Nguen nélkül is gólerős az FTC – jöhet a borsodi horvát válogatott

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 16:14
null
Gheorghe Grozav (feketében) két edzőmeccsen két gólt szerzett idén a DVTK-ban (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szerdán, az őszről elhalasztott Ferencváros–DVTK mérkőzéssel folytatódik a 2020–2021-es idény. A Nemzeti Sport Online-on szokásunkhoz híven négyrészes sorozatban vezetjük fel a tavaszi rajtot – fókuszban a csapatok keretében történt változások és a téli edzőmérkőzések tapasztalatai. Az első részben a szerdán pályára lépő, a télen újabb edzőváltáson és jelentős vérfrissítésen áteső Diósgyőrrel, a két téli edzőmeccsen Tokmac Nguen nélkül is ellenállhatatlan Ferencvárossal, valamint a DVTK vasárnapi ellenfelével, a télen a keretén szinte semmit sem változtató Pakssal foglalkozunk.

 

DIÓSGYŐR – BORSODI HORVÁT VÁLOGATOTT

A 10 ponttal sereghajtó, a 11. fordulótól sorozatban hat vereséget szenvedő DVTK-nál „all in”-t mondtak a télen és mindent feltettek a bennmaradásra. Először tulajdonost váltott a klub, majd ebben az idényben már másodszor vezetőedzőt is. Az ősszel Feczkó Tamást váltó Geri Gergely helyett érkezett a horvát Zoran Zekic, aki legutóbb a moldovai Sheriffnél, míg előtte Eszéken, az NK Osijeknél dolgozott. A DVTK kezdte meg legelőször a felkészülést, már december végén, de akkor még Geri irányításával, így januárban mindent lehetett „elölről” kezdeni, amikor Zekic átvette a szakmai munka irányítását – már csak azért is, mert az új edző mellett érkezett nyolc külföldi játékos is, köztük hat horvát.

Zekicről hírlik, hogy nem annyira a nyílt támadófutball, hanem inkább a kemény védekezés híve, márpedig védekezésben kell talán a leginkább javulnia a Diósgyőrnek az őszi játékához képest, hiszen a pályán a legtöbb gólt kapta a bajnokságban, 31-et, és csak 15 meccset játszott (azért kell hangsúlyozni, hogy a pályán, mert az Újpest mellett 32 kapott gól szerepel a tabellán, de ebből hármat nem a pályán kaptak a lilák, hanem a zöld asztalnál, azzal, hogy éppen a DVTK elleni meccsre nem álltak ki az ősszel). Éppen ezért a nyolc érkezőből heten – Marko Malenica kapus, Diego Zivulic védekező középpályás és öt védő – a hátsó alakzat megerősítése érdekében érkeztek. Az egyetlen kivétel a korábban az Újpesttel Magyar Kupát, a Videotonnal bajnokságot nyerő, 29 éves bosnyák-magyar kettős állampolgárságú szélső, Asmir Suljic, aki három év után tér vissza az NB I-be.

Zekic olyan játékosokat válogatott, akikkel dolgozott már együtt, illetve jól ismer. Ezzel együtt gondot okozhat, hogy az érkezők közül többen nem igazán voltak játékban az elmúlt fél évben. Malenica például csak négy tétmeccsen védett az ősszel a Lech Poznanban, Zivulic pedig több mint fél évvel ezelőtt, tavaly júliusban játszott legutóbb tétmérkőzést Wroclawban.

„Nagyon kevés olyan labdarúgóm van, aki jelenleg kilencven percet tudna teljesíteni – beszélt a nehézségekről a tavaszi szezont indító sajtótájékoztatóján Zekic. – Többen sérültek, van, akivel az eltelt tíz nap során még nem is találkoztam.”

Nehézséget jelenthet az is, hogy két edzőmeccs után rögtön a Ferencváros ellen kell helytállnia szerdán a Diósgyőrnek, sok ideje tehát nem volt a csapatnak az összeszokásra. A Mezőkövesd ellen múlt szombaton például négy új védővel állt fel a DVTK (a Grigic, Soldo, Milovic, Pikk sorral) és 15 perc alatt rögtön két gólt is kapott. Viszont Grozavék dicséretére legyen mondva, a Mezőkövesd ellen fordítottak és korábban a DVSC-t is megverték 1–0-ra, vagyis Zekic két meccsen két győzelemmel nyitott Diósgyőrben.

Ez pedig adhat némi önbizalmat a csapatnak, amely az Üllői úti meccs után Paksra utazik, majd a Budafokot látja vendégül, február végig pedig többek között a Kisvárdával (otthon), az Újpesttel (idegenben) és a Mezőkövesddel (otthon) is megmérkőzik. Ezeken a meccseken minél több pontra, győzelemre lesz szükségük a piros-fehéreknek, ha folytatni akarják a megszakítás nélküli, élvonalbeli idények számát – ha idén is bennmaradnak, akkor egymás után a 11. évadot kezdhetik meg az NB I-ben, ami új rekordnak számítana a 111 éves klub történetében.

A DIÓSGYŐRI VTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
december 28.
Felkészülési mérkőzések
Január 9.: Debreceni VSC (NB II)–Diósgyőri VTK 0–1 (Grozav)
Január 16.: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC 3–2 (Ivanovszki – 11-esből, Molnár G., Grozav – 11-esből)

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Goran Milovic (horvát, Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Artur Pikk (észt, KuPS – Finnország),Asmir Suljic(bosnyák-magyar, Maccabi Petah Tikva – Izrael), Diego Zivulic (horvát, Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők: Alen Grgic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Marko Malenica (horvát, NK Osijek – Horvátország, legutóbb kölcsönben Lech Poznan – Lengyelország), Luka Marin (horvát, NK Osijek – Horvátország, legutóbb kölcsönben Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Vinko Soldo (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán, Jurek Gábor
Kiszemeltek: Vida Kristopher (Piast Gliwice – Lengyelország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A Ferencváros nyolc januári góljából egyet szerzett Aissa Laidouni (jobbra) (Fotó:  fradi.hu)
A Ferencváros nyolc januári góljából egyet szerzett Aissa Laidouni (jobbra) (Fotó: fradi.hu)

 

FERENCVÁROS – CSENDES, DE GÓLGAZDAG FELKÉSZÜLÉS UTÁN

A DVTK szerdai ellenfélnél, a Ferencvárosnál a sikeres őszi bajnoki és nemzetközi kupaszereplés után a téli szünet csendesen telt, egyelőre nem volt sok változás a keretben. Csonka András Budafokra került kölcsönbe, az ősszel sérüléssel is bajlódó, csak hat tétmeccsen szereplő Varga Roland az MTK-hoz igazolt. Érkezett a csapathoz a két-fehérektől Gera Dániel és az egyelőre sérülés után lábadozó Katona Máté, majd hétfőn a klub bejelentette a norvég Moldétól megszerzett amerikai hátvéd, Henry Wingo szerződtetését.

A Ferencváros az egyetlen hazai csapat, amely a járványhelyzetben Horvátországnál messzebb utazott edzőtáborba. Spanyolországban mind a három felkészülési meccsét megnyerte az együttes: a harmadik ligás és a negyedosztályú helyi csapat mellett az észt válogatottat is legyőzték a zöld-fehérek, akik a három találkozón összesen nyolc gólt szereztek, és csak egyet kaptak.

Az FTC annak ellenére is jó formát mutatott a januári edzőmeccseken, hogy a kulcsembernek számító Tokmac Nguen – aki decemberben nyilatkozott a lehetséges távozásáról, de eddig nem érkezett érte megfelelő ajánlat – csak egy találkozón szerepelt, az észtek ellen, míg a meccsekről régóta hiányzó Eldar Civic és a szintén bosnyák Adnan Kovacevic egyszer sem játszott (állapotukról, hiányzásuk pontos okairól nincs hír, a klub a sérültekről nem ad tájékoztatást). Viszont az ősszel 13 bajnokin hétszer eredményes Nguen nélkül is gólerős futballt mutatott be Spanyolországban az FTC, köszönhetően például a szlovák támadó Róbert Maknak, aki két gólt szerzett, gólpasszt is adott – ő a jövőben is tökéletes alternatívája lehet a Ferencvárosnál az őszi házi gólkirálynak. Az edzőtáborban több, 20 év alatti fiatalnak is lehetőséget adott Szerhij Rebrov, akik közül a 17 éves Redzic Damir gólt is szerzett.

Az FTC sűrű időszak elé néz, ugyanis másfél héten belül a DVTK-val (o), a Puskás Akadémiával (i), a Budafokkal (i) és a Kisvárdával (o) is megmérkőzik, de a csapat ősszel a Bajnokok Ligájában már hozzászokhatott az erőltetett menethez, aligha jelent problémát, hogy három-négy naponta mérkőzést kell játszani.

A FERENCVÁROS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Edzőtábor: január 5–18. Marbella (Spanyolország)
Felkészülési mérkőzések
Január 9.: Ferencváros–Alhaurín de la Torre FC (spanyol IV.) 4–0 (Mak, Isael, Heister, Haratin – 11-esből)
Január 12.:Ferencváros–Észtország 1–0 (Laidouni)
Január 13.: Ferencváros–Algeciras (spanyol III.) 3–1 (Mak, Redzic, Uzuni)

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Gera Dániel (MTK Budapest), Katona Máté (MTK Budapest), Henry Wingo (amerikai, Molde FK – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Varga Roland (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Csonka András (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Tokmac Nguen (norvég)

 

 

A paksi Ádám Martin önbizalommal telve várhatja a tavaszi folytatást (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A paksi Ádám Martin önbizalommal telve várhatja a tavaszi folytatást (Fotó: Tumbász Hédi, archív)

 

PAKS – ÁDÁM MARTIN NAGY FORMÁBAN

A Paksi FC-nél általában nem télre időzítik a keret átalakítását, és miután az őszi edzőváltás után Bognár György vezérletével a 6. helyre lépett előre a csapat a tabellán, nem meglepő, hogy a tolnaiak nem szerződtettek új játékost a télen, igaz, nem is ment el senki.

Viszont az őszi sérülések és betegségek után kezd egyenesbe jönni a keret, bár a keresztszalag-szakadás után gyógyuló Windecker József visszatérésére még várni kell.

A paksiak Telkiben edzőtáboroztak és öt felkészülési meccsen léptek pályára, kivétel nélkül NB II-es csapatok ellen. Az öt meccsből négyet megnyertek. A másodosztályban 2., azaz feljutó helyen telelő Pécs ellen 3–1-re, míg Bognár György előző klubja, az NB II-ben 3. helyen álló Budaörs ellen 8–0-ra nyertek. Viszont a Nyíregyházától elszenvedett 4–3-as vereség azért a gyenge pontokra is rámutathatott.

Ugyanakkor figyelemreméltó formát mutatott a csatár Ádám Martin, aki hét góllal zárta a téli felkészülést – ebből hatot egyetlen meccsen szerzett, a Budaörs ellen. A felkészülést 17 szerzett és öt kapott góllal záró paksiak vasárnap a Diósgyőr ellen kezdik a tavaszt, majd Zalaegerszegre utaznak.

A PAKSI FCFELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:január 4.
Edzőtábor:január 11–16., Telki
Január 9.:Pécsi MFC(NB II)–Paksi FC 1–3 (Haraszti, Nagy R., Hahn)
Január 9.: Szentlőrinc(NB II)–Paksi FC 0–2 (Szendrei, Ádám)
Január 13., Telki:Paksi FC–Budaörs (NB II) 8–0 (Ádám 6, Bognár I. 2)
Január 13., Telki: Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 3–4 (Szakály D., Hahn, Lenzsér)
Január 16., Telki: Paksi FCSzeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0 (Haraszti)

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:Forgács Dávid(Szentlőrinc), Szabó Bálint (Kaposvári Rákóczi)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

AZ NB I JANUÁRI PROGRAMJA

A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Január 20., szerda
20.00: Ferencváros–Diósgyőri VTK

17. FORDULÓ
Január 23., szombat

14.30: Kisvárda–Mezőkövesd
17.00: Puskás Akadémia–Ferencváros
19.30: Újpest FC–Mol Fehérvár FC
Január 24., vasárnap
13.30: Budafoki MTE–MTK Budapest
15.45: Paksi FC–Diósgyőri VTK
18.00: Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE FC

AZ 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK
Január 27., szerda
17.45: Kisvárda–Mol Fehérvár FC
20.00:Budafoki MTE–Ferencváros

18. FORDULÓ
Január 30., szombat

12.30: MTK Budapest–Puskás Akadémia
14.45: Mezőkövesd–Újpest FC
17.00: Ferencváros–Kisvárda
19.30: Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd
Január 31., vasárnap
14.10: Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC
16.15: Diósgyőri VTK–Budafoki MTE

A Magyar Kupa február 10-én folytatódik a 8. fordulóval.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 31– 7 +24 38
2. Mol Fehérvár 15 8 5 2 35–17 +18 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 +3 25
4. Puskás Akadémia 16 7 2 7 20–24 –4 23
5. Kisvárda 15 6 5 4 17–18 –1 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 –1 21
7. Zalaegerszegi TE 16 6 2 8 28–28 0 20
8. Mezőkövesd 16 6 2 8 16–22 –6 20
9. Újpest FC 16 5 4 7 20–32 –12 19
10. Budapest Honvéd 16 4 5 7 24–23 +1 17
11. Budafoki MTE 15 4 3 8 17–26 –9 15
12. Diósgyőri VTK 15 3 1 11 18–31 –13 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik