Harmadszor rendezték meg a Grosics Gyuláról elnevezett kapusedző-konferenciát

F. B.F. B.
2025.12.17. 12:38
null
Középen a díjazottak (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Szegeden, a Szent Gellért Fórumban harmadik alkalommal tartották meg a Grosics Gyula Kapusedző Konferenciát. A kétnapos rendezvényen nemzetközileg is elismert, külföldi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a hazai kapusedző-társadalom képviselőivel, majd az esemény zárásaként kiosztották az idei Grosics-díjakat.

Az NB II-es szegedi klub honlapja számolt be róla, hogy a III. Grosics Gyula Kapusedző Konferencia Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítójának ünnepi beszédével vette kezdetét. Az első előadást Thomas Schlieck, a Red Bull Soccer vezető kapuskoordinátora tartotta a „Kapusedzőképzés és kapusfejlesztés globálisan” témakörében. Előadásában a Red Bullhoz tartozó klubok kapushelyzetéről is beszélt: arról, hogy mik a legfontosabb elveik és mit szeretnének viszontlátni a kapusaiktól. 

A prezentációt követően csoportos témafeldolgozás történt, majd az elméleti tudást a gyakorlatba is átültetve edzésbemutató következett. A tréning tapasztalatait interaktív szakmai beszélgetés keretében elemezték ki a résztvevők.

Az izgalmas eszmecsere után Kólya Zoltán, a Sport Cad tulajdonosa és Tőkés László, a Csornai SE vezető kapusedzője tartott előadást a My Soccer System nevű programról, amely elősegíti a kapusedzések digitális megtervezését. A konferencia első napja a hagyományoknak megfelelően díszvacsorával zárult.

A második napon Gilbert Roex, a KRC Genk korábbi vezető utánpótlás-kapusedzőjének előadásával vette kezdetét. A belga szakember prezentációja a fiatal kapusok labdakihozatalban vállalt kulcsszerepére és annak oktatására fókuszált. Az első naphoz hasonlóan workshop, majd edzésbemutató követte az előadást, amelyről a résztvevők interaktív beszélgetés keretében szűrték le a legfontosabb tanulságokat.

A délutáni előadást Sasha Marth, a Liverpool FC vezető játékosmegfigyelője tartotta a kapusscoutingról és a tudatos pályafutás tervezésének elemeiről.

A III. Grosics Gyula Kapusedző Konferencia zárásaként kiosztották az idei Grosics-díjakat. Az év legjobb kapusának járó elismerést Szappanos Péter, a Puskás Akadémia hálóőre vehette át. A legjobb 21 éven aluli kapusnak ismét Pécsi Ármint, a Liverpool FC kapuvédőjét választották, akinek a távollétében Somodi Bence, az Aqvital FC Csákvár kapusedzője vette át a díjat. A legjobb női kapusnak járó díjat a magyar válogatott Lauren Brzykcy kapta, aki Kaliforniából jelentkezett be a díjátadóra.

A kapusszakma támogatásáért pedig a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítója, Kiss-Rigó László külön elismerést vehetett át Szántai Leventétől, a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia szervezőjétől.

„Alapvetően két fő cél miatt hívtuk életre a Grosics Gyula Kapusedző Konferenciát három évvel ezelőtt – ecsetelte Szántai Levente, a konferencia szervezője. – Egyrészt szerettük volna elősegíteni a hazai kapusedző-társadalom szakmai fejlesztését, másrészt egy olyan közösséget akartunk létrehozni, amelyben a kapusedzők otthon érezhetik magukat és izgalmas eszmecseréket folytathatnak. Két nemzetközi szinten is elismert előadó érkezett hozzánk idén. Gilbert Roex korábban évtizedeken keresztül a Genk vezető utánpótlás-kapusedzőjeként dolgozott, többek között Thibaut Courtois is az ő kezei alatt nevelkedett. Thomas Schlieck pedig a Red Bull-csapatok kapusrészlegének vezetőjeként a kultúrák közti különbségek áthidalásának módját és az adott szakmai stílus megvalósításának lehetőségét mutatta be.”

 

Legfrissebb hírek

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

Idén a Puskás Arénában rendezik a Football Forum Hungaryt

Minden más foci
2026.03.09. 16:37

Rúgott gól nélkül maradt a Vasas; nem tudott kimászni a gödörből a Szeged – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:52

A kihagyott büntető ellenére is nyert a Kozármisleny a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 15:50

Szilágyi Áron: Óva intenénk minden szülőt attól, hogy a gyermeke saját mentál coacha legyen

Egyéb egyéni
2026.02.28. 11:14

Fontos rangadót nyert a Vasas a Kecskemét ellen, a Honvéd csak ikszelt a Budafok otthonában – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.08. 18:59

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.06. 13:29

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 15:51
Ezek is érdekelhetik