NB I: uralják a mezőnyt – ilyen volt az FTC őszi szezonja

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2021.01.15. 10:29
null
Minden jel arra utal, hogy az idény végén újabb bajnoki címet ünnepelhetnek Szerhij Rebrovval a Ferencváros játékosai (Fotó: Török Attila)
A zöld-fehérek vereség nélkül zárták az őszt az élvonalban, mindössze hét gólt kaptak, és régen látott magabiztossággal futballoztak.

 

A Ferencváros úgy robog az újabb bajnoki cím felé, ahogyan azt az Üllői úton eltervezték. A zöld-fehérek ismét bizonyították, a nemzetközi kupaszereplés terhe nem lehet kifogás a gyengébb hazai produkcióra, Szerhij Rebrov együttese egy szuszra hozta le a Bajnokok Ligája-selejtezős meccseket, a csoportkör hat találkozóját és az NB I mérkőzéseit. A szakmai stáb tisztában volt vele, hiába az európai szereplés, ahhoz, hogy az együttes a következő idényben is ott legyen valamelyik európai kupa csoportkörében, a bajnoki cím megszerzése elengedhetetlen.

A Fradi ennek szellemében vetette magát harcba a hazai fronton. Az MTK elleni idegenbeli nyitányon becsúszott egy döntetlen (1–1), ám az azt követő tizenhárom bajnoki találkozón csak két pontot veszített a megszerezhető harminckilencből, a Mol Fehérvár FC ellen játszott idegenben 1–1-es döntetlent. Ezt azt is jelentette, hogy vereség nélkül zárta az őszt a gárda, s ez több szempontból is nagy fegyvertény. Egyfelől a nemzetközi kupaterhelés mellett is bírta a tempót, másfelől úgy is sikerült tűzben tartani a futballistákat, hogy volt, aki a zsúfolt program ellenére is kevesebb lehetőséghez jutott.

A mostani Ferencváros legnagyobb erénye mégis az, hogy olyan mérkőzéseket is meg tud nyerni, amilyeneket korábban nem mindig sikerült. A csapat akkor is türelmesen futballozik, ha a második félidőben még nem vezet. Szerhij Rebrov érdemei elévülhetetlenek az őszi sikerekben, a szakmai stábban olyan emberekkel vette körül magát, akikben a leginkább megbízik. Jóllehet a döntés, az utolsó szó mindig az övé, az elemzésekben, ellenfelek feltérképezésében is van kire támaszkodnia. A zöld-fehéreknél az ősszel Kubatov Gábor elnök is hangsúlyozta, a siker közös, ahogyan a jobbszélső, a vezetőedző vagy éppen a balhátvéd, a szertáros, a buszsofőr és a mosónő is tudása legjavát nyújtotta. Csakis így lehet jelentős eredményeket elérni.

Az orvosi stábnak is jár a kalapemelés, hiszen a koronavírus-járványt úgy sikerült (eddig) átvészelni, hogy csak két-három futballista kapta el a fertőzést, és a szigorú előírásokat betartva nem voltak csoportos megbetegedések. A csapatrészek közül nehéz lenne bármelyiket is kiemelni, hiszen a kapuban Dibusz Dénes kimagaslót nyújtott, a védelem a legkevesebb (7) gólt kapta a mezőnyben, a középpályán védekezni és támadni egyaránt tudó futballisták szerepelnek, elöl Franck Boli bizonyította, mennyire veszélyes a tizenhatoson belül, az idény végére pedig Roko Baturina is elkezdte termelni a gólokat.

Az ősz legjobbja összességében mégis Tokmac Nguen volt, akinek csupán kisebb hullámvölgyei akadtak, és rögtön a bajnokság elején hátára vette az együttest. Sorra szerezte a gólokat, adta a gólpasszokat, és nemcsak itthon, hanem a nemzetközi színtéren is nehéz helyzetbe hozta a védőket.

A Ferencváros kényelmes helyzetből várja a folytatást, úgy vezeti kilenc ponttal a tabellát, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott az üldöző fehérváriaknál.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC1412231– 7+2438
2. Mol Fehérvár1585235–17+1829
3. MTK Budapest1674524–21 +325
4. Puskás Akadémia1672720–24 –423
5. Kisvárda1565417–18 –123
6. Paksi FC1663729–30 –121
7. Zalaegerszegi TE1662828–28 0 20
8. Mezőkövesd1662816–22 –620
9. Újpest FC1654720–32–1219
10. Budapest Honvéd1645724–23 +117
11. Budafoki MTE1543817–26 –915
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik