Miért feküdt Czibor percekig mozdulatlanul a padon?
6:3 LONDONBAN, 9:1 BÉCSBEN – ELŐZMÉNYEK
A mieink Anglia idegenbeli 6:3-as fölülmúlása (1953. november 25.) után Egyiptomot is megverték (3:0), de ez már az új esztendőben történt, a csapat egyiptomi túráján, 1954. február 12-én. Ezt követően jött a bécsi mérkőzés.
Amelyen már a sógorok is vb-résztvevőként léptek pályára, mert míg az Aranycsapat Londonban vitézkedett '53 késő őszén, Ausztria kiharcolta a világbajnoki indulást Portugáliával szemben. Bár hivatalosan csak november 29-én lett meg a vb-kvalifikáció, valójában már szeptember végén, a selejtező bécsi felvonása után ünnepelhettek az osztrákok, akik – történetük addigi legfölényesebb diadalát aratva – 9:1-re lemosták ellenfelüket.
Bécsben fordult elő utoljára, hogy az Aranycsapat a klasszikus, sokak által fejből sorolt Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállításban futott ki a pályára. Téved, aki azt hiszi, hogy sokadik alkalommal állt fel így minden idők legjobb magyar alakulata: mindössze negyedszer – ha a törzstagok becserélését is figyelembe vesszük, akkor is csupán hatodszor! Az 1952-es svájci–magyar (2:4) Ek-meccsen, Hidegkuti Nándor fél óra utáni beállítását követően lett először teljes a fenti névsor, majd 1953-ban négyszer játszottunk ebben a felállásban, utolsó alkalommal „az évszázad mérkőzésén”, Londonban. Na, ezt sem tudja mindenki: a 11 törzstag sohasem futballozott együtt kilencven percen keresztül. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS |
A Rapid csatára, Erich Probst öt gólt jegyezve ekkor robbant be a nemzetközi élvonalba, aztán Svájcban is kitett magáért, hat találatával elévülhetetlen érdemeket szerzett a harmadik hely bravúros elérésében.
Az 1954. tavaszi osztrák–magyaron mindazonáltal sem ő, sem a szintén majdani vb-bronzérmes testvérpár, Robert és Alfred Körner, sem pedig az Austria gólzsákja, az ugyancsak későbbi vb-kerettag Ernst Stojaspal nem lépett pályára.
A 97. MAGYAR–OSZTRÁK
Az első félidőben változatos, nagy iramú játék bontakozott ki a Práter gyepén, a „magyar támadókra erősen vigyáznak az osztrákok”. Puskás előbb 18 méterről tüzel, Zeman kiüti, nemsokára Puskás mellé lő. Ismét a magyar balösszekötő: 17 méteres, jobblábas labdája a „felső kapulécről pattan vissza” a 21. percben, kisvártatva pedig ugyanő döngeti meg a lécet Hidegkuti passza nyomán.
„Az osztrákok keményen védekeznek”, de ebből igen veszélyesen kontráznak, főleg Robert Dienst van elemében. A 36. percben Kocsis hiába fejel a kapuba, az olasz Giorgio Bernardi lökés címén „nem adja meg a teljesen szabályos gólt”.
A 43. percben viszont megvan a vezetés: Puskás, Czibor, Budai II akció végén „Kocsis és Happel fut a kapura tartó labdára, Happel lába hegye éri el”, öngól!
A fordulást követően fordul a kocka, „Czibor is gyakran hátravonul a védelembe segíteni”, mert a hazaiak nagyon nyomnak. Dienst, Dienst, Dienst, a 323 bajnoki góljával örökös osztrák csúcstartó, négyszeres gólkirály Rapid-centert nem lehet tartani, de hol Fortuna, hol Lantos, hol meg Grosics útját állja a labdának.
VÉDEKEZNI IS TUDOTT AZ ARANYCSAPAT?
Ritkán lehetett olvasni a korabeli sajtóban olyan mondatokat, mint amilyeneket az április 12-ei Népsportban. „Most már szinte az egész magyar csapat védekezik”; „Védelmünk önfeláldozóan harcol”; „Grosicsnak igen sok a dolga”; „Ezt a mérkőzést védőmunkával kellett megnyerni”; „Szünet után az eredmény tartására törekedtünk (Lantos)”.
A címlapon a szerkesztők elismerték: „Hatalmas küzdelemben győzött a magyar csapat a különösen szünet után többet támadó osztrákok ellen”, akik „sokat javultak tavaly október óta (3:2 a mieinknek Bécsben – a szerk.)”. A mostani siker mindenekelőtt „a magyar védelem ragyogó játékának köszönhető”. Meg is nevezték a fő letéteményeseket: Grosics Gyula, Lóránt Gyula, Lantos Mihály és Zakariás József.
Sebes Gusztáv szövetségi kapitány is a védelem munkáját dicsérte elsősorban, nem megfeledkezve az egész társulat határtalanul lelkes játékáról: „A mieink szívvel-lélekkel küzdöttek, harcos szellemükkel nyerték meg a mérkőzést.”
Beszédes része a tudósításnak a nyilatkozatok előtti szakasz: „Mindkét csapat játékosai igen fáradtan érkeztek az öltözőbe. (...) Czibor például nyomban lefeküdt az egyik padra, és néhány percig szinte mozdulatlanul pihent. Az osztrákok öltözőjében különösen Ocwirk volt kimerült.”
A „6. FRONTRÓL” A VB-RE
De mi is volt a bevezetőben említett magyar–osztrák meccsdömping, az az „osztrákok elleni »hetes« összecsapás”?
Nos, 1954. április 10–11-én hétfrontos harcot vívott egymással a magyar és az osztrák labdarúgás, mindkét oldalról hét különböző válogatottat/csapatot vonultatva fel. És – miként fentebb idéztük – a hét meccsből ötöt nyertek meg a mieink, kettő pedig döntetlenül végződött.
A nagyválogatottak csatája mellett kiemelkedett a B-válogatottak mérkőzése, amely 60 000 nézőt vonzott a Népstadionban, és amelyen a magyarok 5:0-ra nyertek Sándor Károly (2), Szilágyi Gyula, Szusza Ferenc és Machos Ferenc góljaival.
A Stájer válogatott–Magyarország III (2:5) összecsapást már szombaton lejátszották Grazban, így fordulhatott elő, hogy Kispéter Mihály és Babolcsay György kétszer is pályára lépett huszonnégy órán belül, előbb a III. számú, majd a IV. számú válogatottban. Rajtuk kívül olyan klasszisok kaptak helyet a Linzben 20 ezer néző előtt Felső-Ausztriát 4:1-re megverő Magyarország IV-ben (!), mint Gellér Sándor, Bundzsák Dezső, Tóth II József vagy a duplázni tudó Deák Ferenc. Figyelem: Gellér és Tóth II utóbb részt vehetett a svájci világbajnokságon.
Még egy eredményről, illetve csapatról feltétlenül szólnunk kell: a Bécsi Liga ellen (Szeged, 12 000 néző) 2:2-t elérő utánpótlás-válogatottról. Az elvileg a hatodik fronton harcoló együttesből ugyanis négyen kaptak helyet a nagyválogatott világbajnoki keretében, Gulyás Géza kapuson kívül Várhidi Pál, Szojka Ferenc és Csordás Lajos is utazhatott Svájcba!
A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira
„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete
