DVTK: minden eddiginél korábban, az NB I-ben elsőként elkezdték a felkészülést

Vágólapra másolva!
2020.12.28. 17:17
null
Megkezdte a felkészülést a DVTK (Fotó: dvtk.eu)
Megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I folytatására a tabella utolsó helyén álló DVTK. A borsodi csapat minden eddiginél korábban és minden első osztályú együttesnél egy héttel hamarabb állt munkába.

A dvtk.eu beszámolója szerint az első napon 20 mezőnyjátékos és 4 kapus állt a Geri Gergely vezette szakmai stáb rendelkezésére. Braniszlav Danilovics, Hegedűs János és Molnár Gábor egyelőre a csapattól külön edzenek, mindhárom labdarúgónak tart még a sérülése utáni rehabilitációja.

Négy labdarúgó, José Cortés, Farkas Marcell, Augusto Max és Polgár Kristóf a DVTK engedélyével később csatlakozik a kerethez. A DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke, a mindössze 16 esztendős Bánhegyi Bogdán is a felnőttkerettel kezdte meg a felkészülést.

„Korán kezdtünk, mert nagyon sok munka szükséges és az idő rövid, hiszen január 20-án már bajnoki mérkőzést játszunk – nyilatkozta Geri Gergely, a DVTK vezetőedzője a klub hivatalos honlapján. – Szeretnénk kihasználni ezt a három hetet, hogy minél több munkát el tudjunk végezni a csapattal. Folyamatosan egyeztetünk Benczés Miklós sportigazgatóval, jóformán minden csapatrészbe szeretnénk játékost igazolni. Ha sikerül feltölteni a keretet, akkor nagyobb lesz a konkurenciaharc és még nagyobb lesz a nyomás a játékosokon. Motivált vagyok, szeretném megmutatni, hogy fel tudjuk rázni, át tudjuk építeni a csapatot és egy jó Diósgyőr fog tavasszal pályára lépni. Csak és kizárólag motivált játékosokkal szeretnék dolgozni, akik bíznak benne, hogy sikerül kiharcolnunk a bennmaradást és mindent meg is fognak ezért tenni. Ez a feladat, ezt kell megoldani. Nem könnyű, de nem lehetetlen.”

„Nyerő típusú játékosokra van szükségünk, és ilyenből lehet, hogy négy futballista többet ér, mintha mondjuk nyolc jó minőséget ígérő, de nem túl magas belső motivációval rendelkező játékost szerződtetnénk – tette hozzá Benczés Miklós sportigazgató a boon.hu-nak. – Nem az a lényeg, hogy a kiszemelt magyar vagy külföldi, ahogy az sem prioritás, hogy szabadon igazolható legyen. Tárgyalásban állunk élő szerződésű labdarúgókkal, illetve klubjaikkal is, olyannal, aki végleg hozzánk kerülne, és olyannal is, aki kölcsönjátékosként szerepelne nálunk. Szükség van a keret frissítésére, mert sajnos az év utolsó bajnokiján sok olyan játékost láttam a pályán, akiben az önbizalom legkisebb szikrája sem mutatkozott.”

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

A DIÓSGYŐR TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete:
december 28.
2021. január 9. (szombat): Diósgyőri VTK– Debreceni VSC (pontos helyszín és időpont később)
2021. január 16. (szombat): Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC (pontos helyszín és időpont később)

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 31– 7 +24 38
2. Mol Fehérvár 15 8 5 2 35–17 +18 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 +3 25
4. Puskás Akadémia 16 7 2 7 20–24 –4 23
5. Kisvárda 15 6 5 4 17–18 –1 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 –1 21
7. Zalaegerszegi TE 16 6 2 8 28–28 0 20
8. Mezőkövesd 16 6 2 8 16–22 –6 20
9. Újpest FC 16 5 4 7 20–32 –12 19
10. Budapest Honvéd 16 4 5 7 24–23 +1 17
11. Budafoki MTE 15 4 3 8 17–26 –9 15
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik