Felkészülés: Kovács P.-gól, de a Vidi legyőzte a norvég bajnokot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 18:14
null
Zé Luís triplázott Kovács Péterék ellen (Fotó: Grnák László, archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Strömsgodsetet. Az összecsapáson a norvég bajnok szerzett vezetést Kovács Péter találatával, ám a fehérváriak Zé Luís triplájával fordítani tudtak, így győzelemmel zárták a felkészülési időszakot.

A Sotograndéban rendezett találkozón Tujvel – Szolnoki, Vinícius, Tar, Stopira – Papp, Hudák – F. Oliveira, Haraszti, Álvarez – Zé Luís összeállításban kezdett a Videoton, a túloldalon pedig ott volt a kezdőben Kovács Péter.

A norvég bajnok magyar csatára főszereplővé vált 28 perc elteltével a mérkőzésen, egy jobb oldali beadásra érkezett középen, és néhány méterről a kapu közepébe talált, vezetéshez juttatva a Strömsgodsetet. 0–1

A Videoton válaszára nem kellett sokáig várni, öt perccel Zé Luís kilépett a védők között, és bal lábbal a jobb alsóba helyezett. Két minutummal később fordított a Videoton, ismét Zé Luís volt eredményes, ezúttal Filipe Oliveira jobb oldali beadását futtából lőtte újfent bal lábbal a kapu jobb oldalába. 2–1

A szünetben így a zöld-foki-szigeteki válogatott támadó duplájával előnybe került a Videoton. A fordulás után tovább növelte góljai számát Zé Luís: Kovács István szép labdát adott a támadónak, aki harmadszor is bal lábbal helyezett a jobb alsóba. A norvégok nem bírtak ezen a meccsen a zöld-foki-szigeteki csatárral. 3–1

A 77. percben szépített a Godset: a norvég csapat a meccsen hatodik szögletét végezte el, és a 17 éves középpályás, Iver Fossum a hálóba fejelt. 3–2

A csereként beálló Nikolics Nemanja a hajrában nagyon közel járt a gólszerzéshez, de nem tudott betalálni. Videoton győzelemmel zárta második spanyolországi túráját.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–Strömsgodset (norvég) 3–2
(2–1)
VIDEOTON: Tujvel – Szolnoki, Vinícius, Tar (Juhász), Stopira – Papp (Sándor Gy.), Hudák (Vítor Gomes) – F. Oliveira (Lupeta), Haraszti (Kovács I.), Álvarez (Kleinheisler) – Zé Luís (Nikolics N.)
G:
Zé Luís (33., 35., 61.), ill. Kovács P. (28.), Fossum (77.)

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 11.
Edzőtábor: Spanyolország (Marbella), január 13–30.; Spanyolország (Marbella), február 7–23.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 19., Benahavis: Videoton–Rijeka (horvát) 2–2 (Nikolics, Oliveira)
01. 22., Marbella: Videoton–Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 1–1 (Nikolics)
01. 25., Marbella: Videoton–Dnipro (ukrán) 0–4
01. 28., Algeciras: Videoton–Otelul Galati (román) 3–3 (Nikolics 2, Álvarez)
02. 09., Marbella: Videoton–Dinamo Moszkva (orosz) 0–0
02. 12., Benahavis: Videoton–Kuangcsou Evergrande (kínai) 5–1 (Vinícius, Nikolics, Papp, Álvarez, Zé Luis)
02. 17., Marbella: Videoton–CSZKA Moszkva (orosz) 1–2 (Nikolics)
02. 20., Sotogrande: Videoton–Strömsgodset (norvég) 3–2 (Zé Luís 3)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik