meglepte ellenfelét… A magyarok nem vállalták az arénába kényszerített bika szerepét.”

Lapunk a gólszerző Garaba Imre, továbbá Kardos József és Nagy Antal egymást kiegészítő védőmunkáját emelte ki, valamint Törőcsik András jó meglátásait, átadásait, támadójáték-fazonírozását.

„Hosszú idő óta először a korszerű futball egyik legjellemzőbb elemével, a jó értelemben vett agresszivitással játszott a magyar együttes” – ezt már a Népsport egy nappal későbbi száma írta. A felezővonal tájára szervezett letámadás eredményesnek bizonyult, a válogatott „ragyogóan vizsgázott”, dicséretet érdemel a „koncepciózus” játékért, „de nem született új nagy csapat!”.

Ezzel egyetértett Mezey is. A kapitány azt tanácsolta, senki se vonjon le messzemenő következtetéseket a sikerből, hiszen „sok a bepótolni való”. Idehaza azóta is sokszor hallott edzői szófordulat, nemde? Mezeyék amúgy valóban pótoltak, válogatottunkra nagyszerű két esztendő várt – de erről majd más alkalommal.

„KI NÉZI AZT, HOGY BUYO MEGCSÚSZOTT?!”

MINTHA LEGALÁBBIS A VB DÖNTŐJÉBEN…

De miként értékelték a Cádizban történteket a spanyolok? Egy kicsit másként, mint mi...

„Egy békés, a szó igazi értelmében barátságos mérkőzést szerettünk volna játszani a magyarokkal, mire ellenfelünk olyan elánnal vetette magát a küzdelembe, mintha legalábbis a vb döntőjében játszott volna. Jó néhány durva belemenéssel félemlítették meg játékosainkat” – méltatlankodott Miguel Munoz szövetségi kapitány.

A spanyol szakvezető – akivel nem bánt kesztyűs kézzel a gyenge játékon felháborodó helyi sajtó – első dühében kilátásba helyezte, hogy a május végére lekötött visszavágóra nem utaznak el Budapestre, mert az Európa-bajnokság előtt nem vágynak sérülésekre.

Ezt másnap persze visszavonta, eljöttek, 1–1-et játszottak az Üllői úton – és talán abból is erőt merítve a párizsi döntőig meneteltek a néhány nappal később kezdődő Európa-bajnokságon.

„A TANÍTVÁNY MÉG NEM KEREKEDETT A MESTER FÖLÉ”

Ugyanezen a napon, csak éppen 59 évvel korábban a hat újoncot avató magyar válogatott Olaszországban játszott, és 2:1-re legyőzte a squadra azzurrát. Mondhatni, a papírformának megfelelően, hiszen a két ország mérlege akkoriban így festett: öt meccs, négy magyar győzelem, egy döntetlen.

„Magyarország nem tud olyan gyenge csapatot kiállítani, amelyet az olaszok legyőzhetnének – mondta Ferretti, az olasz szövetség alelnöke.” Ezt a keserű olasz kifakadást választotta szalagcímnek a Nemzeti Sport 1925. január 19-én, egy nappal a mieink Milánóban aratott győzelméről beszámolván, csakhogy…

Csakhogy a több oldalas tudósításban ez is benne foglaltatott: „az olasz futball lázasan tanul, fejlődést keres”, miközben magyar oldalon „pusztul az egykor rengeteg értékes kinccsel gazdag játékosgárdánk”. A borúlátásra hajlamosak kedvezőtlen előjelként értékelhették, hogy a kapus „Zsák volt a magyar csapat és az egész mezőny legkitűnőbb tagja”.

„A tanítvány még nem kerekedett a mester fölé” – összegezte az addig leírtakat a jövőbe látó tudósító, és ma már tudjuk, hogy ebben a mondatban a „még”-en volt a hangsúly. Mert a két ország következő 16 mérkőzéséből egyet sem nyertek meg a mieink, döntetlenre is csak ötször futotta – 11-szer kikaptunk. Valami megváltozott.

A gyászos sorozatot majd csak az 1952-es helsinki olimpián sikerül megszakítani – időlegesen.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1:2 (1:1)

1925. január 18., Milánó, Viale Lombardia, 18 000 néző
MAGYARORSZÁG: Zsák Károly – Fogl II Károly, Fogl III József – Furmann Károly, Kompóti-Kléber Gábor, Blum Zoltán – Rémay III János (Kautzky József, 28.), Takács II József, Orth György, Spitz Illés, Kohut Vilmos. Szövetségi kapitány: Máriássy Lajos
Gólszerző
: L. Conti (17.), ill. Spitz (27.), Takács II (76.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik