Carlos Alcaraz több mint hét év után megválik az edzőjétől

T. Z.T. Z.
2025.12.17. 14:23
null
Ferrero (balra) és Alcaraz (Fotó: Getty Images)
A férfi teniszezők világranglistájának vezetője, Carlos Alcaraz a közösségi oldalán jelentette be, hogy megválik edzőjétől, Juan Carlos Ferrerótól.

A világklasszis spanyol teniszező több mint hét év közös munka után szakít edzőjével – erről Carlos Alcaraz a közösségi oldalain számolt be szerdán.

„Nagyon nehezen tudom megírni ezt a bejegyzést – kezdte érzelmesen a 22 éves teniszező. – Köszönöm, hogy valóra váltottad gyermekkori álmaimat. Kisfiúként indultam el ezen az úton, és ez idő alatt végig elkísértél, a pályán és azon kívül is. És én minden egyes megtett lépést élveztem veled.”

Alcaraz nem indokolta meg a szakítás okait, annyit írt még a bejegyzésében, hogy mostantól mindkettőjük számára új kalandok kezdődnek.

„Segítettél fejlődni sportolóként, de mindenekelőtt emberként. És amit nagyon nagyra értékelek: élveztem a folyamatot. Ez velem marad, az utat együtt tettük meg” – írta még a spanyolok klasszisa.

Juan Carlos Ferrero – aki maga is volt világelső profi játékosként – 2018 óta edzette a jobbkezes teniszezőt. Együtt hat Grand Slam-címet nyertek: kettőt-kettőt Párizsban, Wimbledonban és New Yorkban.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
2026.03.16. 21:42

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

Tenisz
2026.03.16. 00:29

Alcaraz először kapott ki 2026-ban, Medvegyev döntőzik Sinnerrel Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 01:24

Tenisz: a Djokovicsot kiverő Draper mellett Swiatek is a nyolc között búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.13. 10:16

Már nem Molnár Krisztián edzi Piros Zsombort

Tenisz
2026.03.09. 19:52

Los Angeles 2028: Djokovics megpróbálná megvédeni címét

Tenisz
2026.03.08. 11:30

Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát

Tenisz
2026.03.01. 17:07
Ezek is érdekelhetik