MK: Mátyus felajánlotta a nemi szervét használatra – Supka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.30. 10:12
null
Mátyus János és Supka Attila nem mindennapi vitája (Fotó: Szabó Miklós/NSO-montázs)
A Szpari-szurkolók kitörő örömmel fogadták együttesük kiütéses sikerét – ám a nagy különbségű győzelem mellett az edzők szájkaratéjáról is emlékezetes marad a Nyíregyháza–Soproni VSE kupacsata (4–1). Alighogy elkezdődött a mérkőzés, a két szakvezető, Mátyus János vezetőedző, valamint Supka Attila szakmai igazgató máris összekülönbözött.

 

„A tizennyolcadik perc volt, amikor játékosunk, Papp Máté a földre került – emlékezik vissza Supka Attila, az NB II-es vendégek edzője. – A bíró nem fújt, továbbengedte a játékot, míg a hazaiak bedobáshoz jutottak. Segítőm, Szántó Csaba szóvá tette, hogy meg kellene szakítani a játékot, mert Papp Máté még mindig a földön fekszik. A hazaiak viszont elvégezték a bedobást, amire a pályaedzőm hangosan feltette a kérdést, hogy »Van sportszerűség is, nem?!«. Erre Mátyus János átjött a kispadunkhoz, minősíthetetlenül viselkedett: felajánlotta kollégámnak a nemi szervét használatra, és trágár szavakat használt.”

„A pálya szélén voltam, ezt meghallva visszafordultam, és megkérdeztem Mátyus Jánostól, miért kell így viselkedni, amire feleletképp hasonlóan minősíthetetlenül reagált. De ekkor még nem történt semmi. A második hazai gól után viszont a hazaiak vezetőedzője ismét trágár kifejezésekkel szidalmazott minket, és elismerem, ezt már nem bírtam cérnával, visszaszóltam neki, hogy tudja ám, kinek mondjon ilyeneket! Ezt meghallotta a negyedik játékvezető, és felküldött a lelátóra. Nem vonakodtam felmenni, csak szóvá tettem, hogy: azt miért nem hallották meg, amit előtte Mátyus mondott?”

Nézzük, hogy az NB III-as hazaiak vezetőedzője hogyan eleveníti fel a történteket!

„Az előző szezonban az élvonal legfiatalabb edzőjeként egyszer s mindenkorra megtanultam, hogy az ellenfél kispadjának nem szabad semmit odaszólni – így Mátyus János. – A soproniak ezt felrúgták, beszóltak nekem, és ezt úgy vettem, hogy közvetve a csapatomat is támadják. Márpedig én mindig kiállok a csapatom mellett, beleállok a vitába, fejjel megyek a falnak! Férfiasan elismerem: hibáztam, amikor visszaszóltam, a játékvezető megérdemelten állított ki.”

„Ám nem provokáltam senkit. Keresztény ember vagyok, nincs bennem harag, s megbocsátok mindenkinek. Nem mehetek el azonban szó nélkül Supka Attila mérkőzés utáni nyilatkozata mellett, amelyben az állította, gusztustalan volt, amit a kispadnál műveltem. Erre csak azt mondom, hogy nekem meg az gusztustalan, ha egy férfi karika fülbevalót visel.”

AZ ESETRŐL BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

NB I: távozót jelentett be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 16:42

A régi-új vezetőedző, Supka Attila elégedett lenne az ötödik hellyel Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:08

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 12:54

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:03

Gólzáporos mérkőzésen, pontszerzéssel búcsúzott az élvonaltól a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:39

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Egyenlített a Sopron, nincs még meg a hetedik helyezett a férfi kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2026.05.12. 22:12

A Sopron szerezte meg a bronzérmet a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.06. 19:56
Ezek is érdekelhetik