Felkészülés: hiába szerzett négy gólt a DVTK, kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.26. 16:49
null
A Diósgyőr kétgólos előnyről kapott ki (Fotó: Twitter/DVTKeu)
Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta kedd délután a DVTK labdarúgócsapata Törökországban. A macedón FK Rabotnicski 5–4-re győzött úgy, hogy a 82. percben 4–2-re még a diósgyőriek vezettek. Az Újpest a Steaua Bucurestitől szenvedett kétgólos vereséget, az MTK döntetlent játszott a német másodosztályú Bielefelddel, míg a Vasas legyőzte a szlovák élvonalbeli Spartak Myjavát.


RABOTNICSKI–DIÓSGYŐR

Tamás Márk, Lipták Zoltán és Nikházi Márk sérülés, Koman Vladimir betegség miatt nem lépett pályára a találkozón. A mérkőzés első gólját a macedón csapat szerezte meg a 12. percben Petrovikj révén, aki egy bal oldalról elvégzett szabadrúgás után, a legurított labdát a rövid alsóba lőtte (1–0). A kapott gól után a Diósgyőr végig mezőnyfölényben játszott, ami a 28. percben meg is hozta az eredményét, Novothny Soma becsúszva a kapuba lőtt 3 méterről. 1–1

Bő tíz perc múlva a DVTK a vezetést is megszerezte. A 41. percben Elek Novothnyhoz passzolt, aki kapura lőtt, és a középen érkező Petrovijk lábáról a kapuba jutott a labda (1–2). Az első játékrész hosszabbításában tovább növelte előnyét a DVTK, Novothny megszerezte a második gólját. 1–3

A második félidőben Nemes helyett Kitl lépett pályára, de már az 55. percben Kitlt is le kellett cserélni, mert sérülés miatt képtelen volt folytatni a mérkőzést. A helyére Németh állt be. A 60. percben szépített a Rabotnicski. A DVTK kapusa, Rados csak kiütni tudott egy távoli bombát, a kipattanóra Altiparmakovszki remekül reagált, és a hosszú sarokba lőtt (2–3). A mérkőzés végéhez közeledvén, a 79. percben újra kétgólosra növelte előnyét a DVTK. Bognár remek passza után Elek a tizenhatoson belülről óriási gólt lőtt. 2–4

A diósgyőri öröm azonban nem tarthatott sokáig, a 82. percben a Rabotnicski még csak szépített, de két percen belül már egyenlíteni is tudott, sőt a 86. percben a vezetést is megszerezte, egyúttal a győzelmet is kiharcolta. 5–4

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FK RABOTNICSKI (macedón)–DVTK 5–4 (1–3)
Antalya, Törökország

DVTK: Rados – Okuka, Egerszegi, Kovács G., Nemes (Kitl, a szünetben; Németh M., 55.) – James, Elek – Bacsa, Bognár I., Barczi (Griffiths, 76.) – Novothny. Vezetőedző: Egervári Sándor
Gólszerző: Altiparmakovszki (3), Petrovikj, Markoszki, ill. Novothny (3), Elek Á.

STEAUA BUCURESTI–ÚJPEST

Három hazautazó játékosa nélkül, a Banai – Nagy T., Kálnoki Kis, Litauszki, Mohl – Bardhi, Sankovic – Andrics, Balázs, K. Hazard – Kabát kezdőcsapattal futott neki a mérkőzésnek az Újpest. Az első félóra kiegyenlített játékot hozott, Balázs Benjaminnak a 21. percben 21 méterről volt egy ígéretes lövése, de nem talált kaput. Mellette Kylian Hazard volt még aktív támadásban.

A Steaua a 32. percben megtörte a gólcsendet, Banai Dávid nagy hibáját kihasználva. Az Újpest kapusa a tizenhatos sarkánál próbált lábbal felszabadítani, de pont Nicolae Stanciuhoz rúgta a labdát, a román támadó pedig 17 méterről az üres kapuba helyezett. (1–0).

A kapott gól után nehéz perceket élt át az Újpest, a Steauau a szünetig többször is megduplázhatta volna előnyét, de vagy a felső léc vagy Banai megakadályozta az újabb román gólt.

A második félidőben a románok több cserét is végrehajtottak, a játék képe pedig újra kiegyenlítődött. A 60. percben Hazard könnyedén egyenlíthetett volna, de hét méterről nem tudott a kapuba lőni a belga, aki a következő percekben többször is lövőhelyzetbe került.

A 67. percben többet is cserélt Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője, Kecskés, Perovic, Windecker, Balajcza és a télen szerződtetett Angelov is pályára lépett, őket követte néhány perccel később, az egyaránt próbajátékon szereplő Csima és a ghánai Bonney, aki az utolsó tíz percre állt be.

A magyar csapat a második félidőben mutatott játéka alapján hiába szolgált rá az egyenlítésre, a 85. percben Adrian Popa egy gyors román kontra végén kihasználta az Újpest védelmének rendezetlenségét és beállította a 2–0-s végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Törökország
STEAUA BUCURESTI (román)ÚJPEST 2–0 (1–0)
Gólszerző: Stanciu 32., Popa 85.

BIELEFELD–MTK

Az első félidőt a Hegedüs – Bese, Grgics, Poór, Vadnai – Thiam, Kanta – Gera, Torghelle, Ramos, Strestík kezdőcsapattal felálló MTK nyerte meg a Bundesliga 2. tizenkettedik helyén telelő, egy héttel ezelőtt – szintén felkészülési mérkőzésen – a német élvonalbeli Schalkét legyőző Bielefeld ellen. Ahogy az a fővárosi klub hivatalos Facebook-oldalán megosztott összefoglalóból is kiderül, teljesen megérdemelten szerzett vezetést a támadásban jóval aktívabb magyar csapat.

A találkozó 37. percében Torghelle Sándor volt eredményes magyar részről. A fővárosiak csatára Kanta József gyorsan elvégzett szabadrúgását követően csapott le a remek kiugratásra, és közelről a jobb alsó sarokba lőtt. (0–1).

A második félidőben több cserét is végrehajtott a Bielefeld, a 67. percben pedig egyenlíteni is sikerült a németeknek. A végeredményt beállító találatot Brian Behrendt szerezte a 67. percben remek akció végén.

Az MTK-ban a kispadon kezdte a mérkőzést az első és eddigi egyetlen téli szerzemény, a montenegrói Darko Nikacs.

A napokban kisebb vírus támadta meg az MTK játékosait és az edzői stáb tagjait. Ezért Baki Ákos, Deutsch Bence, Vass Ádám, Dragan Vukmir és Kiss János lábadozik, de hamarosan ők is bevethetőek lesznek – adott tájékoztatást a klub honlapja.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Arminia Bielefeld (német, II.)–MTK 1–1
(Behrendt 67., ill. Torghelle 37.)

VASAS–SPARTAK MYJAVA

A Nagy – Preklet, Debreceni, Kocsis, Hangya – Vida, Adamovics, Czvitkovics – Könyves, Novák, Remili kezdőcsapattal felálló Vasas már a 12. percben megszerezte a vezetést a szlovák élvonalban harmadik helyen álló Spartak Myjava ellen. Czvitkovics Péter 15 méterről lőtt a jobb alsó sarokba az angyalföldi klub honlapja szerint. A 34. percben Remili Mohamed állította be a 2–0-s végeredményt egy kipattanó gólra váltásával.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS–SPARTAK MYJAVA (szlovák) 2–0 (2–0)
Lipót, 50
néző. V: Juhász B.
VASAS:
Nagy G. – Preklet (Grúz), Kocsis G. (Romic), Debreczeni, Hangya (Szivacski) – Vida M. (Vukaszovics), Adamovics, Czvitkovics – Könyves (Ubiparip), Novák (Ignatidisz), Remili
G: Czvitkovics, Remili


MOSONMAGYARÓVÁR–PAKS

Mint azt a Paks honlapja írja, a vendégek első találata egy védelmi hiba után született: az 54. percben Tarczy Pál kapus kigurította a labdát, mosoni a védők hátul passzolgattak, mire Balázs Zsolt szemfülesen megszerezte a labdát, a kilépő Hahn János elé tálalt, aki az elfekvő kapus mellett a kapuba passzolt, 1–0.

A második gól Báló Tamás nevéhez fűződik. A 32 éves játékos egy kontra végén, kiszorított helyzetből volt eredményes, 2–0.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MOSONMAGYARÓVÁR
(III.)–PAKS 0–2 (0–0)
Mosonmagyaróvár:
Tarczy P. - Rigely L., Baranyai N., Nagy Á., Galambos Á. – Schmatovich G., Bohner R., Monok R. – Laki B., Hanzl M. – Magasföldi J.
Paks, 1. félidő:
Székely - Kulcsár D., Rodenbücher, Gévay, Szabó J. - Papp K. - Koltai, Kecskés, Bertus, Bartha - Bajner. 2 félidő: Molnár P. - Bagó, Asztalos, Szekszárdi, Báló - Kesztyűs B. - Kővári, Nagy R., Szakály, Hahn - Balázs Zs.
G:
Hahn (54.), Báló (84.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik