Horváth Ferenc: Amibe az Újpest belerúgott, abból gól lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.01. 09:24
null
Először nyert idén sorozatban két bajnokit az Újpest (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I 16. fordulójának szombati mérkőzésein az Újpest legyőzte a mumusának számító Paksot, míg Magyar Kupa-beli ellenfele, a Ferencváros kikapott a PMFC-től. A DVSC egy hajrábeli góllal nyert Kaposváron, s a Puskás Akadémia és az MTK meccsén is egy-egy találat döntött. Horváth Ferenc, a Paks vezetőedzője szerint amibe az Újpest belerúgott, abból gól lett, Véber György pedig szenvedélyes és harcos focit látott csapatától, de mit mondott Tóth Bálint a bíróknak? Edzői értékelések.

PAKS–ÚJPEST 2–4

Horváth Ferenc: „Megmondom őszintén, nem láttam olyan nagy különbséget, az inkább csak a gólok számában volt. Amibe az Újpest belerúgott, abból gól lett. A statisztikák szerint a kapusunknak egy védése volt a kilencven perc alatt, azonkívül négyszer kellett kidobnia a hálóból a labdát. Rengeteg helyzetet hagytunk ki. Az a csapat, amely ennyi ziccert ront, nem érdemel győzelmet. De még döntetlent sem. Mi sajnos a két tizenhatos között voltunk nagyon jók, ám ezt a játékot leginkább a két tizenhatoson belül játsszák. Nekünk ott elfogyott a tudományunk, így hiába irányítottuk a játékot az első félidőben.

Nebojsa Vignjevics: „A szünetben változtattunk, cseréltünk is, de leginkább gondolkodásban sikerült váltanunk. Ezért nyertünk. Arra kértem a srácokat, mutassák meg, milyen karakterek. Bejött! A második gólunk némileg sokkolta a paksiakat, mi pedig új erőre kaptunk, ráéreztünk, hogy itt győzhetünk is. Ekkor már sokkal agresszívebbek voltunk, de igazán a harmadik gólunkat követően láttam az önbizalom jeleit a játékosaimon. Az ellenfél elrontotta a helyzeteit, mi pedig vérszemet kaptunk."

FERENCVÁROS–PMFC 1–2

Ricardo Moniz: „A bíró sokat tévedett a kárunkra, és ez nagyban befolyásolta az eredményt. Igaz azonban, hogy ezúttal hiányzott a kreativitás a játékunkból, Ulysse Diallo és Julian Jenner túlságosan is a széleken futballozott, ráadásul túl sok felíveléssel próbálkoztunk, ami egyáltalán nem vezetett eredményre."

Lőrincz Emil: „Csak dicséret illeti játékosaimat, mert amikor kellett, csúsztak-másztak egymásért és a győzelemért. Nem volt könnyű dolgunk, mert biztos voltam benne, hogy a hajrában a Ferencváros beszorítja csapatomat. Ez így is történt, de ebben az időszakban is bátran futballoztunk, és megérdemelten nyertünk."

„Gyanús, hogy ennyit hibáznak a Fradi ellen”

KAPOSVÁR–DVSC 1–2

Prukner László: „A mérkőzés hű tükre volt az őszi szezonunknak. Az első félidőben nem futballoztunk elég bátran, a játékosok túlzottan a biztonságra törekedtek, és ez nagyon nem tetszett. A szünetet követően olykor beszorítottuk a Debrecent, megérdemelten egyenlítettünk, az ebben a játékrészben mutatott játékunkkal elégedett vagyok, de ez sem vigasztalhat senkit, hiszen kikaptunk... Három pontot még szerezhetünk idén, és azokkal a játékosokkal, akik hadra foghatók, mindent megteszünk ennek érdekében."

Kondás Elemér: „Kaposváron mindig ilyen nehéz meccset játszunk. A Rákóczi az utóbbi időben ért el néhány figyelemreméltó eredményt a saját pályáján, tudtuk, hogy nehéz kilencven perc vár ránk. Úgy gondolom, megérdemelten szereztünk vezetést, adódtak helyzeteink, és növelhettük volna az előnyünket. Egyértelműen győzelemre játszottunk, a játékosok megtették, amit meg kellett. Voltak hiányzóink, de például Ludánszki Bence is nagyon jól szállt be, nagyszerű gólja is kellett a győzelmünkhöz. Ahogy már mondtam, a második félidőben akadtak nehéz pillanataink, ám a győzelmünk feltétlenül megérdemelt. Győzni jöttünk, ezért mérges lettem volna, ha nem sikerül. A Kaposvár egyenlítése előtt két százszázalékos helyzetünk volt, így bosszantó lett volna, ha csak döntetlenre végzünk."

MEZŐKÖVESD–MTK 1–0

Véber György: „Szenvedélyes, harcos futballt mutattunk be, ám a játékunk hagyott némi kívánnivalót maga után, de csakis az eredmény volt számunkra fontos. Nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyit szerettünk volna, abban azonban biztos voltam, hogy szerzünk egy gólt. Szerencsére hátul volt egy-két jó teljesítmény, így ezt a meccset is nullára hoztuk le."

Garami József: „Pedig úgy érzem, kezd összeállni a csapat. Egyre jobban játszunk, ám amikor jó lenne a döntetlen, akkor kikapunk, és amikor nyernünk kellene, csak egy pontot szerzünk. Sajnos nem alakítunk ki annyi gólhelyzetet, amennyit kellene. A mérkőzésen látszott, hogy tétje van, nagy volt a küzdelem, a hajtás. Az első félidőben akadt azért néhány próbálkozásunk, Horváth Tamás azonban remekül védett. Hetek óta rossz passzban vagyunk, de remélem, mielőbb sikerül változtatnunk."

PUSKÁS AKADÉMIA–LOMBARD PÁPA 1–0

Benczés Miklós: „Nagyon örülök, nem pusztán a győzelem miatt, meg hogy elléptünk a kieső helyről, hanem azért is, mert jó volt látni, hogy fejlődnek a játékosok. A Kecskemét ellen gond volt az akarati tényezőkkel, labdavesztéskor hiányzott az egészséges agresszivitás, ami amúgy jellemző volt. Rendre kisegítettük egymást, korántsem érdemtelenül szereztük meg a győzelmet. Külön gratulálok a sérülésből visszatérő Tóth Balázsnak és Szakály Dénesnek. Ugyanakkor nehéz a helyzetünk, pengeélen táncolunk, felesleges kockázatot nem vállalhatunk. Nem biztos, hogy tíz emberrel rohamozunk a meccseken, de így is voltak ziccereink, mégpedig szép akciók végén. Az érdemünk az, hogy nem bosszulta meg magát a helyzetek elpuskázása, sokat tettünk azért, hogy kapott gól nélkül zárjuk a meccset."

Tóth Bálint: „Nagyon gyenge játékot produkáltunk, ilyen rosszul, ilyen gyengén, főképp akaratgyengén még nem láttam játszani a csapatomat. Megérdemelten nyert a Puskás, gratulálok. Amióta megvan a húsz pontunk, a csapat megváltozott, de valójában nem szeretnék erről többet mondani. Sem a győzelem, sem a vereség nem automatikus, mindkettőnek vannak előzményei. Egyik sem a véletlen műve. Ez persze nem csak ránk érvényes. Mindaz, amire a mérkőzés előtt figyelmeztettem a játékosokat, bekövetkezett. Ha nem tudatosan megy ki valaki a gyepre, úgy, ahogy kellene, minden ellene fordul. Mindössze annyit mondtam a végén a bíróknak, hogy további jó egészséget, jó munkát. Ritka, hogy szólok a játékvezetőknek. Tudomásul kell venni, a végén úgyis mindig nekik van igazuk. Különben is, ha a futballistáim csupán annyit hibáznának, mint a játékvezetők, tíz ponttal biztosan több lenne nekünk."

LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
November 29., péntek
19.00
Budapest Honvéd–KTE-Phoenix Mecano 1–1Becséri Dániel
November 30., szombat
14.00

Kaposvári Rákóczi–Debreceni VSC-Teva 1–2

Bognár Tamás
16.00
Puskás Akadémia FC–Lombard Pápa 1–0 Szabó Zsolt
16.00
MVM Paks–Újpest FC 2–4 Solymosi Péter
18.00
Mezőkövesd–MTK Budapest 1–0Erdős József
20.00
Ferencváros–Pécsi MFC 1–2Farkas Ádám
December 1., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO FC (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC (Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 16 11 3 2 39–17 +22 36
2. Videoton FC 15 10 2 3 30–11 +19 32
3. Diósgyőri VTK 15 7 6 2 26–17 +9 27
4. Haladás 15 7 5 3 25–18 +7 26
5. Pécsi MFC 16 7 3 6 26–26 0 24
6. Ferencváros 16 7 3 6 24–24 0 24
7. Győri ETO 15 6 6 3 23–17 +6 24
8. Budapest Honvéd 16 6 5 5 23–20 +3 23
9. Lombard Pápa FC 16 6 2 8 20–24 –4 20
10. Újpest FC 16 5 5 6 27–28 –1 20
11. Kecskeméti TE 16 4 6 6 22–30 –8 18
12. Mezőkövesd 16 5 2 9 19–29 –10 17
13. MVM Paks 16 4 4 8 20–28 –8 16
14. Puskás Akadémia FC 16 4 4 8 18–29 –11 16
15. MTK Budapest 16 3 5 8 16–19 –3 14
16. Kaposvári Rákóczi 16 2 3 11 14–35 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik