Négyet vágott a Pécs, ötöt a Siófok, hárommal nyert a Vasas

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.02.07. 13:52
null
Csúnyán elbukott a DEAC a Siófok ellen (Fotó: Kovács Péter/Hajdú Bihari Napló)
A szombati Szolnok–Debreceni VSC (2–1) mérkőzés után vasárnap kilenc meccsel folytatódott a labdarúgó NB II 23. fordulója. A Siófok ötöt vágott a DEAC vendégeként, míg a Pécs négy gólt szerezve győzte le a Barcikát. Az Ajka és a Békéscsaba is a ráadásban mentett pontot. Kihasználta nagy lehetőségét a Vasas, és miután simán megverte otthon a Szentlőrincet, hat pontra megközelítette az élen álló Lokit. A Haladás hamar hátrányba került Szegeden, a végén mégis három ponttal távozott.

LABDARÚGÓ NB II
23. FORDULÓ

 

VASAS–SZENTLŐRINC SE 3–0 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Illovszky Rudolf Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács Tamás (Bertalan Dávid, Tőkés Róbert)
VASAS: Jova – Terbe, Viczián, Szilágyi Z., Silye (Kalmár O., 85.) – Kovács M., Pátkai, Hidi M. (Köböl, 81.) – Radó (Pekár, 81.), Feczesin (Szatmári L., 81.), Balajti (Hinora, 65.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
SZENTLŐRINC: Hajagos – Molnár R., Dulló, Hesz, Forgács D. (Mervó, 69.) – Hleba (Kovács D., 69.), Nikics – Harsányi I. (Babinszky, 65.), Fröhlich R. (Cenaj, 65.), Kapronczai – Torvund (Matics, a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka
Gólszerző: Radó (1–0) a 2., Silye (2–0) az 51., Feczesin (3–0) a 69. percben
Kiállítva: Nikics (második sárga lap után) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs
: – Szervezett csapattal találkoztunk, ezért örülök, hogy a góljaink mellett sok helyzetet sikerült kidolgoznunk. Kiegyenlített a mezőny, nincsenek nagy különbségek a csapatok között, így fontos, hogy a támadó harmadban milyen döntéseket hozunk. Akár több góllal is nyerhettünk volna.
Marián Sluka: – Hiányoltam az agresszivitást a csapatomból. A gyorsan kapott gól után felvettük a kesztyűt, de sajnos nem sikerült egyenlítenünk. A szünet után próbáltunk változtatni a támadójátékunkon, ám megint gyorsan gólt kaptunk. Ilyen hibákat nem lehet a Vasas ellen véteni.

SZEGED-CSANÁD GA–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–2 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette: Szilágyi Sándor (Kis Zoltán, Belicza Bence)
SZEGED: Varga B. – Ódor (Kővári, 88.), Pejovics, Deák I., Mohl – Simon Á., Jovanovic – Varga Sz. (Bitó, 88.), Germán (Gajdos, a szünetben), Dobos (Gréczi M., 64.) – Grumics (Kóródi, 64.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
SZOMBATHELY: Verpecz – Schimmer (Jancsó, 78.), Mocsi, Debreceni (Doktorics, 52.), Németh Milán – Kiss B., Holdampf, Bosnjak, Csilus T. – Németh Márió (Dragóner, 66.), Medgyes Z. Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Jovanovic (1–0) a 15., Németh Márió (11-esből, 1–1) a 45., Medgyes Z. (1–2) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir
: – Sorsdöntőnek bizonyult, hogy az első félidőben csupán egyetlen helyzetig jutottunk. Sajnálatos, hogy néhány játékosom elfogadhatatlan teljesítményt nyújtott. Nem nevezem meg a gyengélkedőket, a következő mérkőzés összeállításában kiderül majd, kikre gondoltam.
Mátyus János: – A nehéz helyzetben lévő Szeged ellen küzdelmes mérkőzésre számítottam, és e tekintetben nem is csalódtam. A szünetben rendeztük a sorokat, és a második félidőben látottak alapján megérdemelt győzelmet arattunk.

PÉCSI MFC–KAZINCBARCIKAI SC 4–2 (2–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Pécs,
zárt kapuk mögött. Vezette: Németh Ádám (Máyer Gábor, Kovács II Gábor)
PÉCS: Helesfay – Sági, Rácz L., Preklet, Katona L. – Futó, Bartha L. (Geiger, 70.) – Grabant (Németh N.,84.), Kónya, Óvári, (Hegedűs M., 68.) – Adamcsek (Tihanyi, 70.). Vezetőedző: Vas László
KAZINCBARCIKA: Horváth L. – Dávid Z., Szűcs K., Farkas A. (Mikló, 77.) – Majzik, Csősz (Németh T., 87.), Fótyik, Oltean – Kovács M. (Tóth B., 87.) Oldal (Tóth L., 77.), Kovács A. (Korbély, 60.). Vezetőedző: Pacsi Bálint
Gólszerző: Preklet (1–0) a 21., Grabant (2–0) a 35., Bartha L. (11-esből, 3–0) az 54., Kovács M. (3–1) az 56., Oldal (3–2) a 66., Geiger (4–2) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Vas László
: – Érdekes mérkőzést láthattunk, az első félidőben jól, fegyelmezetten és szervezetten játszottunk, fel is hívtam a játékosok figyelmét a szünetben, hogy ne csak az eredmény megőrzésére törekedjünk. De három-null után sem zártuk le a mérkőzést, a két kapott gól után meleg pillanatokat éltünk át, de jól sültek el a cserék, s megszereztük a negyedik gólunkat is.
Pacsi Bálint: – Szisztematikusan felépített csapat a Pécs, a város meg is érdemelné az NB I-et. Mindent megtettünk, háromgólos hátrányból is felálltunk: két idegenbeli góllal pontot, pontokat kellett volna szereznünk.

GYIRMÓT FC GYŐR–BUDAÖRSI SC 2–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács J. Zoltán (Ország Péter, Bognár László)
GYIRMÓT: Rusák – Major, Hudák D., Széles I., Kirják (Radics, 80) – Herjeczki (Simon A., 55.), Nagy P. (Mayer M., 90.), Vogyicska, Heffler N. (Hajdú Á., 55.) – Lencse (Mayer Á., 80.). Vezetőedző: Csertői Aurél
BUDAÖRS: Kovács P. – Menyhárt, Kékesi, Gyurácz (Vágó, 20.), Fényes (Pető B., 72.), Pintér D. – Petneházi, Halácsi (Zsidai, 72.), Molnár Cs. – Horváth R., Csiki (Petró, 52.). Vezetőedző: Márkus Tibor
Gólszerző: Nagy P. (1–0) a 67., Nagy P. (2–0) 68. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél
: – Az első félidőben csak gyűrték egymást a csapatok, amely mindkét oldalon sok hibával párosult. Szünet után sikerült újítanunk, több helyzetet is kidolgoztunk, amelyekből kétszer is betaláltunk, így győzelmünk megérdemelt.
Márkus Tibor: – Nagy lehetőséget szalasztottunk el, hiszen győzelemmel közelebb kerülhettünk volna a Debrecenhez. A kapott gól minden mérkőzésünkben benne van, támadójátékban viszont markánsabb teljesítményt várok csapatomtól.

DEBRECENI EAC–BFC SIÓFOK 1–5 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Debrecen
, DEAC-sportpálya, zárt kapuk mögött. Vezette: Hanyecz Bence (Szilágyi Norbert, Márkus Péter)
DEAC: Zöldesi – Bényei, Szabó K., Zachán (Sárosi, 58), Orosz M. – Soltész J., Spitzmüller – Nagy K. (Székely D., a szünetben), Bereczki (Sidibe, 58.), Kundrák N. – Sármány. Vezetőedző: Sándor Tamás
SIÓFOK: Hutvágner – Tömösvári, Jagodics B., Izing, Kiss B. (Deutsch B., 87.) – Kecskés T., Tajthy – Cipf (György N., 87.), Gaál B. (Hajnal G., 70.), Balogh B., Horváth P., 68.) – Elek B. Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Balogh B. (0–1) a 23., Balogh B. (0–2) a 49., Soltész J. (1–2) a 67., Horváth P. (11-esből, 1–3) a 79., Horváth P. (1–4) a 83., Elek B. (1–5) a 92. percben
Kiállítva: Bényei a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Sándor Tamás
: – A látszat csal, mert ugyan kaptunk öt gólt, ezen a meccsen nem mi voltunk a leggyengébbek!
Waltner Róbert: – Egy hete a Debreceni VSC ellen jobban tetszett a csapat játéka, de a DEAC elleni produkciónkra sem lehet panasz, hiszen szereztünk öt gólt, és nyertünk. A különbség talán túlzott, de sokat tettünk a sikerért. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy egy–kettő után mi szereztünk gólt, így el is dőlt a találkozó.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 1–1 (1–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kaposvár, zárt kapuk mögött. Vezette: Szőts Gergely (Becséri Gergely, Kovács Gábor)
KAPOSVÁR: Pogacsics – Ur, Dvorschák, Lakatos Cs. – Nagy J., Zsirai, Erdei (Szabó A., 88.), Balog A. (Szederkényi, 80.), Hadaró – Balázs Zs. (Andrics, 65.) – Szarka. Vezetőedző: Várhidi Péter
BÉKÉSCSABA: Uram – Nagy S., Farkas M., Bora – Horváth P. (Fazekas L., 85.), Szabó P., Király P., Kasik (Lukács R., a szünetben) – Kovács Á. (Styecz, 71.), Paudits, Máris. Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző: Balázs Zs. (1–0) a 36., Paudits (1–1) a 90+3. percben
Kiállítva: Király P. a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Várhidi Péter
: – Jó csapat ellen játszottunk, így bravúrosnak érzem, vezettünk. Ezt azonban illet volna a lefújásig megtartani, de az utolsó percben gólt kaptunk. A magyar futballban sok gól születik a kilencvenedik perc után, amely a játékosok koncentrációjára vezethető vissza.
Preisinger Sándor – Végig mi irányítottunk, s a végén megmutattuk, hogy fizikálisan és mentálisan is rendben a csapat. A helyzetkihasználásunk viszont borzasztó, hiszen nyolc-kilenc lehetőség is kell ahhoz, hogy gólt szerezzünk. A játékot nagyszerűen építjük fel az ellenfél tizenhatosáig, el is jutunk beadásokig, helyzetekig, de ezek rendre kimaradnak. Ennek köszönhető, hogy döntetlennel zárult ez a mérkőzés.

DOROGI FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Dorog
, Buzánszky Jenő Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Zám Zsolt (Bede Tamás, Király Zsolt)
DOROG: Borsos – Kárász, Belényesi, Dlusztus, Papp M. – Lénárth – Zuigéber, Tóth B., Mészáros Á. (Kanalos, 75.), Szedlár (Csillag) – Szabó L. (Vígh Á., 82.). Vezetőedző: Fenyvesi László
NYÍREGYHÁZA: Fadgyas – Szokol, Fodor F., Papucsek, Jánvári – Márkus – Paku, Papp M. (Svedjuk, a szünetben), Gresó (Kovács N., 67.), Kalocsai (Sztaroszta, 67.) – Hamed. Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Dlusztus (1–0) a 80. percben
Kiállítva: Csillag a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László
: – Az első félidőben nem alakult ki igazán komoly helyzet egyik kapu előtt sem, a második félidőben nagy erővel támadtunk, több helyzetet is kidolgoztunk, és a nyolcvanadik percben megszereztük a vezetést. Fontos három pontot szereztünk. Megköszönöm annak a pár nézőnek, akik a mérkőzés előtt odaadóan biztatták a csapatot. A bent maradáshoz vezető úton megtettük a második lépést.
Gálhidi György: – Hatalmas küzdelem folyt a pályán, mind a két csapat óriási becsvággyal harcolt. A szünet után a Dorog nagy erővel rohamozott, beszorított bennünket, és sajnos a győzelmet is megszerezte. Tovább kell dolgoznunk, hogy jobb eredményt érjünk el.

FC AJKA–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–2 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka,
zárt kapuk mögött. Vezette: Horváth Tibor (Kulman Tamás, Vörös Dániel)
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Présinger – Soltész D. (Tóth G., 67.), Kenderes (Irimiás, 77.), Szekér (Rétyi, a szünetben), Csizmadia Z. (Stoiacovici, 77.) – Nagy K. (Tóth B., 67.), Zsolnai. Vezetőedző: Kis Károly
CSÁKVÁR: Markek – Major (Baracskai, 25.), Vaskó T., Posztobányi, László N. – Mészáros D. (Tányéros, 53.), Madarász – Kocsis B. (Nándori, 87.), Mim, Sejben (Vörös, 87.) – Daru. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Kocsis B. (0–1) a 28., Soltész (11-esből, 1–1) a 30., Daru (1–2) a 61., Zsolnai (2–2) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly
: – Ellentmondásos mérkőzésen vagyunk túl. Szerettük volna itthon tartani a három pontot, ugyanakkor tudtuk, hogy a Csákvár sokkal jobb annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. A végén sikerült fölénybe kerülnünk, legalább az egy pontra rászolgáltunk.
Visinka Ede: – Gyorsan megszereztük a vezetést, sajnos a hazaiak azonnal kiegyenlítettek. Stabilan játszottunk, a győzelemre mentünk. Ismét sikerült betalálnunk, de a végén nyomott az Ajka. Sajnálom, a helyzetünkben a győzelmek az igazán értékesek.

SOROKSÁR SC–ETO FC GYŐR 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Haraszti út,
Szamosi Mihály Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Zierkelbach Péter (Mohos Milán, Kiss Balázs)
SOROKSÁR: Varga Á. – Gárdos, Valencsik, Csontos, Pászka – Derekas, Hudák M. – Orosz M. (Ramadan, 70.), Korozmán (Takács Zs., 90.) Csernik (Magyari, 82.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
ETO: Gundel-Takács – Kovács K. , Lipták, Temesvári, Fejes A. (Vári, 71.) – Bagi, Kiss M. – Erdei M. (Sipőcz, 5.), Berki (Farkas B. –, 90.), Májer (Sipos, 90.) – Priskin. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Gárdos (1–0) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter
: – Büszke vagyok a fiúkra, mert jó csapatot sikerült legyőzni. Várható volt, hogy egygólos mérkőzés lesz, és reméltem, hogy azt az egyet mi lőjük majd, ez be is jött. Csúsztak, másztak a srácok, maradéktalanul elégedett vagyok velük. Stabilak védekeztünk, és nagy pozitívum, hogy az idei két bajnokinkon nem kaptunk gólt.
Csató Sándor: – Csalódott vagyok, és nem csak az eredmény miatt, hanem azért is, mert nem futballoztunk jól. Ennek ellenére olyan mérkőzést játszottunk, hogy egy pontot szerezhettünk volna. A támadószekciónk nem muzsikált jól, sok volt a pontatlanság a játékunkban. Sokat hibáztunk.

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 23 15 6 2 53–19 +34 51
2. Vasas FC 23 13 6 4 41–25 +16 45
3. Pécsi MFC 23 12 7 4 33–15 +18 43
4. Gyirmót FC Győr 23 13 2 8 30–21 +9 41
5. Budaörs 23 13 1 9 39–27 +12 40
6. Szombathelyi Haladás 23 10 6 7 33–24 +9 36
7. Soroksár SC 23 10 6 7 32–24 +8 36
8. Szolnoki MÁV FC 23 9 9 5 23–21 +2 36
9. ETO FC Győr 23 9 5 9 35–27 +8 32
10. Békéscsaba 1912 Előre 23 8 7 8 27–33 –6 31
11. FC Ajka 23 9 3 11 39–35 +4 30
12. Nyíregyháza Spartacus 23 8 6 9 19–21 –2 30
13. BFC Siófok 23 9 2 12 35–37 –2 29
14. Szentlőrinc 23 8 3 12 21–37 –16 27
15. Kaposvári Rákóczi FC 23 6 9 8 24–32 –8 27
16. Dorogi FC 23 7 5 11 21–35 –14 26
17. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 23 7 4 12 21–36 –15 25
18. Kazincbarcika SC 23 6 5 12 19–34 –15 23
19. FC Csákvár 23 4 8 11 35–48 –13 20
20. Debreceni EAC 23 4 19 19–48 –29 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik