Madaras Norbert: Az olimpiai ciklusok elején a legkönnyebb újítani

– Ha egyetlen szóval kellene összegeznie a 2025-ös évet, mi lenne az?
– Egy szó? Talán az újraindulás – felelte Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, akivel a margitszigeti székházban beszélgettünk. – Azért nem az újjáépítést mondtam, mert az alapok megvannak, ám mégiscsak elkezdődött egy négyéves ciklus, ilyenkor különösen nagy hangsúlyt kell helyezni az építkezésre.

– A szingapúri világbajnokság előtt kettős célt fogalmazott meg: azt kérte a szövetségi kapitányoktól, hogy az eredményesség mellett a megújulást, a fiatalok beépítését is tartsák szem előtt.
– Az olimpiai ciklusok elején a legkönnyebb újítani, kísérletezni. Két szakaszra bontottuk ezt a négy évet. Az elsőt a szingapúri világbajnokság és a jövő nyári világkupa foglalja keretbe, a második pedig sokkal fontosabb, hiszen a 2027-es budapesti vébé és a 2028-as olimpia alkotja. Mindenki sokat dolgozik, de ez még önmagában nem elég ahhoz, hogy Los Angelesben felénk billenjen a mérleg nyelve. Párizs után arra jutottunk az edzőkkel, hogy meg kell találnunk azokat a nüanszokat, amelyek a mi javunkra döntenek.

A KERET MÉLYSÉGÉT IGAZOLTA
A SZINGAPÚRI SZEREPLÉSÜNK

– Hogyan lehet már a ciklus elején olimpiai perspektívába helyezni a világversenyeket?
– Azzal a csapattal érdemes utazni, amely két év múlva a legjobb lesz. A férfiválogatott szingapúri szereplése a keret mélységét is igazolta: Vogel Soma az utolsó pillanatban dőlt ki, Zalánki Gergő pihenőt kért, Jansik Szilárd megsérült, mégis döntőbe jutottunk. Az volt a cél, hogy új játékosok is kapjanak lehetőséget, akik elsőre egyáltalán nem vallottak szégyent, a következő években pedig egyre nagyobb szerepet vállalhatnak.

– A férfiak mellett a női válogatott is ezüstérmes lett a világbajnokságon. Hol a helyünk jelenleg a nemzetközi mezőnyben?
– Az idén mindkét válogatottunk a két-három legjobb csapat között volt, azonban továbbra is kicsik a különbségek, minden világversenyen számolni kell öt-hat riválissal. A férfiaknál a spanyolok mögött sűrű a mezőny, említhetném az olaszokat, a horvátokat, a görögöket vagy a szerbeket, akiket vadnyugati tűzpárbajban győztünk le az elődöntőben. Amikor két napon belül két döntőt játszunk, nyilván elkezd álmodozni az ember – mindenki győzni akar, ám az ezüstérem is nagyszerű eredmény.

– Hogy tetszenek az új szabályok?
– Kevés idő telt el a bevezetésük óta, de összességében tetszenek, biztosan nem lesz hátrányunk a változásokból. Több a támadás, ezáltal még inkább érvényesülhetnek a jó lövőink, a védekezésre viszont jobban oda kell figyelnünk, mert értelemszerűen az ellenfelek is többet próbálkozhatnak. Az emberelőnyös hatékonyság és a kapusok szerepe eddig is meghatározó volt, viszont a szabályváltozásokkal még fontosabb lett.

– Ha a mezőnyjátékosokat nézzük, milyen a merítési lehetőség?
– Szerintem jól állunk, ugyanakkor kevés a kész játékosunk. Nem bánjuk, hogy nem holnapután rendezik az olimpiát, mert kell idő a fiataloknak, hogy beérjenek. A női válogatott esetében sokat számít, hogy tudnak-e újabb szintet lépni az utánpótlásban kiemelkedően teljesítő vízilabdázók. Megvan bennük a potenciál, a klubokkal közösen dolgozva igyekszünk tovább építeni őket. A férfiaknál is nagyon sok a tehetséges játékos, akik hónapról hónapra fejlődnek – a tengellyel küzdünk, de mindig találunk megoldást.

– Más az elvárás a fiatalokkal szemben, mint az önök idejében?
– A játék alapjai ugyanazok: lőj nagyot, helyezd jól, legyél erős, ússz sokat. Annyi változott szerintem, hogy a fizikai paraméterek előtérbe kerültek – ez nem csupán a mi sportágunkra jellemző. Ebből a szempontból nehezebb dolguk van a fiataloknak, mert hiába ügyes az illető, hiába érti a játékot, kimagasló erőnlét nélkül nem tud eljutni a legmagasabb szintre.

A LEGERŐSEBB VETÉLYTÁRSAINK
VISSZAJÁRNAK A MARGITSZIGETRE

– Klubszinten is volt minek örülnünk az idén, az FTC megvédte címét a Bajnokok Ligájában. Mennyit jelent a férfiválogatottnak, hogy a kerettagok közül sokan egész évben együtt játszanak?
– A spanyol válogatott hetven százalékát a Barceloneta, a görögét az Olympiakosz adja, szóval látni kell, hogy ez nem csupán nálunk jellemző. Ilyen irányba megy a klubvízilabdázás, anyagilag és szakmailag is nehéz olyan csapatot építeni, amely a csúcsra juthat. Persze nem játszhat mindenki a Ferencvárosban, a tehetségeink fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy a második és a harmadik legjobb csapatunk is erősödjön.

– A magyar vízilabdázás értékes „márka”, amely a múltra és a jelenre is építhet. Hogyan látja a jövőt a sportág eladhatósága szempontjából?
– A legfontosabb, hogy stabil a bázisunk, biztosítva van az utánpótlásunk. A válogatott hagyományosan népszerű, a szombati magyar–olasz felkészülési meccsre például egy nap alatt fogytak el a jegyek. Ha a legjobb csapatok találkoznak egymással a nemzetközi színtéren, szépen megtelik a Komjádi uszoda, a rangadók klubszinten is érdeklik az embereket, a bajnokikat viszont jóval nehezebb eladni, mert kisebb az izgalmi faktor. Próbálkozunk, haladunk, ám ezen a téren gyakran megakadunk.

– Úgy tartják, manapság a körítés hasonlóan fontos, mint az, ami a medencében történik. Mennyit ad hozzá a szurkolói élményhez, ha a szabad ég alatt rendezik az adott mérkőzést vagy tornát?
– Biztosan számít. Ha tehetjük, még az idény elején lebonyolítjuk a Magyar Kupát, hogy jó idő esetén a szabadban rendezhessük meg a négyes döntőt. Az aktuális világversenyek előtt rendszeresen szervezünk nemzetközi tornát a Margitszigeten, hogy hazai környezetben, a lehető legjobb ellenfelekkel készüljön a válogatott. Azt tapasztalom, hogy szívesen jönnek, visszajárnak hozzánk ezek a csapatok. Igyekszünk minél több eseményt nyitott uszodába vinni, de azért ez félig-meddig zsákutca.

– Miért?
– Kevés a televíziós közvetítésre alkalmas uszoda. Nem véletlen, hogy a párizsi olimpián is olyan létesítményben játszották le a vízilabdatorna egyenes kieséses szakaszát, amelyet egyébként másra használnak, mert ott sokkal jobban meg lehetett oldani a körítést.

TÁVOLINAK TŰNIK AZ OLIMPIA,
DE ELKEZDŐDÖTT A TERVEZÉS

– Nyakunkon a januári Európa-bajnokság, előbb a férfiak játszanak Belgrádban, majd a nők Madeirán. Elnökként egyelőre csak a kontinenstornákkal foglalkozik, vagy azért már a vébével és az olimpiával is akad teendő?
– Mindhárom esemény nagyon fontos, párhuzamosan foglalkozunk velük. Most úgy tűnik, messze van az olimpia, ám hamarabb eljön, mint gondolnánk. Már elkezdődött az előkészítés, tervezzük az edzéseket és az utazást, a világbajnokságot pedig rendezőként kiemelt ügyként kezeljük. A szakmának mégis elsősorban azon kell dolgoznia, hogy a felnőttválogatottak fejlődjenek, ennek érdekében rendszeresen egyeztetünk a szövetségi kapitányokkal és a klubedzőkkel. A közvéleményt a csapataink teljesítménye érdekli, nekem az a feladatom, hogy a háttérből segítsek nekik. Gólokat már sajnos nem lőhetek…

– Mit szól az Eb-sorsoláshoz és az új lebonyolításhoz?
– Mindkét válogatottunknak a lehető legnehezebb a sorsolása, de ezt kaptuk, ezt kell megoldanunk. Nem szoktam azzal foglalkozni, hogy mi lenne, ha… A csapataink fejlődése szempontjából nem is gond, ha a rögösebb úton kell haladnunk, a nehéz mérkőzésekből sokat tanulhatnak a fiatalok.

– Immár három éve irányítja a honi szövetséget. Hol tartanak a munkában?
– Amikor megválasztottak, azt ígértem: szolgáltató szövetséget igyekszünk kialakítani. Az azóta eltelt időszakban nagyon sokat tettünk ennek megvalósításáért. Bár természetesen mindenki a válogatottakra figyel, és mi is azon vagyunk, hogy a felnőttek és a korosztályos együttesek felkészülése, versenyeztetése zavartalan legyen, azért a kirakat mögött is zajlik a munka: a háttérben, csendben haladunk projektről projektre. Azon dolgozunk, hogy még hatékonyabb legyen az együttműködés a sportág szereplői között. Felelősségünk, hogy megadjuk a támogatást a szakmának, igyekszünk a lehető legtöbbet segíteni a kluboknak – idén, mint az elmúlt években elnökségem során, év végén sokmilliós támogatásban részesítjük a legeredményesebb egyesületeket. Emellett könyvet írunk, videókat készítünk az edzőknek, hogy a tehetséges gyerekekből jó játékos válhasson – függetlenül attól, hogy az ország melyik szegletében nevelkednek.