Ismét vereséget szenvedett a Kassa a Slovantól

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
2025.03.12. 21:05
Fotó: FC Kassa
Három nap után ismét a Slovan Bratislavát fogadta a Kassa. Míg vasárnap a Niké Ligában 3–2-re nyertek a fővárosiak, ma este a Szlovák Kupa negyeddöntőjében 1–0-ra nyert a pozsonyi csapat.

A mérkőzésen a kassaiak játszottak jobban, többször is közel voltak a vezetéshez. Az első negyedóra végén a játékvezető nem adott meg egy hazai gólt és egy utolsó emberként elkövetett szabálytalanságot sem fújt le. Meg kell azonban jegyezni: a Szlovák Kupa negyeddöntőjében nem használnak videobíró-rendszert.

Gólt a pozsonyiaknak sikerült szerezniük: a 38. percben Tigran Barszegjan egyedül vezette a labdát Matús Kira kapusra és nem hibázott. Az 57. percben a Slovan játékosa, Danilo Ihnatenko kiállítása után emberelőnybe kerültek a hazaiak és még nagyobb nyomást helyeztek ellenfelükre, de a vendégek kapusa és védelme minden próbálkozást elhárított. 

Győzelmével a Slovan továbbjutott az elődöntőbe.

„Kegyetlen vereséget szenvedtünk. Kellemetlen perceket okoztunk a Slovannak, jobbak voltunk, de sajnos nem tudtunk gólt szerezni. Egyszer hibáztunk, amit a tapasztalt vendégek kihasználtak” – mondta csalódottan a meccs után Roman Skuhravy, az FC Kassa mestere. 
„jobbak voltunk”

SZLOVÁK KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Kassa (FC Kosice)–Slovan Bratislava 0–1 (Barszegjan 38.)
A győztes továbbjutott.
Kassa: Bokros Szilárd a 75. percben állt be.

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
14 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Két idegenbeli BL-meccsre nem mehetnek be a Lens szurkolói – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.10.27. 20:07

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Luis Enrique: Nagyon hatékonyak voltunk

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01