Felkészülés: norvég élvonalbeli csapatot győzött le a PAFC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.12. 18:21
A Puskás Akadémia csütörtökön felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a norvég bajnokság legutóbbi szezonját a 11. helyen záró Haugesundot a spanyolországi edzőtáborban.

A Puskás az első félidőben védekezésre rendezkedett be, kontratámadásai veszélyesebbek voltak, mint a norvég próbálkozások. A 24. percben Sallai Roland indítása után Lencse László talált be a Haugesund kapujába.

A szünetben történt sorcsere után nőtt a norvég nyomás, Lubos Hajdúch bravúros védésekkel őrizte az előnyt, a 72. percben aztán Zsótér Donát trükkös szabadrúgásból növelte ez előnyt. Bár négy perccel később szépítettek a bajnoki rajtra készülő norvégok, nyert a PAFC.

„Két nap alatt két meccset játszottunk, igaz, a félidőben sorokat cseréltünk. Az első félidőben úgy gondolom, jobban játszottunk, uraltuk a találkozót. Nem érdemtelenül szereztünk vezetést, ha pontosabbak a befejezések, akár több góllal is vezethettünk volna a szünetben. A mérkőzés második felében az ellenfélnek voltak lehetőségei, amihez hozzá tartozik az is, hogy minden fiatal játékosunkat pályára küldtük, hiszen ez egy nagyon jó tapasztalatszerzés volt számukra. Igaz, hogy nem volt olyan folyamatos a játékunk, mint az első félidőben, de így is sikerült kapuba találni." – nyilatkozta Benczés Miklós vezetőedző a mérkőzés után a klub honlapjának.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–Haugesund (norvég) 2–1 (1–0)
Sotogrande, Spanyolország
PAFC. 1. félidő: Hajdúch - Szélesi, Kelic, Tamás, Spandler - Fiola - Sallai, Szakály, Kleinheisler - Tischler, Lencse. 2. félidő: Hajdúch - Koronczi, Vaszicsku, Tar, Fabio – Tóth B. (Pintér, 77.), Hudák, Polonkai, Zsótér – Makrai (Mészáros, 77.), Harsányi
A PAFC gólszerzői: Lencse, Zsótér

A PUSKÁS AKADÉMIA FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor: Spanyolország (Marbella), február 9–19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21.: Puskás Akadémia–Cegléd 3–2 (öngól, Tischler, Lencse)
Január 24. (Kecskemét): KTE–Puskás Akadémia 2–0
Január 28. (Mezőkövesd): Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0–2 (Hudák, Barcsay)
Január 31.: Puskás Akadémia–Siófok 3–0 (Tischler, Lencse 2)
Február 4.: Puskás Akadémia–Újpest 1–0 (Lencse)
Február 7. (Illovszky-stadion): Vasas–Puskás Akadémia 2–0
Február 11. (Marbella): Dinamo Kijev (ukrán)–Puskás Akadémia 2–0
Február 12. (Marbella): Haugesund (norvég)–Puskás Akadémia 1–2 (Lencse, Zsótér)
Atlético PR (brazil)–Puskás Akadémia

 

Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
20 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
22 órája

Hazai pályán sem ment... Colley kiállítása után kettős vereséggel búcsúzott a Puskás Akadémia a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 22:03

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 11:04

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51
Ezek is érdekelhetik