Kiütéses Vidi-siker, DVSC: győzelemre döntetlen, Torghelle fejese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 19:02
null
Nikolics és Álvarez is betalált (Fotó: Mirkó István – archív)
Felkészülési meccsdömping volt a nap folyamán: a Videoton kiütötte az ázsiai BL-győztest, az Újpest kikapott a Bröndbytől, a Honvéd legyőzte a Kecskemétet, a DVSC és a Mezőkövesd mérlege is egy-egy győzelem és döntetlen, az MTK-ban Torghelle Sándor fejese ikszet ért, a Lombard Siófokon nyert.

Videoton–Kuangcsou Evergrande 5–1

A Videoton már a saját térfelén letámadta kínai ellenfelét, amely az első negyedórában két lesgólt is szerzett. A 21. percben Gyurcsó szabadrúgását követően Juhász fejelt keresztbe, majd Vinícius közelről a hálóba passzolt.

A gólok nagy része a második félidőre maradt, rögtön a szünet után Nikolics fejelt a kapuba. Az utolsó negyedórához érve Papp lőtt távolról bombagólt. Az ellenfél közben harmadszor is csak lesgólt tudott elérni. A 83. percben Álvarez is betalált, majd nem sokkal később a szintén csereként beállt Zé Luis is gólt szerzett.

Muriqui próbálkozásai a végére (érvényes) gólt eredményeztek, de így is biztosan, 5–1-re győzött a Vidi.

„Ahogy a vasárnapi mérkőzés után is elmondtam, az elmúlt edzőtáborban kevesebb, míg most több időt hagytunk a pihenésre a játékosoknak a meccsek előtt. Az ilyen erős ellenfelek ellen a hangsúly mindig a védekezésen van, hiszen ha a csapat eztjól megoldja, akkor az előre játékban is jobb színvonalat tud nyújtani.

A csapatma megint megmutatta, hogy képesharcolni és nagyon szervezetten játszani, ami természetesen remek érzés. Követtünk el hibákat egyénileg és csapatként is, és miután megnéztük a felvételeket, megbeszéljük ezeket a játékosokkal, és kijavítjuk őket. De leginkábbmegint a játékosok hozzáállásával, a lelkesedéssel voltam elégedett. Nem csak az eredmény miatt, hiszen ezt mondtam vasárnap is, amikor 0-0-t játszottunk. Örülünk, hogy meg tudtuk valósítani azt, amit elterveztünk” – mondta José Gomes, a Videoton vezetőedzője a vidi.hu-nak.

PAPP MÁTÉ 28 MÉTERES GÓLJA

Forrás: vidi.hu

Videoton–Kuangcsou Evergrande (kínai) 5–1 (1–0)
Benahavis.
Videoton:
Pajovics – Szolnoki (Mamadu), Juhász R. (Caneira), Vinícius (Brachi), Stopira (Álvarez) – Hudák (Papp, Lupeta), Sándor Gy. (Vítor Gomes) – Gyurcsó (Tar), Haraszti (Oliveira), Nildo (Kovács I.) – Nikolics (Zé Luis)
Gólszerző: Vinícius, Nikolics, Papp, Álvarez, Zé Luis, ill. Muriqui

DVSC–Gaz Metan 3–1

A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. helyén álló medgyesiek elleni meccs előtt Szakály Péter lába meghúzódott, ezért L'Imam Seydi kezdett helyette. A dvsc.hu beszámolója szerint a küzdelmes meccs első félidejének derekához érve Kulcsár beadása után Ludánszki Bence bombázott a kapuba.

A második félidő elején ismét Kulcsár volt a főszereplő, csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, Sidibe pedig biztosan értékesítette a büntetőt. Pillanatokkal később szépített a medgyesi csapat, de az utolsó negyedóra nyitányán visszaállt a kétgólos különbség, Lázár jobb oldali beadása után Seydi fejelte a kapuba.

Debreceni VSC–Gaz Metan Medias (romániai) 3–1

Belek.
DVSC: Verpecz – Lázár P., Máté P., Mészáros, Korhut – Mihelic, Ludánszki B., Zsidai, Sidibe – Kulcsár T. (Berdó 80.), Seydi
A DVSC gólszerzői: Ludánszki B. (24.), Sidibe (11-esből, 54.), Seydi (76.)
Forrás: dvsc.hu

Debreceni VSC–Sonan Bellmare 2–2

Harminc perc elteltével már kettővel vezetett a japán csapat a DVSC mai második meccsén, ám nem sokkal a második találatot követően Dalibor Volas kapáslövése után közel állt a szépítéshez a Loki. A csatár végül tizenegyesből talált be az 54. percben, a Spitzmüller ellen elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt váltotta gólra. Szűk tíz perc alatt az egyenlítés is megvolt, Volas fejjel volt eredményes.

A Loki döntetlennel fejezte be a beleki edzőmeccsek sorát.

Debreceni VSC–Sonan Bellmare (japán II.) 2–2 (0–2)
Belek.

DVSC: Novakovics – Brkovics, Morozov, Szatmári, Vadnai (Króner 46.) – Kovács Á. (Berdó 30.), Spitzmüller, Bouadla, Ferenczi – Volas, Szécsi M.
A Loki gólszerzői: Volas (2, az esőt 11-esből)
Forrás: dvsc.hu

Újpest FC–Bröndby 1–3

Az Újpest a kazah Ordabaszi (2–2) és a román másodosztályú Rapid Bucuresti (0–1) elleni meccsét követően harmadik beleki mérkőzését is lejátszotta, ezúttal az ellenfél a dán élvonalbeli bajnokságban 4. helyen álló Bröndby volt az ellenfél.

Az újpestiek beszámolója szerint a találkozót a dánok kezdték jobban, és már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést: Zohore kapott labdát a tizenhatoson belül, majd a kifutó Dmitrovics lába alatt a kapuba lőtt. Tíz perccel később már kettővel ment a Bröndby, a büntetőterületen belül szerzett labdát Zohore 13 méterről a léc alá lőtte.

Az újabb gól után felpörögtek az újpestiek: előbb Kabát szögletét követően Sztaniszavljevics csúsztatása után Lázár a lécre lőtt, az ismétlést pedig Simon a kapu fölé vágta, majd Kabát 19 méteres szabadrúgása után védett Hradecky.

A 41. percben szépítettek a lila-fehérek. Balogh szabadrúgását Lázár nem találta jól el, így viszont pont Hammer elé került a labda, aki 5 méterről a kapuba lőtt.

A második félidő elején többet veszélyeztetett a Bröndby, az Újpest cserékkel próbált frissíteni. A 78. percben növelte előnyét a dán együttes, Makienok talált a kifutó Dmitrovics mellett a kapuba. 3–1-re nyert a Bröndby.

Újpest FC–Bröndby (dán)
1–3 (1–2)
Belek
ÚJPEST: Dmitrovics – Ngawa, Litauszki, Hammer (Nagy J.), Antón (Andrade) – Balogh B. (Eninful), Sztaniszavljevics – Simon K., Vasziljevics (Koszovics), Lázár B. (Ligot) – Kabát (Tshibuabua)
Gólszerző: Hammer, ill. Zohore (2), Makienok

Bp. Honvéd–Kecskeméti TE 3–2

A Kecskemétben a bemelegítés alatt jelezte az egyik próbálkozó játékos, Brahima Touré, hogy nem tudja vállalni a játékot. Bekő Balázs ötvédős rendszerben próbálta ki ezúttal a csapatot. A Honvéd dominált az első félidőben, Bonazzoli előtt több nagy helyzet is adódott, de a vezetést – Vécsei révén – büntetőből szerezte meg a fővárosi együttes.

A második félidőben Bebeto szintén tizenegyesből egyenlített, de hamar jött a válasz Prosser fejesével. Daud szép lövéssel növelte kétgólosra a Honvéd előnyét, a végeredményt Gréczi állította be.

„Az első félidőben jól játszottunk. A cserék után vesztett a csapat kissé a lendületéből. Két, nagyon szép gólt rúgtunk. A pálya középső részén nagyon sok védekezési hibát követtünk el, ezt javítanunk kell” – mondta Marco Rossi, a Bp. Honvéd edzője a meccs után.

Bp. Honvéd–Kecskeméti TE 3–2 (1–0)

Budapest, Bozsik József Stadion, 150 néző. Vezette: Kassai
Honvéd, 1. félidő: Czuczi – Ikenne-King, Baráth, Navarro, Alcibiade – Nagy G., Hidi, Vécsei – Prosser, Bonazzoli, Job. 2. félidő: Czuczi (Szemerédi) – Botka, Lovric, Navarro, Alcibiade – Zsivanovics, Diarra, Vécsei (Lőrinczy) – Prosser (Kapacina), Daud, Job (Daru)
KTE: Polekszics – Szabó T. (Póti), Gyagya, Karan, Varga R. – Nagy P., Vukaszovics (Forró), Pekár, Farkas A. – Bebeto (Gréczi), Balázs Zs. (Simon A.)
Gólszerző: Vécsei (11-esből), Prosser, Daud, ill. Bebeto (11-esből), Gréczi

MTK Budapest–MFK Ruzomberok 1–1

Az első félidőben nem esett gól, az MTK-nak viszont volt egy kapufája: Kanta József ívelt Torghelle fejére, aki a jobb kapufát találta el. A 60. percben Eppelt lökték a palánkra, ezután törlesztett, amiért kiállították, a helyére Frank állt be. Nem sokkal később megszerezte a vezetést a Ruzomberok, szögletrúgásból azonban Torghelle fejjel egyenlített, a vége 1–1 lett.

MTK Budapest–MFK Ruzomberok (szlovákiai) 1–1 (0–0)
MTK:
Hegedüs – Nagy T., Rodenbücher (Kelemen), Vukmir, Poór – Vass Á. (Batik) – Pölöskei (Hajdu), Kanta J. (Ladányi), Bese, Eppel (Frank) – Torghelle
Gólszerző: Torghelle
Kiállítva: Eppel

Mezőkövesd: egy-egy győzelem és döntetlen

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–FELSŐTÁRKÁNY 1–0 (1–0)

Mezőkövesd, 300 néző. Vezette: Kátai
Mezőkövesd: Szántai – Búrány, Vermes, Szilvási, Menyhért – Sigér, Kiss M. (Olasz D.), Farkas B., Dobos – George, Balajti (Bogdány). Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Balajti (20.)

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–SC BACAU (ROMÁNIAI I. LIGÁS) 1–1 (0–0)
Mezőkövesd, 300
néző. Vezette: Nagy R.
Mezőkövesd: Horváth T. – Hegedűs Cs., Szalai, Gévay, Fótyik – Velicky, Takács P., Bognár I., Melczer – Rajczi, Harsányi. Vezetőedző: Véber György
SC Bacau: Petrariu (Oltean) – Luncanu, Lozneanu, Burcsa, Miron (Sascau) – Dumitriu (Strugariu), Taban (Bredoiu), Tudor (Tutu), Schiopu (Cainari) – Husein, Rusu. Vezetőedző: Viorel Tanase
Gólszerző: Bognár I. (73.), ill. Husein (88.)

Siófok–Lombard Pápa 2–4

A Siófok két mérkőzést is játszott szerdán, előbb a Soroksár ellen 1–1-re végeztek a Balaton-partiak, majd a Lombard Pápa ellen gólzáporos meccsen kikaptak.

SIÓFOK–LOMBARD PÁPA 2–4 (2–3)
Siófok, 100 néző. Vezette: Pankrát
SIÓFOK:
Tajti N. (Ambrusics) – Kiss Zs., Tímár, Fülöp N., Novák – Pál A. (Gárdos), Futó, Vass M. (Bogáti), Papp M. – Ivancsics – Horváth P. (Waltner)
LOMBARD, 1. félidő: Markek – Tóth G., Struhár, Présinger, Németh M. – Tajthy, Sekour – Orosz, Király B., Eszlátyi – Kenesei K. 2. félidő: Horváth G. – Nagy S., Nagy T., Struhár, Szilágyi M. – Pechy, Kulcsár K. – Schmid, Arszics, Horváth R. – Griffiths
Gólszerző: Horváth P., Kiss Zs., ill. Király B., Kenesei K., Eszlátyi, Horváth R.

DINAMO BATUMI–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC FC 0–0
KAPOSVÁR: I. félidő: Jahic – Okuka, Mbemba, Badis, Landry - Balázs B., Coroian – Firtulescu, Ella, Florean – Murai. II. féidő: Jahic – Földes, Kovács O., Addo, Hadaró – Thiam, Albert – Dominic, Moes, Bőle – Haruna. Edző: Selymes Tibor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik