Tizennégy forduló után újra nyerni tudott a Mezőkövesd

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 15:20
null
Marek Strestík és a Mezőkövesd győztesként távozott Kispestről (Fotó: Koncz György)
Hideg zuhannyal kezdődött, mégis örömünneppel zárult a Mezőkövesd budapesti vendégjátéka. A Honvéd részéről Danilo már az első percben vezetést szerzett, ám Novák Csanád nem sokkal később egyenlített, a második játékrész elején pedig a korábbi kispesti játékos, Koszta Márk győztes gólt rúgott. A Mezőkövesd a július 22-i, Paks elleni 3–2-es diadal óta először nyert bajnokit.

 

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Mezőkövesd 1–2 (Danilo 1., ill. Novák Cs. 10., Koszta 50.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Lapunkban, beharangozó írásunkban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy a Mezőkövesd jelenlegi védelmével nem könnyű győzni az NB I-ben, hiszen legalábbis a Barcelona csatáraira volna szükség, hogy az elöl játszók olyan tempóban termeljék a gólokat, mint amilyenben a hátsó egység kapitulál.

Erre tessék: ötven másodperc sem telt el a mérkőzésből a Bozsik-stadionban, amikor már vezetett a bajnoki címvédő a borsodi együttes ellen! Egy előreívelés után Eppel Márton harcolt ki szögletet, majd a Davide Lanzafame által remekül beívelt labdát az előző idény gólkirálya középről kapura fejelte, s bár ezt még vetődve hárította Dombó Dávid, a kipattanóra Danilo érkezett, és kegyetlenül kihasználta a lehetőséget.

Kilenc perccel később viszont azt a tételt is bizonyította a Mezőkövesd, hogy elöl is gólképes: Marek Strestík – aki néhány perccel korábban még közröhej tárgyát képezte, amikor csaknem a kezdőkörből megkísérelt egy kapura lövést, s a labda alig vánszorgott el a tizenhatos és az alapvonal metszéspontjáig – tökéletesen ívelt középre balról egy szabadrúgást, Novák Csanád pedig előrevetődve a jobb felső sarokba fejelt.

Az egyenlítés után a vendégcsapat játszott sokkal bátrabban. Gyakran a jobbhátvéd, Lázár Pál is előremerészkedett, a 17. percben pedig majdnem gólt szerzett, Gróf Dávidnak elképesztő reflexre volt szüksége, hogy hárítani tudjon. Három perccel később pedig Szeles Tamás harminc méterről bombázott kapura – a léc megmentette a kispestieket.

Igencsak úgy tetszett, mintha a Mezőkövesd mindent egy lapra tett volna fel a mérkőzésen.

Jó meccs kerekedett így, mert ezt megérezvén a Honvéd is felpörgött, és néhány perc alatt kialakított három nagy helyzetet. Az elsőnél Banó-Szabó Bence lőtt, Dombó Dávid védése után Davide Lanzafame ismételt volna, de az olasz „eltűnt" az ütközetben (tizenegyest reklamáltak a hazai drukkerek, hiába), aztán Deák István fejelt kevéssel a bal felső sarok mellé, majd az első fél óra végén Lanzafame csak néhány centivel tévesztette el a jobb alsó sarkot.

Ha nem is ötven másodperc elteltével, de a második félidő elején is gyorsan született gól. Koszta Márk szerezte, és bár ennek fél éve még nagyon örültek volna Kispesten, most sokkal inkább bosszankodtak, hiszen a bajnokcsapat akkori tagja immár a Mezőkövesd labdarúgója.

Sokan lest reklamáltak, de a mélyről érkező Koszta épp nem volt lesen, így szabályosan lőtt ballal, félmagasan a kapuba. 1–2

Ekkor igencsak „karcos" volt a helyzet a Honvéd holland vezetőedzőjének, Erik van der Meernek, hiszen Koszta Márk azért távozott a nyáron, mert nem tartott rá igényt, majd néhány perccel később a szurkolók az előző vezetőedző, Marco Rossi nevét skandálták.

Természetes, hogy a vezető gól tudatában a Mezőkövesd visszaállt – vagy hátrébb kényszerült –, a Honvéd átvette a kezdeményezést, de a fölénye meddő volt, és nagy helyzeteket nem tudott kialakítani. Sőt a végén kontrából még majdnem a Mezőkövesd talált be, Cseri Tamás lövése a lécen csattant.

Ha az első perc eseményeinél leszedtük a keresztvizet a mezőkövesdi védelemről, akkor a végén el kell ismernünk, hogy ezúttal derekasan helytállt, féken tartotta a Honvéd veszélyes támadóit, így nagy szerepet játszott abban, hogy Kuttor Attila irányítása alatt először győzött az együttes. A Honvédnál azonban a jelek szerint van gond bőven, ez volt a csapat negyedik veresége a legutóbbi hét meccsén.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 11 5 1 40–18 +22 38
2. Ferencvárosi TC 17 10 5 2 33–16 +17 35
3. Debreceni VSC 17 8 4 5 31–20 +11 28
4. Budapest Honvéd 17 7 4 6 30–29 +1 25
5. Újpest FC 17 6 7 4 23–21 +2 25
6. Diósgyőri VTK 17 6 3 8 29–28 +1 21
7. Vasas FC 17 6 3 8 23–32 –9 21
8. Paksi FC 17 5 6 6 24–28 –4 21
9. Puskás Akadémia FC 17 5 5 7 23–27 –4 20
10. Balmazújváros 17 4 5 8 22–26 –4 17
11. Szombathelyi Haladás 17 4 2 11 15–32 –17 14
12. Mezőkövesd Zsóry FC 17 3 5 9 20–36 –16 14

NB I, 2017–2018, 17. FORDULÓ
NOVEMBER 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton FC–Paksi FC 2–0
Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor
Vasas FC–Debreceni VSC 1–5
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Iványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
Balmazújváros–Puskás AFC 2–2 Balmazújváros, Városi StadionBerke Balázs
Haladás–Ferencváros 2–1
Szombathely, Haladás Stadion
Szabó Zsolt
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik