NB I: vakvágányon – ilyen volt a DVTK őszi szezonja

Vágólapra másolva!
2021.01.04. 09:54
null
Időnként maguk a játékosok sem értették, mi történik velük a pályán, egymás után kapták a pofonokat (Fotó: Földi Imre)
Ígéretes kezdés után látványos visszaesés, avagy az edzőváltáson áteső DVTK ismét csak a bennmaradás kivívásáért hajthat.

 

A legutóbbi idényben a Diósgyőri VTK a kilencedik helyen végzett, bennmaradását a zárás előtt három fordulóval biztosította be. A jelentős nyári változások után a klubvezetőség nem titkolta, hogy a következő idényben kiegyensúlyozott játékot vár az együttestől, és jobb helyezés elérésében bízik. Csakhogy ettől egyelőre nagyon messze áll a csapat.

Az egy hónapos nyári felkészülést megfelelőnek nevezte Feczkó Tamás vezetőedző. Július végén azonban még nem volt teljes a keret. Két gól­erős támadó, Sztefan Drazsics, valamint Gheorghe Grozav érkezett, rajtuk kívül Miskolcra került Hegedűs János és az argentin Augusto Max, kölcsönbe jött a két grúz, Alekszandr Kalan­dadze, továbbá Giorgi Omarasvili.

Az idény jól kezdődött: 2–1-es hazai győzelem a szomszédvár Mezőkövesd ellen – Iszlai Bence mellett az új szerzemény Sztefan Drazsics is betalált –, majd csaknem két héttel később 1–1-es döntetlen következett az újonc MTK Budapest ellen. Aztán megtört valami... A társaság vakvágányra került, sorozatban négyszer maradt alul bajnokin (Bp. Honvéd 2–4, ZTE FC 1–3, Paksi FC 1–2, Budafok 1–2), ám ez a rossz sorozat még nem került Feczkó Tamás állásába. Emlékezzünk csak: 2019-ben Fernando Fernández irányításával ugyancsak összejött négy vereség (Újpest 1–2, Mol Fehérvár 1–5, Mezőkövesd 0–3, Ferencváros 0–1), azok miatt a spanyol szakvezetőnek viszont búcsúznia kellett.

A mutatott teljesítmény nem nyűgözte le a szurkolókat, a soron következő három mérkőzésen mégis sikerült hat pontot szerezni. A Puskás Akadémia elleni 3–0-s győzelem üdítő színfoltot jelentett, az Újpesttel szemben játék nélkül elért 3–0-s „sikernek” azonban még a saját szurkolótáborban is vegyes volt a fogadtatása.

A lendület megtört, a lelkesedés elillant a játékosokból, a csapat zuhanórepülésbe kezdett (Mol Fehérvár 0–3, Mezőkövesd 1–2, Ferencváros 1–3). A diósgyőri klubvezetőség az egyre súlyosbodó helyzet miatt vezetőedzőt váltott, a menesztett Feczkó Tamás feladatát Geri Gergely vette át. Eddigi három fellépésén három vereség a mérlege (MTK 0–1, Honvéd 1–5, ZTE 1–3), korai és fölösleges azonban máris az ő felelősségét firtatni.

Mindenesetre a rossz szereplés következménye, hogy a Diósgyőr három győzelemmel, egy döntetlennel és tizenegy vereséggel a tabella sereghajtója. A DVTK számlálja a legtöbb vereséget, s kapta a második legtöbb gólt a mezőnyben (31-et), sőt a támadójátéka is akadozott. Miért alakultak ennyire kedvezőtlenül az eredmények? A menesztett Feczkó Tamás szerint Tamás Márk és Dusan Brkovics távozásával űr keletkezett a védelemben, az pedig hiú ábránd volt, hogy a mezőny egyik legfiatalabb védőpárosával tartósan sikeresen lehet szerepelni.

„A legnagyobb felelősség az enyém – nyilatkozta menesztését követően Feczkó Tamás.– Mivel Vági Andrásra és Dejan Karanra sérülés miatt hosszabb ideig nem számíthattunk, ráadásul Molnár Gábor is hiányzott, megszűnt a korábbi versenyhelyzet, nem sikerült stabilizálni a védekezést. Három mérkőzés kivételével mindig az ellenfél szerzett vezetést, a pontok pedig elmaradtak.”

A klubvezetőség a bajnokság elején azt tűzte ki célként Feczkó Tamás elé, hogy formáljon stabil középcsapatot, ne legyenek ismét kiesési gondjai. Nos, az együttes egyelőre cseppet sem nevezhető stabilnak, nem látszik a fény az alagút végén. A helyzet már-már kilátástalannak tűnik, embert próbáló feladatok várnak a diósgyőriekre, akik január 20-án a Ferencvároshoz utaznak, aztán pedig Pakson várják őket.

A TELJES MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN: A jól rajtoló, a szezon végén viszont visszaeső Budafok szereplését értékeljük.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC1412231– 7+2438
2. Mol Fehérvár1585235–17+1829
3. MTK Budapest1674524–21+325
4. Puskás Akadémia1672720–24–423
5. Kisvárda1565417–18–123
6. Paksi FC1663729–30–121
7. Zalaegerszegi TE1662828–280 20
8. Mezőkövesd1662816–22–620
9. Újpest FC1654720–32–1219
10. Budapest Honvéd1645724–23+117
11. Budafoki MTE1543817–26–915
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik