A Kl nyolcaddöntőjének kora esti mérkőzései közül az első meccs után lefutottnak tűnt a korábban a Topolyát búcsúztató Jagiellonia Bialystok Cercle Bruges elleni párharca, hiszen az ezúttal vendég lengyelek otthon 3–0-ra nyertek, azonban a belgák pazar kezdésük után már nyolc perc elteltével zárkóztak a visszavágón, majd a második játékrész elején még izgalmasabbá tették a csatát egy újabb góllal. A hazaiak a végjátékban is szinte egykapuztak, de az újabb, hosszabbítást érő gólt már nem tudták megszerezni, így hiába álltak közel a bravúrhoz, a Jagiellonia lépett tovább. 2–0
A korábbi ferencvárosi Tokmac Nguent alkalmazó svéd Djurgarden egygólos hátrányát hamar eltüntethette volna a norvég támadó a Pafosz elleni visszavágón, de hatodik percben szerzett gólját kezezés miatt nem adták meg. Tokmac azonban így is sokat segített csapatának, hiszen ő adta a passzt a 35. percben gólt szerző Oskar Falleniusnak. Sőt, a második játékrész elején újabb gólt vettek el a hazaiaktól, akik még ezt is elbírták, ugyanis az utolsó húsz perc előtt Daniel Stensson megszerezte a Djurgarden továbbjutását eredményező gólt, a hajrában pedig Tokmac tette biztossá a svédek győzelmét. 3–0
A svájci Lugano számított a Celje elleni párharc esélyesének, de a szlovénok nem könnyítették meg ellenfelük helyzetét, pláne, hogy otthon egy góllal nyerni tudtak. Épp ezért a Thunban rendezett visszavágón a hazaiaknak kellett nagyobb energiákat mozgósítaniuk, s ennek megfelelően az első félidő derekán kiegyenlítették a párharcot. A szünet előtt felpörögtek az események: a Celje ugyan egyenlített a 40. percben, mégis kiesésre állt a félidőben, hiszen a Lugano részéről Georgiosz Kuciasz és Daniel Dos Santos is betalált.
A második játékrészre kényelmesebbre vette a figurát a Lugano, amely különösebben nem erőltette meg magát az újabb gólért, ám erre ráfázott, hiszen a szlovénok Tamar Svetlin révén a 68. percben kiegyenlítették a párharcot, sőt, nem sokon múlt az újabb góljuk sem, de les miatt nem adták meg Aljosa Matko találatát. A hajrára ismét fel kellett pörögniük a svájciaknak, akik Kuciasz révén az utolsó tíz percre fordulva megint közel álltak a negyeddöntőhöz, azonban nem elég közel. A rendes játékidő hosszabbításában ugyanis Albian Hajdarit azonnali piros lappal kiállították, ráadásul a büntetőhöz jutó Celje be is lőtte a tizenegyesét, mellyel kiharcolta a ráadást.
Az extra játékidőben pedig a vendégek éltek emberelőnyükkel, néhány perc alatt egyenlítettek, amivel már ők álltak továbbjutásra. De sok idő volt még hátra, a Lugano pedig a 118. percben Ousmane Doumbia révén kiharcolta a tizenegyespárbajt, ahol azonban a hazaiak első két rúgója is rontott, ezt az előnyt pedig már nem adta le a Celje, főleg mert a harmadik Lugano-játékos is csak a kapufát találta el, így a szlovénok a szétlövést 3–1-re megnyerve jutottak nyolc közé.
A Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wien csupán 1–1-et ért el a Borac Banja Luka elleni odavágón, de hazai pályán favoritnak számított a továbbjutást illetően. A bécsiek ennek megfelelő nagy fölényben játszottak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, egy óra játék után már több mint húsz kapura lövésnél jártak, ám gólt nem tudtak szerezni. Nem úgy a vendégek, akik viszont harmadik valamirevaló helyzetükből betaláltak a második félidőben. Erre azonban jól reagáltak Bolláék és négy perccel később egyenlítettek.
A rendes játékidő nem hozott újabb gólt, így itt is jöhetett a kétszer 15 perces ráadás, ahol már kijött a Rapid mezőnyfölénye, Louis Schaub korai góljára nem tudtak válaszolni a vendégek, így Bolla Bendegúzék jutottak be a negyeddöntőbe.
KONFERENCIALIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Cercle Bruges (belga)–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 2–0 (Van der Bruggen 8., Felipe Augusto 50.)
Továbbjutott: a Jagiellonia Bialystok 3–2-es összesítéssel
Lugano (svájci)–Celje (szlovén) 5–4 (Hadzs Mahmud 21., Kuciasz 42., 80., D. Dos Santos 44., O. Doumbia 118., ill. Seslar 40., Svetlin 68., Kucys 90+5. – 11-esből, J. Neto 97.) – tizenegyesekkel: 1–3
Kiállítva: Hajdari (90+4., Lugano)
Tj.: a Celje 5–5-ös összesítés után tizenegyesekkel
Rapid Wien (osztrák)–Borac Banja Luka (boszniai) 2–1 (Beljo 70., Schaub 96., ill. Ogrinec 67.) – hosszabbítás után
Rapid Wien: Bolla Bendegúz kezdőként végigjátszotta a mérkőzést
Tj.: a Rapid Wien 3–2-es összesítéssel
Djurgarden (svéd)–Pafosz (ciprusi) 3–0 (Fallenius 35., Stensson 69., Tokmac 86.)
Tj.: a Djurgarden 3–1-es összesítéssel
KÉSŐBB
21.00: Vitória Guimaraes (portugál)–Real Betis (spanyol) (Tv: Sport2)
21.00: Fiorentina (olasz)–Panathinaikosz (görög)
21.00: Legia Warszawa (lengyel)–Molde (norvég)
21.00: Chelsea (angol)–FC Köbenhavn (dán)
AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEKEN
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Cercle Bruges (belga) 3–0 (Pululu 69., 78., Romanczuk 75.)
Kiállítva: A. Francis (61., Cercle Bruges)
Celje (szlovén)–Lugano (svájci) 1–0 (Svetlin 23.)
Kiállítva: Papadopoulos (90+1., Lugano)
Borac Banja Luka (boszniai)–Rapid Wien (osztrák) 1–1 (Vukovic 90+2. – 11-esből, ill. Beljo 34.)
Rapid Wien: Bolla Bendegúz kezdő volt, a 73. percben lecserélték
Pafosz (ciprusi)–Djurgarden (svéd) 1–0 (Tankovic 65.)
Real Betis (spanyol)–Vitória (portugál) 2–2 (Bakambu 48., Isco 75., ill. Joao Mendes 51., N. Oliveira 82.)
Panathinaikosz (görög)–Fiorentina (olasz) 3–2 (Swiderski 5., Makszimovics 19., Tete 55., ill. Beltrán 20., Fagioli 23.)
Molde (norvég)–Legia Warszawa (lengyel) 3–2 (Hestad 12., K. Eriksen 17., Gulbrandsen 43., ill. Chodyna 64., Luquinhas 67.)
FC Köbenhavn (dán)–Chelsea (angol) 1–2 (G. Pereira 80., ill. R. James 47., E. Fernández 65.)
FC Köbenhavn: Németh Hunor nem lépett pályára