Videoton: Nagy dolgokat fogunk együtt elérni - José Gomes

2014.02.23. 09:02
José Gomes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton portugál vezetőedzője szerint csapata felkészült az előtte álló feladatokra, és úgy érzi, tavasszal nagy dolgokat fognak elérni.  

„Azt a munkát, amit elterveztünk a két edzőtáborra, maradéktalanul végrehajtottuk. Látni szerettük volna a lehetséges hibákat, hogy kijavíthassuk őket, ez megtörtént. Elkerültek bennünket a komolyabb sérülések, ami szintén fontos dolog. A második felkészülés alatt más jellegű munkát végeztünk, ahogy arról már korábban beszéltünk is. Nagyon jó állapotban van most a csapat, a legfontosabb, hogy azt a lelkesedést és mentalitást, amellyel a játékosok végigdolgozták az elmúlt heteket, fenn tudjuk tartani a szezon végéig. Teljesen elégedett vagyok az elvégzett munkával, és ahogy tegnap is mondtam, úgy érzem, felkészültünk az előttünk álló feladatokra. Öröm számomra, hogy a fiatalok, akik néha az első csapatban játszanak, néha a másodikban – és akik ugyanúgy a csapatunk, a család részei –, megmutatták, hogy bármikor számíthatok rájuk, ha úgy hozza a helyzet. Szeretnénk, ha minél többen szurkolnának nekünk tavasszal, hiszen a csapat értük, a Vidi-szurkolókért dolgozik. Megértem, ha néha csalódottak a hibák miatt, de azt kérem tőlük, segítsék a csapatot az egész tavaszi évad során, mert nagy dolgokat fogunk együtt elérni" – értékelte a téli felkészülést José Gomes a vidi.hu-nak.José Gomes a vidi.hu-nak.

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 11.
Edzőtábor: Spanyolország (Marbella), január 13–30.; Spanyolország (Marbella), február 7–23.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 19., Benahavis: Videoton–Rijeka (horvát) 2–2 (Nikolics, Oliveira)
01. 22., Marbella: Videoton–Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 1–1 (Nikolics)
01. 25., Marbella: Videoton–Dnipro (ukrán) 0–4
01. 28., Algeciras: Videoton–Otelul Galati (román) 3–3 (Nikolics 2, Álvarez)
02. 09., Marbella: Videoton–Dinamo Moszkva (orosz) 0–0
02. 12., Benahavis: Videoton–Kuangcsou Evergrande (kínai) 5–1 (Vinícius, Nikolics, Papp, Álvarez, Zé Luis)
02. 17., Marbella: Videoton–CSZKA Moszkva (orosz) 1–2 (Nikolics)
02. 20., Sotogrande: Videoton–Strömsgodset (norvég) 3–2 (Zé Luís 3)

 

Legfrissebb hírek

Pontot rabolt a Soroksár Fehérvárról

Labdarúgó NB II
6 órája

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54

Meghosszabbította Pető Tamás szerződését a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 12:33

NB II: egy világvállalat állhat a Videoton mögé – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 11:38

Végh Tibor: Dolgoztam becsülettel, és ez kifizetődött

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:51

Pontot rabolt a Kozármisleny Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.03.22. 16:54

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.20. 12:34

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00
Ezek is érdekelhetik