Vb 2022: A legfontosabb a győzelem, és hogy a csatárok gólokat szereztek – Szalai Á.

2021.03.28. 23:05
Mint beszámoltunk róla, a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének 2. fordulójában a magyar válogatott idegenben 3–0-ra legyőzte San Marinót. A mérkőzés után a főszereplők értékelték a történteket, Marco Rossi pedig azt is elárulta, hogy Willi Orbán és Sallai Roland sem utazik el a csapattal Andorrába.
Szalai Ádám szerint a legfontosabb a győzelem, és hogy a csatárok gólokat szereztek (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Szalai Ádám szerint a legfontosabb a győzelem, és hogy a csatárok gólokat szereztek (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

„Sajnálom, hogy kihagytam a tizenegyest, bárki hibázhat, de legalább javítottam. A második félidőben egyébként is jobban futballoztunk, igaz, így is több helyzetet kellett volna kialakítanunk, és talán több gólt is szerezhettünk volna. Birtokoltuk a labdát, irányítottuk a játékot, és végül nyertünk, ez a lényeg” – mondta Sallai Roland az M4 Sportnak.

„Egyáltalán nem számítottam könnyű mérkőzésre, mert bár nagy a különbség a két válogatott között, de a betömörülő védelem ellen nehéz futballozni. Elrontasz egy támadást, egy helyzetet, majd még egyet, és máris azon gondolkozol, hogy muszáj javítanod. Sala kiharcolt két büntetőt, tudom milyen érzés, amikor csatárként nem rúgsz gólt, úgyhogy úgy voltam vele, hogy persze, rúgja ő. Kihagyta, ezzel nincsen semmi gond, hagytunk már ki elég helyzetet. Utána betalált ő is és Niko is. A legfontosabb a győzelem, és hogy a csatárok gólokat szereztek” – fogalmazott Szalai Ádám az M4 Sport kamerája előtt.

„A második félidőben többet mozogtunk, a tizenhatosuk környékéről megpróbáltuk kicsábítani őket, a szélsők többet léptek fel, több beadás jött. Örülök, hogy három gólt rúgtunk, mert ezek a mérkőzések a legnehezebbek. Ilyen mérkőzéseken csak veszítenivalónk van, de mi most nyertünk három pontot. Örülök, hogy a csapat hozzáállása nagyon jó volt, bárki is az ellenfél, küzdünk, megyünk, harcolunk, és építjük magunkat. Szerintem Andorra ellen nehezebb lesz a feladatunk, kicsivel jobb csapat, mint San Marino. Ezeken a mérkőzéseken nagyon fontos, hogy mikor szerzünk gólt, hogy a hozzáállás rendben legyen, ne becsüljünk le senkit, mert nem vagyunk abban a pozícióban. A lényeg, hogy harcoljunk egymásért és az országért így, ahogy tettük azt ma is” – értékelt Nikolics Nemanja.

„Hálás vagyok a szövetségi kapitánynak, hogy megkaptam a lehetőséget. Nagyot fordult a világ, egy éve még azon gondolkodtam, hogy abbahagyom a futballt. Nagyot fordult a világ, de remélem, ez még csak a kezdet. Minden héten azért fogok dolgozni, hogy több lehetőséget kapjak, hogy esetleg meg tudjak ragadni” – mondta a debütáló Géresi Krisztián.

Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya a meccs utáni nyilatkozatában elárulta, hogy Willi Orbán (RB Leipzig) és Sallai Roland (Freiburg) sem tart a csapattal Andorrába, mind a ketten visszatérnek Németországba a klubjukhoz.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA
I-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SAN MARINO–MAGYARORSZÁG 0–3 (0–1)

Serravalle,Olimpiai Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:N. Walsh (skót)
San Marino:E. Benedettini – Manuel Battistini, F. Fabbri, Brolli, D. Rossi, Palazzi – Lunadei (Zonzini, 53.), E. Golinucci, Mularoni – N. Nanni (Hirsch, 80.), F. Berardi (M. Bernardi, 80.).Szövetségi kapitány:Franco Varrella
Magyarország:Dibusz – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego (Kalmár Zs., a szünetben), Sigér, Gazdag (Kleinheisler, 62.), Cseri (Nikolics, a szünetben), Varga K. (Varga R., 72.) – Sallai, Szalai Á. (Géresi, 85.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző:Szalai Á. (13. – 11-esből), Sallai (71.), Nikolics (88. – 11-esből)

További eredmények a csoportból
Albánia–Anglia 0–2(Kane 38., Mount 63.)
Lengyelország–Andorra 3–0(Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia22––7–0+76
2. Lengyelország211–6–3+34
2. MAGYARORSZÁG211–6–3+34
4. Albánia21–11–2–13
5. Andorra2––20–4–40
6. San Marino2––20–8–80

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította: Babják Bence, Kocsmár-Tóth István (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
4 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
7 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
18 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
Tegnap, 17:13

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Willi Orbán párját keressük a magyar válogatott védelmének közepére

Magyar válogatott
2026.09.23. 09:24

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51