Lapunk nem kímélte Budapest egykori rendőrfőkapitányát

A jogot végző egykori budapesti rendőrfőkapitány, az ifjabb korában a BAK, a MAFC és a Nemzeti SC labdarúgócsapatában is megforduló dr. Dietz Károly 1934 őszén vette át a válogatott irányítását. 1935-ben a megszerezhető pontok 57 százalékát gyűjtötte be az együttessel, amely veretlen maradt az őszi mérkőzéseken: 1:0-ra legyőzte Csehszlovákiát, idegenben 4:4-es döntetlent harcolt ki Ausztriával szemben, 6:1-re kiütötte Svájcot, és az évzárón 2:2-vel távozott Milánóból az olaszok ellen (a harmadik meccs kivételével valamennyi Európa-kupa-találkozó volt).

HÁROM AZ ÚJONC

A Dietz-éra tizenegyedik mérkőzésén Németországot fogadtuk barátságos találkozón. „Turay a legöregebb, Kardos a legfiatalabb, Sárosi volt legtöbbször válogatott, Sebes és Kardos újonc” – vezette fel nemzeti csapatunk 1936-os évnyitóját a Nemzeti Sport, kiegészítvén: „Sebes már volt válogatott, de csak országos amatőrválogatott. Egyszer. 1928-ban, október 7-én Bécsben centert játszott (...)”

Sebes Gusztáv 1929 és 1940 között a Hungáriában futballozott, és a harmincas években már nem a csatársorban, hanem a halfsorban tűnt fel jobbfedezetként. A megbízhatóság mintaképeként tartották számon, aki mindig hozza a tőle elvárható szintet, jó labdarúgó volt, de klasszisnak semmi esetre sem nevezhető. A Hungária számára bajnoki aranyérmet hozó 1935–36-os szezonban azonban többször nyújtott kimagasló produkciót, hétről hétre a kék-fehérek legjobb emberei között emlegették.

A szintén hungáriás Kardos Istvánnak is az 1935–36-os évad volt pályafutása csúcsidőszaka, a bajnokságban sem azelőtt, sem azután nem szerzett annyi gólt, mint akkor: tizenhatot.

A harmadik debütáló nevét a lap nem emelte ki külön beharangozójában, hiszen a csere intézménye legfeljebb barátságos mérkőzéseken működő aktusnak számított abban az időben: a tartalékok között helyet kapó Sztancsik József egy kis csapatból, a Budai 11-ből került be a válogatottba (aztán '36 júliusától nyolc hónapig a Hungáriában játszott kölcsönben!).

3:2 IDE, DE NE ÜLJÜNK LAKODALMAT!

Az összecsapás – a 3:2-es magyar győzelem ellenére – leginkább nem az újoncavatásról, hanem Dietz doktor „ballépéseiről” maradt nevezetes.

„A magyar csatársor olyan volt, mint a rosszul vasalt szekér: húzott az egyik oldalra. Ez kizárólag a szövetségi kapitány lelkén szárad” – dörgött két nappal később a Nemzeti Sport, úgy összegezve: szerencsére temetnie sem kell a válogatottnak, de lakodalmat sem szabad csapnia. A Hungáriában balösszekötőt játszó Cseh II László ugyanis jobbszélsőként(!) szerepelt a németek ellen, míg a klubjában center Kardos jobbösszekötőként.

Márpedig „a modern futballban már élesen specializálódtak az egyes csatárposztok”, úgyhogy „a szövetségi kapitány teljesen figyelmen kívül hagyta a modern csatárjáték szerkezeti alapszabályait”.

Cseh Matyi nem takargatta érzéseit a lefújást követően: „A győzelemnek örülök, de én nem vagyok jobbszélső.”

„CSAK ANNYIT, HOGY BOLDOG VAGYOK”

„Meg sem várják, míg az ember belejön a játékba.” Ezek már a csalódott Kardos szavai; a jobbösszekötőt a kapitány a 33. percben leparancsolta a pályáról – noha „úgy szólt a megegyezés, hogy csak valóságos sérülés esetén lehet cserélni egy mezőnyjátékost az I. félidőben, a kapust végig” –, és Sztancsikot küldte be a helyére.

Az újoncok...

Amíg a Hungária tankja szinte lelki beteg lett a lecserélése miatt, a Budai csatárával – érthetően – madarat lehetett fogatni. „Én a beállításnak és a győzelemnek is örülök” – így Sztancsik, és a harmadik debütáns, Sebes Gusztáv sem érzett másképp („Csak annyit, hogy boldog vagyok”).

Vajon mit szólnak, ha tudják: az első fellépésük egyszersmind az utolsó is a válogatottban?

Dietz Károlynak mindazonáltal nem ez volt az utolsó meccse – az egykori rendőrfőnök 1939 nyaráig volt hivatalban.

A következő, osztrákok elleni áprilisi ütközetre már a Sas, Vincze, Kállai, Cseh II, Titkos támadóötössel állt fel, és nagyot húzott ezúttal, a mieinket ugyanis egy újonc, a mesterhármast szerző újpesti Kállai Lipót vezette 5:3-as diadalra!