Összességében nem zártak eredményes hetet a külföldön szereplő magyar légiósok, a válogatott meghatározó játékosai közül Szoboszlai Dominik két vereséget is szenvedett a Liverpoollal, kiestek a Bajnokok Ligájából és kikaptak a Ligakupa döntőjében. Kerkez Milos pedig az AFC Bournemouthban volt vesztes csapat tagja a Brentford elleni bajnokin, pedig a válogatott balhátvéd beadásából született öngóllal még vezettek a hazaiak.
KERKEZ BEADÁSÁBÓL ÖNGÓL LETT
A törökök elleni NL-meccsre meghívott válogatottjaink közül Gulácsi Péternek, az RB Leipzig kapusának volt igazán jó meccse a Dortmund ellen, ugyanis a lipcseiek úgy nyertek 2–0-ra, hogy a helyzetek minőségét jelző xG-mutató alapján a Dortmund legalább három gólt szerezhetett volna, de a magyar kapus mindent védett, és ott volt a pályán a lipcseieknél a magyar válogatott védő, Willi Orbán is. Gulácsinak ez volt a 13. olyan bajnoki meccse ebben az idényben, amelyen nem kapott gólt és bekerült a Kickernél a forduló válogatottjába is.
GULÁCSI PÉTER MINDENT VÉDETT A DORTMUND ELLEN
Gólt csak olyan légiósaink szereztek a múlt héten, akik nem szerepelnek Marco Rossi szövetségi kapitány idei első keretében. Az amerikai MLS-ben a csereként beállt Sallói Dániel egy remek kiugrásból volt eredményes a Sporting Kansas Cityben, fontos szerepet játszva abban, hogy csapata háromgólos hátrányból pontot mentett a Minnesota ellen. A magyar támadó az új idényben a negyedik bajnoki meccsén az első gólját szerezte.
SALLÓI-GÓL AZ MLS-BEN
Szlovéniában, a Bozsik József irányította NK Nafta magyar játékosai közül Dragóner Áron, Szalay Szabolcs és Kálnoki-Kis Zsombor is gólt szerzett a múlt héten. A 20 éves középső védő, Dragóner Áron fejjel talált be a Domzale ellen csütörtökön 3–2-re megnyert meccsen (a gólpasszt, ugyancsak fejjel, egy szöglet után Csóka Dániel adta), ez volt a második találata ebben a bajnoki idényben. Szalay és Kálnoki-Kis pedig vasárnap, a Celje otthonában 3–2-re elveszített találkozón szerzett gólt. Szalay a második, Kálnoki-Kis a harmadik gólját szerezte a tízcsapatos szlovén élvonalban, melyben a 9., osztályozós helyen áll a Nafta, két ponttal megelőzve az utolsó Domzalét.
DRAGÓNER FEJES GÓLJA A DOMZALE ELLEN
KÁLNOKI-KIS GÓLJA 2.05-NÉL, SZALAYÉ RÖGTÖN UTÁNA
A külföldi profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban játszó magyar labdarúgók, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok múlt heti szereplése:
MÁRCIUS 10., HÉTFŐ
ROMÁNIA
Superliga
UTA Arad–Dinamo Bucuresti 0–2
Arad: Zsóri Dániel sárga lapos eltiltását töltötte.
MÁRCIUS 11., KEDD
BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő, visszavágó
Liverpool FC (angol)–PSG (francia) 0–1 – 11-esekkel 1–4
Liverpool: Szoboszlai Dominik kezdőként 105 percet játszott.
ANGLIA
Championship (II. osztály)
Burnley–West Bromwich Albion 1–1
WBA: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést.
League One (III. osztály)
Bristol Rovers–Bolton Wanderers 3–2
Bolton: Schön Szabolcs kezdőként 59 percet játszott.
HOLLANDIA
Keuken Kampionen Divisie (II. osztály)
Roda–Helmond 3–2
Roda: Vancsa Zalán kezdett, a félidőben lecserélték.
MÁRCIUS 12., SZERDA
ANGLIA
Championship (II. osztály)
Portsmouth–Plymouth Argyle 1–2
Plymouth: Szűcs Kornél a 64. percben állt be.
Stoke City–Blackburn Rovers 1–0
Blackburn: Tóth Balázs a kispadon ült.
ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Premiership
Glentoran–Glenavon 3–3
Glentoran: Gyollai Dániel végig a pályán volt.
SZERBIA
Szerb Kupa, nyolcaddöntő
Topolya–Szpartak Szabadka 2–1
Topolya: Sós Bence a kispadon ült.
SZLOVÁKIA
Szlovák Kupa, negyeddöntő
Kassa–Slovan Bratislava 0–1
Kassa: Bokros Szilárd a 75. percben állt be.
SZLOVÉNIA
Prva liga
Primorje–Maribor 2–1
Maribor: Komáromi György végig a pályán volt.
MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK
KONFERENCIALIGA
Nyolcaddöntő, visszavágó
Rapid Wien (osztrák)–Borac Banja Luka (bosnyák) 2–1 – h. u.
Rapid Wien: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést.
Chelsea (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0
Köbenhavn: Németh Hunor nem volt a keretben.
SZLOVÉNIA
Prva liga
Nafta–Domzale 3–2
Nafta: Dragóner Áron és Szalay Szabolcs végigjátszotta a mérkőzést, előbbi gólt szerzett; Csóka Dominik szintén kezdett, az övé volt a gólpassz Dragóner gólja előtt, a 79. percben lecserélték; Kálnoki-Kis Zsombor a 87. percben állt be, a kapus Senkó Zsombor kispados volt, Klausz Milán nem volt tagja a keretnek.
MÁRCIUS 14., PÉNTEK
AUSZTRIA
2. Liga (II. osztály)
Bregenz–Amstetten 2–1
Bregenz: Tiefenbach Dániel nem volt ott a keretben.
CIPRUS
Cyta Championship
Anorthoszisz–Omonia Május 29. 4–2
Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám kezdett, a 73. percben lecserélték.
HOLLANDIA
Keuken Kampionen Divisie (II. osztály)
Telstar–Roda 3–1
Roda: Vancsa Zalán a 74. percben beállt csereként.
LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Legnica–Wisla Kraków 2–1
Wisla: Kiss Tamás nem volt ott a keretben.
TÖRÖKORSZÁG
Süperlig
Galatasaray–Antalyaspor 4–0
Galatasaray: Sallai Roland csereként lépett pályára a 68. percben.
MÁRCIUS 15., SZOMBAT
ANGLIA
Premier League
AFC Bournemouth–Brentford 1–2
Bournemouth: Kerkez Milos végig a pályán volt, passzát követően öngóllal került előnybe a Bournemouth.
Championship (II. osztály)
West Bromwich Albion–Hull City 1–1
WBA: Callum Styles nem volt a keretben.
Blackburn Rovers–Cardiff City 1–2
Blackburn: Tóth Balázs a kispadon ült.
Plymouth Argyle–Derby County 2–3
Plymouth: Szűcs Kornélt a 84. percben lecserélték.
League One (III. osztály)
Bolton Wanderers–Stockport County 0–1
Bolton: Schön Szabolcs a 81. percben állt be.
CIPRUS
Cyta Championship
Omonia Aradippu–AEL 1–2
AEL: Kecskés Ákos a kispadon ült.
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Sporting Kansas City–Minnesota United 3–3
Sporting Kansas City: Sallói Dániel az 58. percben állt, a 68. percben ő szerezte csapata első gólját.
ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Premiership
Carrick Rangers–Glentoran 0–0
Glentoran: Gyollai Dániel végigvédte a találkozót.
LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Ruch Chorzów–Wisla Plock 0–0
Ruch Chorzów: Novothny Soma a 78. percben állt be.
NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Union Berlin–Bayern München 1–1
Union: Schäfer Andrást a 81. percben lecserélték.
Augsburg–Wolfsburg 1–0
Wolfsburg: Dárdai Bencét a 65. percben lecserélték.
RB Leipzig–Borussia Dortmund 2–0
Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a mérkőzést.
2. Bundesliga (II. osztály)
Elversberg–Preussen Münster 0–1
Münster: Németh András nem volt a keretben.
OLASZORSZÁG
Serie A
Monza–Parma 1–1
Parma: Balogh Botond a 64. percben állt be.
Serie B (II. osztály)
Cesena–Spezia 0–0
Spezia: Nagy Ádámot a 86. percben lecserélték.
ROMÁNIA
Liga 2 (II. osztály)
FC Voluntari–FK Csíkszereda 2–1
Csíkszereda: Kelemen Dávid végig a pályán volt, Hegedűs János 83 percet játszott, a 24. percben sárga lapot kapott, Babati Benjámint a szünetben cserélték le, a 38. percben sárga lapot kapott, Torvund Alexander a 66. percben állt be, Nagy János és Pintér Bence végig a kispadon ült.
SPANYOLORSZÁG
La Liga
Real Valladolid–Celta Vigo 0–1
Valladolid: Nikitscher Tamás végig a pályán volt.
SVÁJC
Szuperliga
St. Gallen–Lausanne 0–2
St. Gallen: Csoboth Kevin a 80. percben állt be.
SZLOVÁKIA
Niké liga, felsőház
Dunaszerdahelyi AC–Zsolna 3–1
DAC: Bősze Levente és Tuboly Máté a kispadon ült, Csinger Márk és Redzic Damir nem volt a keretben.
SZLOVÉNIA
2. SNL (II. osztály)
Aluminij–Bilje 3–0
Aluminij: Tanyi Barnabás kezdő volt, az 58. percben sárga lapot kapott, a 81. percben lecserélték.
MÁRCIUS 16., VASÁRNAP
ANGLIA
Ligakupa, döntő
Liverpool–Newcastle United 1–2
Liverpool: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést.
AUSZTRIA
Rapid Wien–Grazer AK 3–0
Rapid Wien: Bolla Bendegúz sárga lapos eltiltás miatt nem volt a keretben.
GAK: Jánó Zétény kezdő volt, a 18. percben sárga lapot kapott, a 65. percben lecserélték, Kleinheisler László kispados volt, a szünetben becserélték.
BELGIUM
Jupiler Pro League
Standard Liege–Antwerp 0–0
Standard Liege: Szalai Attila kispados volt, nem cserélték be.
DÁNIA
Superliga
Viborg–Köbenhavn 3–2
Köbenhavn: Németh Hunor nem volt a keretben.
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–Nashville FC 1–3
Philadelphia Union: Gazdag Dániel kezdő volt, a 85. percben lecserélték.
FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Lyon–Le Havre 4–2
Le Havre: Loic Nego végigjátszotta a mérkőzést, a 67. percben sárga lapot kapott.
LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Raków–Legia Warszawa 3–2
Raków: Baráth Péter sárga lapos eltiltás miatt nem volt a keretben.
NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Eintracht Braunschweig–Hertha BSC 1–5
Braunschweig: Szabó Levente kezdő volt, a szünetben lecserélték.
Hertha: Dárdai Márton végigjátszotta a mérkőzést, az 54. percben sárga lapot kapott, ifj. Dárdai Pál kispados volt, nem cserélték be.
ROMÁNIA
Superliga, Alsóház
UTA Arad–Otelul 2–0
Arad: Zsóri Dániel kispados volt, nem cserélték be.
SZERBIA
Szuperliga
Topolya–Napredak 4–2
Topolya: Sós Bence kispados volt, a 75. percben állt be.
SZLOVÁKIA
Niké liga, felsőház
Zólyombrézó–Kassa 0–1
Kassa: Bokros Szilárd kispados volt, nem cserélték be.
Niké liga, alsóház
Komáromi FC–Besztercebánya 2–1
Komárom: Nagy Gergő kispados volt, nem cserélték be.
SZLOVÉNIA
Prva liga
Maribor–Koper 4–2
Maribor: Komáromi György kezdő volt, a szünetben lecserélték.
Celje–Nafta 3–2
Nafta: Csóka Dominik kezdett, az 58. percben lecserélték; Dragóner Áron végigjátszotta a mérkőzést; Kálnoki-Kis Zsombor az 58. percben állt be, két perccel később gólt szerzett; Klausz Milán nem volt a keretben, Senkó Zsombor kispados volt, Szalay Szabolcs végigjátszotta a mérkőzést, a 68. percben gólt szerzett.
TÖRÖKORSZÁG
Süperlig
Rizespor–Bodrumspor 0–2
Rizespor: Mocsi Attila a kispadon kezdett, a 45+3. percben állt be csereként.
MÁRCIUS 17., HÉTFŐ
ROMÁNIA
Superliga, Alsóház
19.00: Sepsi OSK–Gloria Buzau
Sepsi: Sigér Dávid, Tamás Márk