NB I: fiatalos lendülettel – ilyen volt az MTK őszi szezonja

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.01.13. 10:57
null
Az MTK labdarúgói nem ismertek elveszett labdát, küzdőszellemük jutalma, hogy felléptek a dobogóra (Fotó: Tumbász Hédi)
A biztos bennmaradás kivívását tűzte ki célul az újonc MTK, amely gyors, látványos játékának is köszönheti, hogy kedvező helyzetből várja a folytatást.

 

Alapvetés: az újonc célja a biztos bennmaradás. Nem volt, nem lehetett ezzel másképp az MTK Budapest, a 2019–2020-as másodosztályú – félbeszakadt – bajnokság győztese sem. Már csak azért sem, mert 2017 és 2019 tavaszán is búcsúzni kényszerült az élvonaltól, és alighanem ezek a keserű tapasztalatok idézték elő a döntés, hogy meg kell erősíteni a feljutást kiharcoló keretet.

Michael Boris csapata azonnal lemérhette, mire képes: a bajnok Ferencváros elleni nyitányon bátor letámadással, élvezetes futballal tért vissza az élvonalba (1–1), majd a Honvédot simán legyőzte (3–1). Ám gyorsan jött a hullámvölgy: a ZTE FC a fővárosban 3–0-ra múlta felül a kék-fehéreket, akik aztán Paksról még súlyosabb, 4–0-s vereséggel tértek haza szeptember végén. Ezért klubon belül is kérdés volt, mire lehet képes az együttes. Ráadásul két meghatározó támadó, Mike Bouard Ramos, valamint Katona Máté is súlyosan megsérült, az ősz hátralévő részében rájuk már nem számíthatott a szakmai stáb.

A csapat mégis magára talált, és az iménti kérdésre segít a válaszadásban, hogy az MTK Budapest dobogón zárta az őszt – ezzel együtt továbbra is a kiesés elkerülése a legfontosabb feladat. 2019 tavaszának is jó helyzetből vágott neki az akkori társaság, de egy nagyon meredek lejtőn elindulva az NB II-ben végezte. Aligha kétséges, ezt az élményt nem szeretné újra átélni.

A Felcsúton aratott 3–0-s győzelem az előre megtervezett ösvényre terelte a csapatot, amely a Mol Fehérvár elleni bajnokin ismét kiemelkedően teljesített (3–1). Noha Márton Gábor, a vendégek vezetőedzője motivációs problémákat emlegetett a meccs után, kívülről úgy tűnt, az újonc által tervezett labdakihozatalok, támadási variációk ellen nincs ellenszere a fehérváriaknak. Szebbnél szebb akciók, látványos, gyors játék jellemezte az MTK-t, és teljesen megérdemelten vezetett 3–0-ra a második félidő közepén (Stopira szépítő gólja a végén már nem számított).

Az MTK-t is elérte aztán a koronavírus-járvány. Sok játékos mellett a szakvezető, Michael Boris is kidőlt, a Zalaegerszegen elszenvedett vereségben (0–2) a járvány is szerepet játszhatott, de a Paks ellen így is nyerni tudott a csapat (3–1). Ha már a vírus szóba került: rengeteg támadás érte a klubot, hogy nem fogadta el az Újpest halasztási kérelmét, és november elején 4–0-ra legyőzte az erősen tartalékos lila-fehéreket. Az MTK úgy érvelt, a fertőzés őket is eléri, ezért minél több meccset lejátszva kell túlesni a nehézségeken, és lám, az MTK sem próbált halasztani, amikor megritkult az öltözője.

Folytatás Budafokon: ha a két újonc összecsapásán győznek a kék-fehérek, szinte biztosan benn maradnak az élvonalban. A keret a télen is alakult, Gera Dániel és Katona Máté a Ferencváros játékosa lett, érkezett viszont a 19-szeres válogatott Varga Roland.

A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN: AMol Fehérvár FC őszi szereplését vesszük górcső alá.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC1412231– 7+2438
2. Mol Fehérvár1585235–17+1829
3. MTK Budapest1674524–21 +325
4. Puskás Akadémia1672720–24 –423
5. Kisvárda1565417–18 –123
6. Paksi FC1663729–30 –121
7. Zalaegerszegi TE1662828–28 0 20
8. Mezőkövesd1662816–22 –620
9. Újpest FC1654720–32–1219
10. Budapest Honvéd1645724–23 +117
11. Budafoki MTE1543817–26 –915
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik