Felkészülés: az MTK nem bírt másodosztályú ellenfelével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.06. 13:44
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel.

A BKV-pályán rendezett találkozó első félidejében az MTK szerzett vezetést, Torghelle Sándor labdaszerzése után Marek Strestík elhúzott négy védő mellett, majd a kapuba lőtt. Ez az egy gól azonban nem volt elég a fővárosi együttes sikeréhez, hiszen a második félidő derekán Heffler Norbert találatával a Mezőkövesd egyenlített.Marek Strestík elhúzott négy védő mellett, majd a kapuba lőtt. Ez az egy gól azonban nem volt elég a fővárosi együttes sikeréhez, hiszen a második félidő derekán Heffler Norbert találatával a Mezőkövesd egyenlített.

Teodoru Vaszilisz tehát döntetlennel mutatkozott be az MTK vezetőedzőjeként.

A kék-fehérek 14 órától a Lantos Mihály Sporttelepen az RKSK-val csapnak össze, de az építési munkálatok miatt azt a találkozót zárt kapuk mögött rendezik meg.

FELKÉSZÜLÉS
MTK–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–1 (1–0)
Sport utca, 100
néző. V: Németh Á.
MTK: Hegedüs L. – Bese, Grgic, Poór, Vadnai – Vass Á., Thiam – Gera D., Strestík, Nikacs – Torghelle.
MEZŐKÖVESD: Horváth T. – Vági (Nagy J.), Szeles (Dvorschák), Devecseri, Polényi (Engel) – Hegedűs D. (Tóth B.) Nicorec (Tamási Zs.), Szatmári L. – Molnár G. (Csirmaz), Rácz F. (Máté J., Tajthy), Soós (Heffler N.)
G: Strestík, ill. Heffler N.

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:Törökország (Belek), január 24–31.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 22., Ikarus-pálya: MTK–Budaörs 2–1 (Szatmári I., Torghelle)
Január 26., Belek: Arminia Bielefeld (német II.)–MTK 1–1 (Torghelle)
Január 28., Belek: Universitatea Craiova (román)–MTK 2–0
Január 30., Belek: Vysocina Jihlava (cseh)–MTK 1–0
Február 6., BKV-pálya: MTK–Mezőkövesd-Zsóry 1–1 (Strestík)
Február 6., 14.00: MTK–RKSK

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Mezőkövesden is nyert, és már csak matematikailag bukhatja el a feljutást a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.04.18. 15:50

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Fritsch Róbert: Az aranyéremért utazom az Eb-re

Birkózás
2026.04.17. 12:25

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 17:49

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54
Ezek is érdekelhetik