nemzetisport.hu 2017.11.27 17:08 Frissítve: 2017.12.20 12:14

16 meccsen 8 sárgánál a válogatott középpályás – félidőnél az NB I

A 17. fordulóra visszapillantó összeállításunkban megnéztünk néhány statisztikát annak kapcsán, hogy elérkeztünk a bajnokság feléhez, fókuszba helyeztük az élvonalban debütáló, új építésű stadionokat, és külön figyelmet szenteltünk két élvonalbeli szakember edzői húzásainak, valamint megvizsgáltuk, mi a helyzet a sárga lapok terén.

Simon Ádám 65. élvonalbeli sárga lapját kapta a hétvégén (Fotó: Szabó Miklós)

 

FÉLIDŐBEN IS ÉLEN A VIDEOTON

„Történelmi” pillanatnak lehettünk tanúi az elmúlt fordulóban, hiszen a bajnokság feléhez érkeztünk – bármilyen őrültségnek is tűnjék a páratlan számú fordulós bajnoki idényben félidőről beszélni, a 17. fordulóban a félidei szünet jelentette ezt a határt. Ilyen módon röviden megvonhatjuk a félidei mérleget, s játszhatunk keveset a számokkal.

A legfontosabb: a bajnokság felénél ugyanúgy a Videoton vezette a tabellát, mint jelenleg, hiszen a Paks ellen még az első félidőben vezetést szerzett, miközben a második helyen álló FTC még döntetlenre állt a Haladás ellen, így tehát még növelte is előnyét a listavezető a bajnokság második felét jelentő, eddig eltelt egy félidőben, mivel a Haladás nyerni tudott a fordulás után.

Ami a gólátlagot illeti: az idény első felének leggólerősebb csapata a 17. fordulóban a szünetig összesen 39 gólt szerző Videoton (2.36 rúgott gól meccsenként), míg az ellenkező végen a 16 és fél mérkőzésen 36 alkalommal kapituláló sereghajtó Mezőkövesd 2.18 kapott góllal mérkőzésenként.

A leggólgazdagabb találkozók között hármas holtversenyt kell hirdetnünk: ennyi alkalommal fordult elő hétgólos mérkőzés: a 8. fordulóban a Ferencváros 5–2-re gyalulta le a Vasast a Groupama Arénában, majd a 15. körben a Honvéd győzött 4–3-ra a Puskás Akadémia ellen, és a 16. fordulóban játszott DVSC–Videoton mérkőzésen is hét gól esett, a fehérváriak 5–2-re nyertek a Loki otthonában.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA FÉLIDŐBEN – A 17. FORDULÓ SZÜNETÉBEN
  1. Videoton FC 17 11 5 1 39–18 +21  38
  2. Ferencvárosi TC 17 10 6 1 33–15 +18  36
  3. Debreceni VSC 17 8 4 5 28–19 +9  28
  4. Budapest Honvéd 17 7 5 5 30–28 +2  26
  5. Újpest FC 17 6 7 4 23–21 +2  25
  6. Diósgyőri VTK 17 6 3 8 29–28 +1  21
  7. Vasas FC 17 6 3 8 22–29 –7  21
  8. Paksi FC 17 5 6 6 24–27 –3  21
  9. Puskás Akadémia FC 17 5 5 7 22–26 –4  20
10. Balmazújváros 17 4 5 8 21–25 –4  17
11. Szombathelyi Haladás 17 3 3 11 14–32 –18  12
12. Mezőkövesd Zsóry FC 17 2 6 9 19–36 –17  12

A bajnokság első felének gólkirálya a Ferencváros támadója, Varga Roland, 13 góllal. A hétszeres válogatott támadóról nem túlzás azt állítani, hogy élete formájában futballozott az ősz eddigi részében, hiszen korábban még sosem szerzett egy idényben 13 gólt. Sőt, 10 gól fölött is csak egyszer termelt, a Győri ETO bajnoki címével záruló 2012–2013-as idényben, amikor 27 bajnokin 11 gólt ért el.

LEGTÖBB SÁRGA LAP AZ AKTÍV JÁTÉKOSOK KÖZÖTT
Helyezés*
Név
Sárga lapok
1. (4.)
Halmosi Péter
81
2. (9.)
Lipták Zoltán
77
3. (14.)Pátkai Máté
72
4. (23.)
Djordje Kamber
66
5. (27.)Simon Ádám
65
Iszlai Bence
65
*zárójelben az örökranglistás helyezés a nela.hu vonatkozó adatai alapján

Az NB I-es szezon első felének legfegyelmezetlenebb játékosa az idény közben a Haladásból a Pakshoz igazoló Simon Ádám, akit egyedülálló módon 8 alkalommal figyelmeztettek a játékvezetők sárga lappal az eddigi 15 és fél bajnokiján – egy meccset eltiltás miatt kihagyott az ötödik sárgája után.

A háromszoros válogatott középpályás tehát gyakorlatilag minden második mérkőzésén sárga lapot kapott a mögöttünk hagyott félszezonban. A 27 éves Simon egyébként önmagához képest alulteljesít, hiszen a 2016–2017-es bajnoki kiírásban mindössze 11 találkozó elegendő volt számára a 8 sárga begyűjtéséhez.

Ugyanakkor az egyéni rekordjától messze van, a 2013–14-es idényben 26 meccsen 13 sárgát szedett össze.

Ha egyébként Simon ilyen ütemben gyűjtögeti a sárga lapos figyelmeztetéseket, könnyen előfordulhat, hogy a 118 sárgával az örökranglista élén álló Molnár Zoltánt is megelőzi, aki 1993 és 2010 között 395 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Simon most 162 NB I-es találkozónál jár 2008 óta tartó karrierje során.

A HÉT CSAPATA

Noha több jelöltünk is akadt a hét csapata címre, végül hosszas mérleges után a Haladást választottuk a hét csapatának. A szombathelyiek új stadionjuk első bajnoki mérkőzésén közel telt ház, 8028 néző előtt fogadták a bajnoki tabella második helyén álló és kilenc találkozó óta veretlen Ferencvárost.

Az új Rohonci úti stadion első tétmeccsének első gólszerzője a Haladás szlovák légiósa, Karol Mészáros volt, a Ferencváros részéről Miha Blazic egyenlített alig két perccel később, a hazaiak győzelmét jelentő gólját aztán a 17 éves Kiss Tamás szerezte a 84. percben.

A Haladás ezzel megszakította a Ferencváros 9 veretlen bajnokit számláló sorozatát, így ráadásul a két hete kinevezett új vezetőedző, Michal Hipp is győzelemmel mutatkozott be a hazai közönség előtt. A győztes gólt lövő Kiss Tamás ráadásul a találkozó előtti napon ünnepelte 17. születésnapját pénteken, ezzel pedig messze ő a mostani bajnoki évad legifjabb gólszerzője – a találkozó után az NSO Tv-nek nyilatkozott a három pontot érő bombagólról, a szülinapjáról és az új stadionban lejátszott első bajnokiról.

A HÉT DEBÜTÁNSAI: ÚJ STADIONOK AZ NB I-BEN

Apropó, új stadion: nem a Haladás az egyetlen, amely új otthonba költözhetett az elmúlt néhány évben az élvonalbeli csapatok közül.

Az MTK jelenleg ugyan a másodosztályban szerepel, ám az új Hidegkuti Nándor Stadion átadásakor, tavaly októberben még NB I-es volt. Az első bajnoki mérkőzést 2016. október 22-én a Gyirmót FC vendégszereplésével rendezték az új létesítményben, s a kék-fehér alakulat 1183 néző előtt Torghelle Sándor góljával 1–0-ra nyerni tudott.

A 2014 augusztusának elején felavatott Groupama Arénában a Ferencváros a Nyíregyháza ellen játszotta első bajnokiját, és 3–1-re győzött. Az első bajnoki gólt a ferencvárosi Busai Attila szerezte az új stadionban.

Néhány hónappal megelőzte a zöld-fehérek stadionátadóját a DVSC, a debreceniek ugyanis 2014. május 10-én játszották első bajnoki mérkőzésüket az új Nagyerdei stadionban. A 19 775 (!) néző előtt az Újpest ellen 3–1-re megnyert találkozón Kulcsár Tamás szerezte az első gólt.

A jelenlegi is tartó honi stadionépítési láz első képviselője a Puskás Akadémia FC volt, amely mindössze két héttel előzte meg a Debrecent, hiszen 2014. április 26-án játszották itt az első bajnokit: a Puskás a szomszédvár Videotont fogadta 3633 néző előtt. A felcsúti csapat az egyetlen a felsoroltak közül, amely nem tudott győzelemmel bemutatkozni új otthonában: az akkor még Benczés Miklós edzette PAFC 3–1-es vereséget szenvedett a fehérváriaktól – a stadion első gólját Nikolics Nemanja szerezte.

Az új stadionok listája a jövőben tovább bővülhet, hiszen jelenleg is zajlik a DVTK, a Vasas és a Videoton új arénájának építése. Itt jegyeznénk meg, hogy noha a jelenleg élvonalban szereplő Balmazújváros és Mezőkövesd otthonát is a közelmúltban adták át, ezeket a létesítményeket nem számítjuk az újak közé, mivel ezek esetében a korábban meglévő stadionok bővítése, felújítása történt, nem pedig teljesen új stadion építése.

A HÉT MEGSZAKADÓ SOROZATA – ÉS A TÖBBI

 
Debreceni gólfesztivál; Sigér bombája – ÖSSZEFOGLALÓK 
Bódog: Ha így játszunk, nem lesz telt ház az új diósgyőri stadionban – MESTERMÉRLEGEK
Mengolo talajt fogott, Leekens grimaszolt – KÉPGALÉRIA

Ez a „kitüntető" cím a Ferencvárost illeti, amely – ahogy fentebb említettük – a Haladás ellen kilenc bajnokit követően szenvedett ismét vereséget. Ezzel Thomas Doll csapata beállította a szezon leghosszabb veretlenségi szériáját, amelyet szintén 9 találkozóval a DVSC tartott eddig. Herczeg András csapata a 6. fordulóban a Vasast verte meg 4–1-re, majd legközelebb a 15. fordulóban a Ferencváros otthonában maradt pont nélkül, amikor 2–1-re kikapott a Groupama Arénában.

Az FTC ugyan veretlenségi szériában beérte a DVSC-t, de a sorozatban elért győzelmeket tekintve a DVSC és a Videoton is előtte maradt. A zöld-fehérek kilences veretlenségi sorozata egy két négyes győzelmi láncolat közé ékelődő döntetlenből állt, de a Debrecen és a Vidi is felépített egy ötös nyertes szériát. Ráadásként a fehérváriak jelenleg a mezőny legjobb formájában lévő csapatának mondhatják magukat, és a jövő hétre ők is előállhatnak egy kilences veretlenségi sorozattal, feltéve, ha nem kapnak ki a Ferencvárostól.

Ami némiképpen meglepő lehet, hogy a Videoton után jelenleg az Újpest büszkélkedik a leghosszabb veretlenségi sorozattal: a lila-fehéreknél néhány hete még az edzőváltás lehetőségéről szóltak az öltözői pletykák, ám mára Nebojsa Vignjevics csapata négyes veretlenségi szériát épített, amely egy Videoton elleni 2–2-vel kezdődött, majd a Vasas, a bajnoki címvédő Honvéd és a DVTK legyőzésével folytatódott.

Érdemes megemlíteni a leghosszabb nyeretlenségi szériában lévő élvonalbeli csapatot: a Vasas a Honvéd szeptember végi emlékezetes legyőzése óta nem tudott bajnokit nyerni, az azóta eltelt öt mérkőzésen mindössze két pontot szerzett Michael Oenning csapata. Említést érdemel még a DVTK is, amely legutóbbi három bajnokiján egyaránt pont nélkül zárt, s ha az előttünk álló fordulóban kikap a Mezőkövesd otthonában, beállítja saját és a mezőny négyvereséges idénycsúcsát.

A HÉT EDZŐJE

Erre a titulusra egyértelműen Herczeg András szolgált rá leginkább, több tényező miatt is. Egyrészt, a DVSC edzője remek pedagógiai érzékkel nyúlt a 16. fordulóban a Videotontól 5–2-es vereséget szenvedő csapatához, hiszen a hajdúságiak nemcsak felálltak a fehérváriaktól kapott pofonból, ők maguk is kiütéssel tértek vissza.

A szenvedő fél a Vasas volt: Újpesten nyert 5–1-re a DVSC. Herczeg nemcsak jól oldotta meg az öt sárga lapja miatt eltiltott csapatkapitány, Tőzsér Dániel pótlását, hanem remekül is variálta meg a kezdőcsapatot.

Ilyen húzás volt például Takács Tamás kezdőbe állítása, aki két góljával hálálta meg a bizalmat. A 61 éves szakember cseréi is „ültek" a Vasas ellen: Sós Bence 40 másodperccel beállítása után, első labdaérintéséből is gólt szerezhetett volna, azonban csak a másodikból tette meg, 71 másodperc pályán töltött időt követően. S ezzel még nincs vége Herczeg remek húzásainak: csapata 3–0-s vezetésénél Takács Tamás helyett beküldte Justin Mengolót, aki két perc alatt duplázni tudott, második gólját pedig a világ legfinnyásabb szurkolói is hetekig emlegethetik, hiszen pazar cselekkel fűszerezett óriási szóló végén állította be az 5–1-es debreceni győzelmet.

A HÉT ZAKÓJA

Ezen a héten kilenc részből áll eme gyönyörű ruhadarab, amelyet a DVSC két különálló alkalommal szabott az angyalföldi modellre. Az első ruhapróbát még augusztus 18-án tartották Debrecenben, majd az elmúlt hétvégén Újpesten a második alkalommal is találkoztak a felek.

Vagyis: a DVSC és a Vasas eddig két alkalommal randevúzott a bajnokságban, mindkétszer a Debrecen győzött, először 4–1-re, majd a legutóbbi fordulóban 5–1-re, amivel egyelőre ez a párosítás érdemli ki a leggólgazdagabb, egyben legegyértelműbb párharcot az NB I-ben. Legalábbis azon párosítások közül, amelyekből legalább kettőt megrendeztek már az eddigi 17 fordulóban, hiszen a két meccsen a DVSC 9–2-es összesítéssel áll eddig a Vasas ellen.

A Vasas ezzel azt a bravúrt tudhatja magáénak, hogy a Haladással párban övé a legnagyobb különbségű hazai vereség is. Az angyalföldiek mellett ugyanis a zöld-fehérek is 5–1-re kaptak ki még a 7. fordulóban a Puskástól, ami akkor Mészöly Géza 300., egyben utolsó bajnoki mérkőzését jelentette a kispadon.

A HÉT EDZŐJE – VIGASZDÍJ

Horváth Ferenc a Balmazújváros trénere amúgy is hajlamos a jól hangzó, frappáns nyilatkozatokra a találkozók után, s a Puskás Akadémia elleni 2–2-t követően sem ment a szomszédba egy hasonlatért.

„Három meccs óta nem kaptunk ki, ez már olyan komoly sorozat, mint amilyen a Szomszédok volt, és pont annyi pénzből hoztuk össze, mint ahogyan ők" – fogalmazott a Balmaz edzője.

Ez alkalommal azonban nem a nyilatkozata miatt emeljük ki a korábbi válogatott támadót, hanem azért, mert a találkozó 69. percében meglehetősen szokatlan húzásra szánta el magát. A PAFC 2–1-es vezetésénél ugyanis egyszerre használta ki mindhárom cseréjét: Rácz Ferenc, Vajda Sándor és Irakli Majszuradze helyett Zsiga Ervint, Kovács Ádámot és Fekete Ádámot küldte pályára.

A húzás végül bejött, hiszen Zsiga szögletéből Fekete a 87. percben pontszerzést érő egyenlítő gólt fejelt. Ráadásul Fekete az előző körben szintén csereként beszállva szintén betalált, akkor a Haladás ellen egyenlített, s később Sigér Dávid góljával a győzelmet is megszerezte a Balmazújváros.

NB I, 2017–2018, 17. FORDULÓ
NOVEMBER 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Videoton FC–Paksi FC 2–0
Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor
1521
Vasas FC–Debreceni VSC 1–5
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
618
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Iványi Zoltán
1728
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba1412
Balmazújváros–Puskás AFC 2–2 Balmazújváros, Városi StadionBerke Balázs714
Haladás–Ferencváros 2–1
Szombathely, Haladás Stadion
Szabó Zsolt
8028
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

AZ ÁLLÁS
  1. Videoton FC 17 11 5 1 40–18 +22  38
  2. Ferencvárosi TC 17 10 5 2 33–16 +17  35
  3. Debreceni VSC 17 8 4 5 31–20 +11  28
  4. Budapest Honvéd 17 7 4 6 30–29 +1  25
  5. Újpest FC 17 6 7 4 23–21 +2  25
  6. Diósgyőri VTK 17 6 3 8 29–28 +1  21
  7. Vasas FC 17 6 3 8 23–32 –9  21
  8. Paksi FC 17 5 6 6 24–28 –4  21
  9. Puskás Akadémia FC 17 5 5 7 23–27 –4  20
10. Balmazújváros 17 4 5 8 22–26 –4  17
11. Szombathelyi Haladás 17 4 2 11 15–32 –17  14
12. Mezőkövesd Zsóry FC 17 3 5 9 20–36 –16  14
2021.09.26 16:34:52

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Fradi sorozatban kilencedszer nyert odahaza a lila-fehérek ellen, pedig az Újpest emberhátrányban sem adta fel.

2021.09.26 13:02:17

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bár megszerezte a vezetést a Debrecen Kisvárdán, megtartani már nem tudta az előnyt.

2021.09.25 20:39:20

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Szinte minden az Újpest ellen szól tehát, mégsem javasoljuk, hogy mindenki feltegye a házát a Fradi győzelmére.