Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

2026.03.14. 16:28
null
Ljujics tizenegyese három pontot ért az Újpestnek (Fotó: Török Attila)
Az Újpest 2023 ősze után győzte le ismét a Kisvárdát, és immár négy mérkőzés óta veretlen a Szusza Ferenc Stadionban. Érthető tehát, ha a szurkolók felállva ünnepelték a csapatot a szoros, 2–1-es győzelem után.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Újpest FC–Kisvárda Master Good 2–1 (1–1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. Vezette: Káprály
Gólszerző: Bese (6.), Ljujics (59. – 11-esből), ill. Bíró B. (26.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

Kellemes napsütésben kezdődött a mérkőzés, a kevésbé fázós szurkolók már egy szál pólóban ültek fel a lelátóra. Majd alig öt perc elteltével máris talpra ugrottak a hazai drukkerek. Aligha túlzás, hogy az idén egyik legszebb újpesti gólját láthatták, Bese Barnabás ollózott a kapuba. A 31 éves védő combhajlítóizom-sérüléssel bajlódott, ezt megelőzően legutóbb tavaly novemberben volt kezdő az NB I-ben, és azóta mindössze két találkozón játszott – összesen 13 percet. Mi tagadás, stílusosan tért vissza a kezdőcsapatba.

Érdekesség, hogy ezt megelőzően legutóbb két éve, 2024 áprilisában szerzett gólt az Újpest a Kisvárda ellen, akkor Matija Ljujics talált be büntetőből az idegenben 4–1-re elveszített összecsapáson. Az gyorsan kiderült, hogy ezúttal sem ússzák meg a lila-fehérek kapott gól nélkül. Banai Dávid hiába védte bravúrral Toniszlav Jordanov lövését, Bíró Bence próbálkozásánál már ő is tehetetlen volt.

A szünetben kettőt is cserélt a hazaiakat irányító Szélesi Zoltán, és Krajcsovics Ábel mindjárt remek beadással vétette észre magát, ám Nejc Ggradisar közelről a kapu fölé fejelt. A télen Zalaegerszegről igazolt 21 éves jobbszélső ezúttal is agilisan futballozott, olyannyira, hogy ő harcolta ki azt a büntetőt, amelyből Matija Ljujics ismét megszerezte a vezetést a lila-fehéreknek. A 71. percben Soltész Dominik végezhetett el ígéretes szabadrúgást a kaputól 18 méterre, a lövése elsuhant a bal felső sarok fölött. Mentek, próbálkoztak a vendégek, ám igazán veszélyes helyzetet nem nagyon tudtak kialakítani.

 

Szűk negyedórával a vége előtt Krajcsovics Ábel rohant be Dárdai Pállal az öltözőbe egészségügyi szünetet tartani, így pár percig tíz emberrel futballoztak a lila-fehérek. A hazaiaknál a hajrára beállt a derbin megsérülő, ugyancsak a télen igazolt Arne Maier. A 85. percben Horváth Krisztofer szabadrúgását tolta a kapu fölé Ilija Popovics, az Újpest szerette volna lezárni az összecsapást. Az eredmény azonban már nem változott, az Újpest a mérkőzés nagy részében jobban, elszántabban futballozott, és teljesen megérdemelten szerezte meg a három pontot. 2–1

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. ETO FC Győr26148450–27+23 50 
2. Ferencvárosi TC25154649–27+22 49 
3. Debreceni VSC26128640–31+9 44 
4. Zalaegerszegi TE26109739–32+7 39 
5. Kisvárda261151032–39–7 38 
6. Paksi FC26108847–38+9 38 
7. Puskás Akadémia251051031–3135 
8. Újpest FC26961135–42–7 33 
9. Nyíregyháza Spartacus26781135–44–9 29 
10. MTK Budapest26771245–54–9 28 
11. Diósgyőri VTK265101133–44–11 25 
12. Kazincbarcika26521925–52–27 17 

 

 

Legfrissebb hírek

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
47 perce

Guilherme Teixeira: Már ott motoszkál a fejünkben a jövő heti kupadöntő

Labdarúgó NB I
1 órája

A Nyíregyháza kapusa, Dala Martin biztos kézzel ragadta meg a lehetőséget

Labdarúgó NB I
2 órája

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
4 órája

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
20 órája

Három-három FTC- és Nyíregyháza-játékos a 31. forduló NS-válogatottjában, a Szpari adja a hétvége emberét is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31
Ezek is érdekelhetik