nemzetisport.hu 2015.11.01 11:11 Frissítve: 2015.11.01 13:02

Mészöly: Ez nem a legjobb az edzői társadalmunkra nézve...

A labdarúgó NB I 14. fordulója után is összegyűjtöttük a vezetőedzők nyilatkozatait. A Haladást irányító Mészöly Géza az edzői társadalomról is beszélt egy nézeteltérés kapcsán az MTK elleni meccs után (előjött Mátyus János és Supka Attila elhíresült konfliktusa is). A kék-fehérek szakvezetője, László Csaba játékosai egyéni hibáiról formált véleményt. A Videoton vezetőedzője, Horváth Ferenc az ellenfél védekezését emelte ki, a Honvédot irányító Marco Rossi saját csapatának gratulált a debreceni 0–0 után, ahogy a Vasas szakvezetője, Simon Antal is, csakhogy ők 5–1-re kikaptak a Fradi vendégeként. Mestermérlegek.

 

 

MTK–HALADÁS 0–1

Mészöly Géza (Fotó: haladas.hu)

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Az első félidőben csak a középső zónában tudtuk birtokolni a labdát, és sok technikai hiba csúszott a játékba. Ezekből a labdavesztésekből az MTK nagyon tudatosan a védelmünk mögé próbált menni, amiben benne volt a veszély. A második félidőben egy kicsit bátrabban sikerült ezt megoldanunk, jobban visszazártunk, lényegesen közelebb mozogtak egymáshoz a csapatrészeink. Már a gól előtt is megvoltak a helyzeteink, lehetőségeink. Felpörgettük a játékot, ami után egy szögletből egy pontos találattal megszereztük a három pontot. Nagyon örülünk ennek: amikor tizennyolc nap pihenő van, sokkal jobb győzelemmel készülni a következő mérkőzésekre.

Igazi küzdelmes meccset játszottunk, amiben az MTK is partner volt: hihetetlenül akarták ők is a győzelmet, az utolsó pillanatokban is megtettek mindent, hogy meglegyen nekik, de ez most nekünk sikerült – fogalmazott Mészöly Géza, aki a lefújás után összeszólalkozott az MTK egyik stábtagjával. – Ment az oda-vissza beszélgetés, és ez nem a legjobb az edzői társadalmunkra nézve, vigyáznunk kell, hogyan szólogatunk egymásnak. Pont a héten történt Mátyus János és Supka Attila összezördülése. Én kezet szerettem volna fogni, és azt mondta, hogy én nem gratuláltam neki Szombathelyen a pontszerzéshez. Szombathelyen elég nehéz, mert ott két folyosón jönnek-mennek a játékosok és a stáb is, esetleg a vezetőedzők találkoznak a sajtótájékoztatón, de ott sem mindig, úgyhogy nem értettem a szituációt. Ideges volt szerintem ő is, bántotta, hogy a végén nem sikerült gólt szereznie az MTK-nak, ez egy felfokozott állapot lehetett. Nem hiszem, hogy olyan komoly gond volt, én nem vettem zokon.

A bajnoki szünetben mindenképpen fontos, hogy felkészülési mérkőzést játszhassunk, és olyan egyéni képzéseket is tudjunk tartani, amilyeneket az elmúlt hetekben kevésbé, mert Magyar Kupa-találkozónk volt. Ráadásul a sérültjeinket is ápolni kell, így Martinezt vagy Popint. Bízom benne, hogy labdás edzéseket is végezhetnek. Remélem, hogy a november 18-i, Videoton elleni visszavágón már akár mindkét játékos ott lehet a keretben.

LÁSZLÓ CSABA, az MTK vezetőedzője: – Bocsánat, hogy késtem, kíváncsi voltam a videóra, amit megkaptam. Ilyenkor azt mondja az edző, hogy jól cserél, vagy rosszul. Most rosszul cseréltünk, mert Thiam hatalmas hibát követett el, ezzel ellenfelünk előnyhöz jutott. Hegedüsnek nem is volt mit védenie, szóval helyzet nélkül sikerült a Haladásnak megnyernie a mérkőzést, de a fair play szellemében gratulálok. A futballban benne van a hiba. A lehetőségeink, amelyek adódtak, sajnos kimaradtak vagy rossz döntéseket hoztunk. Ez azért fájó vereség, mert a kispadról nem éreztem, hogy a Haladásban gól van, inkább azt, hogy – ha kínkeservesen is, de – ki tudjuk passzolni őket és megnyerjük a mérkőzést. Végül pont fordítva történt. A bírói döntésekkel nem szeretnék foglalkozni, nem akarom őket kommentálni. Ha meg akarunk nyerni egy meccset, akkor a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk, és ebben az esetben tettünk is elég sokat.

Sajnos nem tudtunk gólt szerezni. Nem vagyok mérges a csapatra, mert a padról az izgalom hevében úgy jött vissza – pláne a második félidőben –, hogy uraljuk a játékot. Az első félidőben megszereztük a labdákat, nem engedtük a Haladást kibontakozni. Az utolsó passzok nem voltak pontosak, nem jött a befejezés – mondtam a srácoknak, hogy ezekben legyünk jobbak. Szünet után megpróbáltunk rájuk menni, adódtak olyan lehetőségek, hogy ha meghozzuk a jó döntést, akkor megszerezzük a vezetést – ez elmaradt. A válogatott szünet alatt össze kell kicsit szednünk magunkat, mert – nem is tudom, hány év után – ez az első hazai meccsünk, amelyen nem rúgtunk gólt, ebben vissza kell térnünk a helyes útra. Visszanéztem a videót, nem volt les a Haladás gólja. Thiam mellől az ember elment és befejelte – ő azt mondta, hogy otthagyja, mert azt hitte, hogy les. Hinni a templomban kell, a futballpályán kőkeményen menni kell az emberrel – mert ha nem, kikapsz.

VIDEOTON–DVTK 2–1

HORVÁTH FERENC, a Videoton vezetőedzője: – Kollégám igazi catenaccióval készült ellenünk, amit nehéz volt feltörni. Az első félidőben nem volt meg bennünk a kellő frissesség, mivel az elmúlt héten két meccset játszottunk Szombathelyen, eléggé mély talajú pályán. A szünet után átestek a srácok a holtponton, sokkal lendületesebbek lettünk, és ez már gólokban is megmutatkozott. Nagy öröm, hogy a 19 éves, saját nevelésű labdarúgónk, Sejben Viktor első labdaérintéséből betalált, ez mindenképpen büszkesége a Videotonnak.   

BEKŐ BALÁZS, a DVTK vezetőedzője: – Csapatom jól futballozott ma, a vereség ellenére csak gratulálni tudok a játékosaimnak. Kicsit szerencsétlenek voltunk, de nem érdemeltünk vereséget. Mindent megtettünk, hogy ponttal távozzunk Sóstóról, ez sajnos ma nem sikerült. A félidőben azt mondtam, minden egyes fegyelmezetten játszott perc közelebb visz minket ahhoz, hogy a Videoton minél jobban kinyíljon és egyre többet kockáztasson, erre rögtön gólt kaptunk, ami miatt feszültebbek lettünk, és ez mindent felborított. Talán ennek következménye a második bekapott gól. Keserű a szám íze, több volt ebben a mérkőzésben.

BÉKÉSCSABA–ÚJPEST 1–3

ZORAN SZPISLJAK, a Békéscsaba vezetőedzője: – Sajnos most sem tudtuk megtartani az előnyt, csakúgy, mint legutóbb a Paks ellen. Ilyen szinten végig koncentrálni kell a labdarúgónak, nem szabad hibázni, mert azt az ellenfél azonnal kihasználja. A második félidő második felében nem tudtuk távol tartani a vendégeket a kapunktól, így a nagy újpesti nyomás góllá érett, és az egyenlítés megfogta a csapatot. Ennek lett a következménye, hogy néhány perc múlva ismét betaláltak a fővárosiak, és ezzel eldöntötték a három pont sorsát, sőt a hosszabbításban még egy gólt szereztek.    

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Végig bíztam a győzelemben. A találkozó elején kaptunk egy gyors gólt szögletből, majd fokozatosan vettük át a játék irányítását, helyzeteket dolgoztunk ki, de azok ekkor még kimaradtak. A szünetben azt kértem a fiúktól, hogy fokozzák a nyomást és jobban koncentráljanak a kapu előtt. A hajrában a nagy mezőnyfölényünk gólokat hozott, úgy érzem, teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot Békéscsabán.

PAKS–PUSKÁS AKADÉMIA 4–2

CSERTŐI AURÉL, Paksi FC vezetőedzője: – Mozgalmas és izgalmas mérkőzésen vagyunk túl. Mindkét csapat gólra törően játszott, ami meglátszik a találatok számában. Szerencsére mi jöttünk ki ebből győztesen. Ugyan nem mondanám, hogy ez tipikus ki-ki meccs volt, de látványos, élvezhető biztosan.

ROBERT JARNI, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Nagyon nehéz feldolgozni egy ilyen mérkőzést. Négy gólt kaptunk, ebből három ráadásul olyan szituációból született, amire kifejezetten készültünk. Gyakorlatilag abból szereztek hármat, amiből a legveszélyesebbek a paksiak: pontrúgásból. A kimaradt büntető után sikerült fejben ott lennünk és egyenlítenünk. Döntetlen állást követően egyéni hibákból, figyelmetlenségből kaptunk gólokat, amin elment a meccs. Érdekes, dinamikus és mozgalmas találkozó volt, amelyen ellenfelünk négy góljának köszönhetően begyűjtötte a három pontot.

FTC–VASAS 5–1

SIMON ANTAL, a Vasas vezetőedzője:
– A második percben eldőlt, hogy az a hit, amire szükségünk lett volna, nem volt meg bennünk. A második félidőben azonban jól vizsgázott a csapat, szép gólt lőttünk, jobban játszottunk. Nyilván a Fradi a biztos győzelmének birtokában visszavett, de le a kalappal a csapat előtt a második játékrészben látottak miatt.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Örülök az eddig megszerzett pontoknak és a ma mutatott játéknak is. Meg kell tanulnunk a mélyen védekező csapatokat feltörni. Ramíreznek és Dilavernek is sok területe volt a két szélen. Valami lehet a teában, amit a szünetben isznak a srácok... Megint rosszul kezdtük a második félidőt, de aztán ismét felpörögtünk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, büszkék lehetünk az eddig elért eredményekre. Hosszabb szünet jön a válogatott meccsek miatt, reméljük, hogy Magyarország kijut az Európa-bajnokságra.



A találkozó összefoglalója

DVSC-TEVA–BP. HONVÉD 0–0

KONDÁS ELEMÉR, a DVSC vezetőedzője: – A pontos passzok és a beadások hiányoztak a játékból, ezért nem tudtuk feltörni a Honvéd zárt védekezését. Sokkal pontosabbnak kellett volna lennünk és több elmozgással játszanunk, mert a labdavesztéseinkből a Honvéd veszélyesen tudott kontrázni.

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Örülnünk kell ennek az eredménynek, ám a legjobban annak örülök, hogy végre olyan csapatot láttam, amely betartotta a taktikai utasításokat és amelynek tagjai mindent megtettek a pályán. Csak gratulálni tudok a srácoknak, mert nagyon jó eredményt hoztak ki ebből a mérkőzésből. A Debrecen nagyon jó együttes, ezért nagyon felértékelődik ez a döntetlen. A DVSC talán ott lehet a Ferencváros mögött, minőségi futballistákkal, nagy lehetőséggel, ezért csak örülhetünk az eredménynek.

14. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
 Játékvezető  Nézőszám
Október 31., szombat
15.30
Paks–Puskás Akadémia 4–2
Karakó Ferenc
1186
15.55DVSC–Honvéd 0–0
Németh Ádám
2746
18.00 Videoton–DVTK 21
Vad II István
2413
18.00 MTK–Haladás 01
Iványi Zoltán
714
17.55 FTC–Vasas 5–1 Farkas Ádám
6873
18.00 Békéscsaba–Újpest 13
Bognár Tamás
1485
A bajnokság állását itt tekintheti meg! 

 

 AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 14 13 1   – 32–  6 +26  40
  2. Paksi FC 14   7 4   3 21–12   +9  25
  3. Szombathelyi Haladás 14   6 6   2 12–10   +2  24
  4. MTK Budapest 14   6 4   4 19–14   +5  22
  5. Debreceni VSC-Teva 14   5 6   3 21–14   +7  21
  6. Videoton FC 14   6   8 16–17   –1  18
  7. Újpest FC 14   4 6   4 18–16   +2  18
  8. Budapest Honvéd 14   4 5   5 16–18   –2  17
  9. Diósgyőri VTK 14   4 3   7 15–25 –10  15
10. Puskás Akadémia FC 14   2 6   6 16–21   –5  12
11. Vasas FC 14   3 1 10 10–22 –12  10
12. Békéscsaba Előre 14   2 2 10 12–33 –21    8

 

2021.08.03 07:26:39

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

World Soccer: „Az előző idényben vergődő csapat átformálása az új edző, Lakat Károly érdeme.”

2021.08.02 23:58:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Babati a legutóbbi négy ZTE–Fehérvár meccsen négy gólt szerzett. Megvan Katona Mátyás és Bárány Donát első NB I-es találata.

2021.08.01 23:10:41

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Most kezdem megérteni, miért lett volna fontos az igazán befolyásos európai élkluboknak, hogy a Szuperliga-sorozat már az idén útjára induljon. Mára ugyanis mulatós szintre süllyedtek az egykoron tekintélyt jelentő nemzetközi kupaviadalok...

2021.08.01 19:24:41

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), MURÁNYI DOMONKOS (percről percre)

Paprikás hangulatban ért véget a mérkőzés, a lila-fehérek csak szépíteni tudtak 0–2 után.

2021.08.01 17:25:29

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Többet támadott a Fehérvár, a vezetést is megszerezte, de a jól védekező ZTE nem hagyta magát, és kiegyenlített.